Antiszemita incidensek egy kaliforniai egyetemen
Április vége felé több antiszemita incidens történt a University of California, Santa Cruz (UCSC) területén és közelében.
Az erről szóló nyilatkozatott az intézmény vezetői osztották meg The Algemeiner c. lappal.
Egy diákcsoport Adolf Hitler születésnapjára partit rendezett. Egy másik esetben antiszemita és and homofób jelszavakat tartalmazó röplapot helyeztek el egy Santa Cruz központjában parkoló személygépkocsi szélvédőjére.
„Attól függetlenül, hogy mi lehet a cél, és hol történik az esemény, egyaránt elítélünk minden antiszemita megnyilvánulást. Zsidó közösségünk, valamint LGBTQIA+ közösségünk tagjai a egyetemi családunk részét képezik, amely ellenáll bármilyen gyűlölet-cselekménynek” – jelentette ki Dr. Akirah Bradley-Armstrong, a hallgatói ügyekért és előmenetelért felelős kancellár-helyettes vasárnap. „A fehér felsőbbrendűségnek nincs helye egyetemünkön.”
Akira-Bradley fölhívta az incidensekben érintett diákok és tanárok figyelmét azokra a szervezetekre, amelyekkel konzultálhatnak és tanácsaikat kérhetik.
Az Anti-Defamation League (ADL) által márciusban kiadott jelentés szerint az USÁ-ban 36%-kal nőtt az antiszemita incidensek száma 2022-ben az előző évhez képest. 494 incidens a középiskolai vagy elemi iskolai campusokon történt, 219 pedig a kollégiumokban és az egyetemeken, ami 41%-os növekedést jelez.
A tendencia folytatódott 2023 első hónapjaiban. Áprilisban ismeretlen rajzolt horogkeresztet a The Green of Dartmouth College-ben az utcára, márciusban pedig egy zsidó diák ajtajára Hitler képét és horogkeresztet festettek a Stanford University kollégiumában. Utóbbiakat az egyetemi hatóság gyűlölet-cselekménynek nyilvánította.
A Stanford Egyetemen egyebek közt a következő antiszemita cselekményekre került sor az elmúlt évben: Israeli lobogó eltávolítása a világ zászlói közül; egy végzős hallgató mezüzéjének és zászlajának megszentségtelenítése. Február 28-án a férfi WC-ben találtak egy horogkeresztet, a N…ro szót és a KKK feliratot.
Algemeiner – Bassa László