Antiszemitizmus-körkép: Előítéletesség a mai magyar társadalomban

– Az elmúlt tíz évben a magyar közönség fogékonyabbá vált a zsidóellenes sztereotípiákra

– A „fordulat éve” 2010 volt, amikor a zsidók érzelmi elutasítása egyetlen esztendő alatt 10-ről 28 százalékra ugrott

– A magyar társadalom harmadára jellemző a zsidóellenes beállítódás, ezen belül egy ötöde erőteljes zsidóellenes beállítódást mutat

– A középkorú, alacsonyabb jövedelmű férfiak körében a legmagasabb az antiszemitizmus

– Az euroszkeptikus, xenofób, konzervatív-rendpárti beállítottságú emberek a legfogékonyabbak az antiszemita sztereotípiákra

– Az elmúlt két évben a magyar társadalom már a migránsoktól ódzkodott a leginkább, így a zsidókkal szembeni személyes távolságtartás csökkent

– A holokauszt tagadására-relativizálására való fogékonyság drasztikusan növekszik

– Az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség inkább külső ingerekre való fogékonyságot, mintsem szilárd lelkiállapotot jelent.

Napjainkban általában véve erős az idegenellenesség, az antiszemita előítéletesség pedig az elmúlt évben minimálisan ugyan, de tovább nőtt Magyarországon. Érdekes eredményekkel szolgált a Tett és Védelem Alapítvány megbízásából készült felmérés az antiszemitizmusról. A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2016 novemberében átfogó felmérést végzett, melynek keretében 1200 főt kérdezett meg a zsidósághoz és a holokauszthoz való viszonyáról. A zsidósággal kapcsolatos vélemények és képzetek mellett vizsgálták az antiszemita előítéletek gyakoriságát és erősségét is.

A zsidóellenesség 2010-ben erősödött meg számottevően, azóta csak szerény mértékű elmozdulások történtek. 2015-ről 2016-ra valamelyest nőtt az antiszemita állításokkal egyetértők aránya, valamint 2010 óta 21-26 százalék között ingadozik a zsidókkal szembeni érzelmi előítéletesség.

Habár a zsidók elutasítása más etnikumokhoz képest nem volt magas fokú, európai összehasonlításban a magyarok még mindig kevésbé elfogadóak.

A nemzetközi összehasonlító adatok azt mutatják, hogy az antiszemitizmus szintje hazánkban magasabb, mint számos Nyugat-Európai országban. Abban ugyanakkor jóval kedvezőbb a hazai zsidóság helyzete, mint a nyugatiaké, hogy kevésbé kell fizikai attrocitásoktól tartania. A magyarok számára ellenszenves csoportok listáját egyébként a cigányoknál is nagyobb ellenszenvvel szemlélt migránsok „vezetik”.

A megkérdezettek a „zsidó” szóról jellemzően három dologra asszociáltak: leggyakrabban vallásra, népre, országra, sokan a holokausztra és az üldöztetésre, és szintén gyakori volt a pénz, befolyás, hatalom típusú említés. Nehéz megállapítani, hogy ez utóbbi képzettársítás elismerésből vagy féltékenységből fakad, mindenesetre az irigység is sok esetben táptalaja az antiszemitizmusnak. Ugyanakkor a kifejezetten negatív említések, lealacsonyító jelzők („kapzsi”, „hataloméhes”, „másokat semmibe vevő”) csak minden tizedik válaszadónál jöttek elő, nagyjából ugyanennyi volt a kifejezetten pozitív minősítések aránya is („tanult”, „összetartó”, „okos”). Hasonlóak voltak az arányok akkor, amikor Izraelről és a jellegzetes zsidó tulajdonságokról kérdeztük az embereket: a többség semleges asszociációt társított ezekhez.

Az évek óta ismétlődő kérdésekre adott válaszokból kiolvasható tendenciák alapján kijelenthető, hogy kis mértékben, de mégis észrevehetően nőtt a kognitív antiszemitizmus Magyarországon. A kutatásból kiderült, hogy a nem antiszemiták aránya fokozatosan csökkent, míg az erősen antiszemitának bizonyuló válaszadóké évről évre nőtt. A társadalom mintegy harmadára jellemző valamilyen fokú antiszemitizmus, ötödére pedig az erőteljes zsidóellenes beállítódás. Sőt, a lakosság harmada, negyede szerint a zsidók „túlzott”, „veszélyes” befolyással rendelkeznek.

A legijesztőbb adatok talán azok, melyek szerint még a zsidók kivándorlásának követelésétől sem riadt vissza a válaszadók 18 százaléka, továbbá minden negyedik válaszadó még a numerus clausus szellemét idéző állításra is rábólintott.

A korábbi eredményekkel összhangban a férfiak valamivel fogékonyabbak az antiszemitizmusra, mint a nők. Életkor szerinti bontásban az tapasztalható, hogy a középkorúak (30-59) valamivel nagyobb mértékben bizonyultak zsidóellenesnek, mint a legfiatalabbak (18-29) és a legidősebbek (60 felettiek).  Ugyanakkor új fejlemény, hogy a jövedelmi csoportok szerint is jelentős különbség mutatható ki az antiszemiták arányát tekintve: a gazdagok zsidóellenessége csökkent, a szegényeké viszont nőtt valamelyest.

