Antiszemitizmus elleni megbízottat nevez ki az olasz kormány

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az antiszemitizmus elleni politikai és társadalmi fellépés előmozdítása lesz a feladata Milena Santerininek, akinek kinevezését Giuseppe Conte kormányfő Twitter-bejegyzésben szerda este jelentette be.

Milena Santerini

 

A hivatalos elnevezéssel “antiszemitizmus elleni nemzeti koordinátor” pénteken kezdi meg munkáját.

A 66 éves Milena Santerini a milánói Sacro Cuore katolikus egyetem tanára, a milánói Soá Alapítvány alelnöke, a római Soá Múzeum vezetőségi tanácsának tagja, valamint részt vesz az olaszországi zsidó dokumentációs központ munkájában is. 1971 óta a katolikus Szent Egyed Közösség tagja, 2013 és 2018 között olasz parlamenti képviselő volt a Mario Monti volt kormányfőhöz közeli kereszténydemokrata Scelta Civica párt színeiben.

Milena Santerini közösségi oldalán úgy reagált, hogy a január 27-i emlékezet napján (az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulóján) “ne felejtsük, meddig tud eljutni a gyűlölet, mely ellen mindannyiunknak küzdeni kell”.

Liliana Segre

Tavaly októberben a holokauszt-túlélő Liliana Segre javasolta egy antiszemitizmus- és gyűlöletellenes parlamenti bizottság felállítását. A 89 éves, örökös szenátor Segre ezt azzal indokolta, hogy személyét is folyamatos antiszemita támadások érték több szélsőséges szervezet részéről, valamint közösségi bejegyzésekben is. A Segre-bizottságot a parlament megszavazta, de a jobboldali koalíció pártjai, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI), a Matteo Salvini vezette Liga és a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) tartózkodott. Liliana Segre később napi 24 órás testőri őrizetet kapott.

Giorgia Meloni korábbi kijelentései szerint az olasz jobboldal álláspontja egyértelmű: elítéli az antiszemitizmust, de nem támogatja a “kétszínű”, Izrael-ellenes olasz baloldal szorgalmazta bizottságot.

Matteo Salvini kezdeményezésére a római szenátusban csütörtökön konferenciát tartanak az antiszemitizmus “új megnyilvánulási formáiról”. Salvini meghívta Liliana Segrét – akivel korábban személyesen is találkozott -, ő azonban elfoglaltságaira hivatkozva nem fogadta el a felkérést.

 

Sárközy Júlia/MTI

 

Címkék:Antiszemitizmus elleni nemzeti megbízott, Olaszország

[popup][/popup]