Antiszemita incidensek az amerikai egyetemeken

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Politika

Az egyik legbefolyásosabb amerikai szervezet, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) szerdán nyilvánosságra hozott közleményében megállapítja: az amerikai főiskolai és egyetemi campusokon jelentősen megnövekedett az antiszemita incidensek száma.

Izrael-ellenes parádé a Kaliforniai egyetemen

Izrael-ellenes gyűlölet-parádé a Kaliforniai Egyetemen, 2010-ben. (Fotó: jns.org)

A jelentés hatvan campuson kilencven incidensről számol be, ami az előző évihez képest jelentős növekedés. 2014-ben ugyanis negyvenhárom főiskolai és egyetemi intézményben negyvenhét antiszemita incidenst jegyeztek fel.

Az ADL konkrét esetekről is beszámol. Így például arról, hogy az idén januárban a Kaliforniai Egyetemen (UCLA) horogkeresztet festettek az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján az egyik egyetemi épületre. Tavaly novemberben a New York-i Egyetem egyik épületénél vonultak fel diákok, és antiszemita jelszavakat skandáltak az egyetem “cionista vezetése” elleni tiltakozásul. Az egyébként az ingyenes oktatásért tüntető hallgatók azt kiabálták: “Cionisták, ki a városi egyetemről!”.

Az ADL jelentése szerint nem csupán a felsőoktatási intézményekben erősödik az antiszemitizmus, hanem szerte az Egyesült Államokban. Tavaly országszerte összesen 941 incidenst jegyeztek fel, s ez három százalékkal több, mint az előző esztendőben. Az incidensek közül ötvenhat kifejezetten fizikai atrocitás volt. New Yorkban és Floridában zsinagógából kijövő férfiakat támadtak meg, a coloradói Denverben egy kipát viselő diákot dobáltak meg kővel.

Az Egyesült Államok harminckilenc szövetségi államában jegyeztek fel antiszemita verbális vagy fizikai támadásokat, de volt rájuk példa a szövetségi fővárosban, Washingtonban is. A mostani elnökválasztási kampány idején pedig az interneten szaporodtak el az antiszemita gyalázkodások, amelyekkel gyakran újságírókat vagy közszereplőket illetnek.

“Aggaszt bennünket az erőszakos antiszemita incidensek számának növekedése, miközben azzal is tisztában vagyunk, hogy nem is valamennyi incidenst jelentik nekünk. A tendencia mindenesetre nagyon aggasztó” – mondta a jelentés nyilvánosságra hozatala utáni közleményében Jonathan Greenblatt, a Rágalmazásellenes Liga vezetője.

***

A helyzet valóban aggasztó: abban az országban terjed az egyetemi antiszemitizmus, amelyre a világ zsidósága mindig is bizakodva tekintett. Ugyanakkor mindez csak kontextusában értelmezhető: az Egyesült Államok változatlanul a világ egyik legbiztonságosabb országa a zsidók számára. (A szerk.)

 

[popup][/popup]