A holokauszttal kapcsolatban érdekes adatok továbbá, hogy

a vészkorszak emlékezete mélyen megosztja a magyar társadalmat: a megkérdezettek mintegy fele szerint napirenden kellene tartani a kérdést, a másik fele szerint teljesen el kellene hagyni azt.

Ezekben az ügyekben időbeli elmozdulás nem volt kimutatható, ám a nyílt holokauszt-tagadó kijelentések támogatottsága nőtt. Noha a választóközönség nagy többsége elhatárolódik a holokauszt tagadását vagy relativizálását kifejező gondolattól, a válaszadók nem elhanyagolható része fogékony rá: a teljes tagadásra 11, a részlegesre és a relativizálásra 18-24 százalék. Ráadásul ez a hányad egyre nagyobb lett az utóbbi években.

A felmérés különös figyelemmel fordul a pártpreferencia kérdése felé, hiszen az a többi tényezőnél szorosabb kapcsolatban van az antiszemitizmussal. Megállapították, hogy a kormánypárti közönség zsidókhoz való viszonya átlagosnak számít, a baloldali pártok – különösen a kispártok– hívei között viszont az átlagosnál jóval ritkább az antiszemitizmus, illetve

az antiszemiták a teljes népességhez viszonyítva átlagosan közelebb esnek a jobboldali és a radikális pólushoz.

2016-ban sem volt meglepő fejlemény, hogy a Jobbik szavazóinak 46 százaléka az erősen zsidóellenes, további 11 százaléka pedig a mérsékelten antiszemita csoportba került: az elemzésbe bevont összes változó közül ez bizonyult a legmagasabb aránynak.

Az elmúlt évek változásait, a magyarországi helyzet feltérképezését tűzte ki céljául a Tett és Védelem Alapítvány által megrendezésre kerülő konferencia, melyen neves előadók kerekasztal-beszélgetéséből kaphattunk tájékoztatást. A résztvevők egyben megoldási javaslatokat kívántak tenni a békés együttélés lehetőségének megvalósítására.  Az eseményen elsőként Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója előadásában bemutatta a kutatást.  Ezt követően a meghívott vendégek bevonásával kerekasztal-beszélgetésre került sor.  A beszélgetést Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese vezette, a találkozón felszólalt Hunyadi Bulcsú, a Political Capital vezető elemzője, Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke, és Róna Dániel politológus, a Medián kutatója is.

Bodnár Dániel, a Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta a magyarországi helyzet épp azért különleges, mert a Magyarországon tapasztalható antiszemitizmus Európában szokatlan, régi típusú zsidóellenesség, mely ősi toposzokból merít erőt. Magyarországon a társadalmi többségtől életformaszinten elkülönülő zsidó közösség lélekszáma elenyésző, tehát a közösség külsőségeiben nehezen identifikálható. Mégis történelmi toposzok alapján összeesküvés-elméletek, előítéleteken nyugvó nézetek élnek az emberek egy jelentős részében a zsidósággal szemben. Ugyan fizikai fenyegetettség nincs jelen, viszont a kutatás szerint továbbra is nőtt a kognitív antiszemiták aránya. A holokauszt tagadására-relativizálására való fogékonyság drasztikusan növekszik az elmúlt 10 évben. Az egyik oka ennek az a beszédmód lehet, mellyel a holokauszt emlékezetéhez viszonyulunk. Az a fajta sérelmi alapozottságú diskurzus, mely a többségi társdalom és a zsidó közösségek között kialakult, a témával kapcsolatban akár egyfajta telítettséget is kiválthat. Ezt a helyzetet a mennyiségről a minőségre való váltással lehet talán feloldani.

Ami a legfontosabb, az a holokausztról való beszéd kapcsán egy lényegesen személyesebb hang megtalálása. Ennek a hangnak a megtalálásában pedig a zsidó közösségnek központi feladata van.

Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója a kerekasztal-beszélgetésen elmondta, ez a mai konferencia egy hosszabb kutatássorozat legfrissebb állomása. Az évenként elvégzett felmérés kérdéseinek zöme hosszú távon változatlan, de mindig kiegészítjük, adaptáljuk az aktuális helyzethez. A magyar társadalom viszonya az etnikai és életmód-kisebbségekhez stabilnak mondható, és az antiszemitizmus sem erősödött. Látványos viszont, hogy az elmúlt két évben, amikor a „migránsokra” is rákérdeztünk, kiderült, hogy napjainkban ez a leginkább elutasított csoport. Egy másik aggasztó jelenség a növekvő mértékű holokauszt-tagadás, illetve -relativizálás, amelyben nyilván a történelemoktatásnak is nagy felelőssége van. Természetesen a pártok, a politikai szereplők szerepe is elvitathatatlan, minden kétértelműség,

a szavazatszerzési célú gyűlöletbeszéd beláthatatlan veszélyekkel jár.

Hann a történelmi önismeret erősítésében fontos szerepet szánna a művészetpedagógiának, az olyan filmek együttes élményt jelentő középiskolai bemutatásának és megvitatásának, mint a Saul fia vagy az 1945.

Róna Dániel, a Medián kutatója, politológus fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy akire jellemző az antiszemitizmus, arra jellemző egy másfajta idegenellenesség is. Ez a csoport mindentől idegenkedik, ami más, idegenkedik attól, amit nem ismer. Általánosságban megállapítható, hogy akinek vannak zsidó ismerősei, azokra sokkal kevésbé jellemző az antiszemitizmus, mint akinek nincsen.