Antiszemita hazafiak

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

Litvániában háborús bűnösöket emelnek be a nemzeti panteonba.

1915-ig, mintegy hétszáz éven keresztül a zsidók viszonylag háborítatlanul éltek a litvánok földjén. Az orosz forradalmat követően a független Litvánia felismerte a humán erőforrások fontosságát, és bátorította a gazdaságilag aktív zsidók visszatérését, közösségeiknek autonómiát, az egyéneknek pedig polgári jogokat ígérve. A „mézeshetek” 1924-ig tartottak, amikor is az állam felszámolta a „zsidó ügyek tárca nélküli minisztere” posztot.

Az 1926. évi puccsot követően megerősödött az ún. voldemarista mozgalom, amely a zsidógyűlöletet a litván hazafisággal párosította. Az antiszemita Verslas mozgalom ugyanezt hirdette egészen az 1940-es évekig. A hivatalos, törvénybe iktatott protekcionizmus a zsidó gazdaságok megfojtását célozta, a zsidók nem tölthettek be közhivatalt, és az egyetemi felvételt is korlátozták.

1941-ben, a német támadás után a litvániai pogromok még azelőtt megkezdődtek, hogy a német csapatok odaértek volna az adott helyre. A litvánok aktívan vettek részt zsidó szomszédaik elpusztításában és vagyonuk elrablásában.

Litvánia közel 200 ezer fős zsidó lakossága nem élte túl a német megszállást. Becslések szerint 23.000 litván állampolgár vett részt a zsidóüldözésben és több százezren a vagyontárgyak széthordásában. Litvánia 1990. évi függetlenné válása óta a hivatalos kormányzat egyetlen elkövetőt sem nevezett bűnösnek. Éppen ellenkezőleg: hírhedt bűnösöket tiszteletre méltó hősökké avattak.

Kazys Skirpa

Ilyen például Kazys Škirpa, Litvánia berlini nagykövete, aki elsőként vetette fel Hitlernek a zsidókkal szembeni etnikai tisztogatás gondolatát, és a holokauszt egyik kezdeményezőjeként tartják számon. Nevét utcák őrzik az ország két legnagyobb városában. Remigijus Šimašius, Vilnius főpolgármestere ezt azzal magyarázza, hogy Škirpa volt az, aki a vilniusi várdombon kitűzte a litván lobogót 1919-ben. Úgy véli, hogy Škirpa csupán kevés zsidó áldozatért felelős. Egy tévéadásban ugyanezt állította Laurynas Kasciunas konzervatív parlamenti képviselő 2017 októberében; szerinte Škirpa egyszerűen „elszámította magát”, amikor a litvániai zsidók elleni tisztogatást javasolta a náci vezérnek – abbéli igyekezetében, hogy behízelegje magát a németek kegyeibe.

Juozas Ambrazevičius Brazaitis 1925-ben

Juozas Ambrazevičius-Brazaitis, a zsidók üldözését bátorító ideiglenes litván kormány miniszterelnökének hamvait állami tiszteletadással temették újra 2012-ben. Ő volt az, aki felhívta a figyelmet arra, hogy nem helyes a zsidókat nyilvánosan gyilkolni. Az általa szerkesztett “I Laisve” c. lapban a zsidók és bolsevikok közé egyenlőségjelet tettek, ami az akkori körülmények között a zsidók meggyilkolására való felszólításként volt érthető. A népirtó Bronius Norkus sírja nemzeti emlékhelynek számít, mert 1941-ben kitűzte a nemzeti zászlót Kaunas városában a Feltámadás temploma közeli dombon. Az nem akadály, hogy több tízezer zsidó legyilkolásában vett részt. Számos hasonló példa van az ilyen furcsa tiszteletadásra.

Nemrég Jonas Noreika kapott emlékművet a Litván Tudományos Akadémia vilniusi könyvtára előtt. Noreika több település zsidó lakosainak elhurcolására és koncentrációs táborba zárására, vagyonuk elkobzására adott utasítást. Annak ellenére, hogy az emlékművet engedély nélkül állították fel, a főpolgármesteri hivatalba érkező tiltakozásokat elutasították. Šimašius polgármester az ügyet elhárította magától, a könyvtár vezetésének illetékességét hangsúlyozva. Utóbbi nem lépett semmit.

Jonas Noreika

Šimašius ezután Noreika bűnösségének ügyét a szerencsétlen elnevezésű „Genocídium Központ” illetékességébe utalta. Ez a grémium számos esetben tanújelét adta, hogy akármennyi bizonyíték dacára sem képes elítélni a litván holokauszt felelőseit.

Az ügyben Dalia Grybauskaité litván elnököt is megkeresték. Ő azt válaszolta, hogy felvette a kapcsolatot a Genocídium Központtal, a Legfelsőbb Bírósággal, és az Állambiztonsági Hivatallal, és a Noreika emlékművel kapcsolatban egyik sem élt kifogással. Ismételt megkeresésre azt válaszolta, hogy a bűnösséggel kapcsolatos vizsgálat túlterjed az elnöki hivatal hatáskörén. Hozzátette: személy szerint őszintén fontosnak tartja a holokauszt ügyét.

Jonas Noreika emléktáblája

A kormányzat törvényhozási ágazata udvariasan megkerülte a témát. A Seimas (litván parlament) ombudsmanjához érkezett beadvány nyomán ismét a Genocídium Központ kapott megkeresést, ahol a válasz az volt: „parancsra tette”. A kifogást annak idején nem fogadta el a nürnbergi bíróság, ám ezúttal tökéletesen megfelelt.

Miután a jogi és etikai kifogásokat a kormány törvényhozó és végrehajtó testületei elhárították maguktól, az ellenzők a Noreika emlékmű esztétikai értékét kérdőjelezték meg. A kulturális örökség minisztériuma speciális kritériumokat alkalmaz, ezek alapján kérték az elbírálást, ám az elutasításra talált.

Ezután jogi úton kérték annak vizsgálatát, hogy az örökség minisztériuma mennyiben járt el törvényesen. A bíróság első fokon technikai hibákra hivatkozva utasította el a beadványt. Fellebbezés következett a legfelsőbb bírósághoz, amely megsemmisítette az ítéletet, és újabb tárgyalást rendelt el. Ezúttal is sikerült azonban technikai hibát találni. Az alacsonyabb szintű litván bíróságok politikai nyomás alatt állnak, nehezen nevezhetők függetleneknek. A Noreika emlékmű a helyén marad.

A litván parlament ülésterme

Litvániában a politikai érvelés egyik hatékony módja az orosz veszélyre való hivatkozás, aminek kétségkívül van némi alapja.

Ennek fényében azonban sokan úgy gondolják, nincsen semmi szükség az önvizsgálatra. A Litvánia ellen elkövetett szovjet és náci bűnök mentegetését tiltja a törvény, a litván holokauszt elkövetőinek mentegetése viszont nem bűn, sőt, úgy tűnik, érdem.

Újabb példával szolgál a Vilniusban élő litván-amerikai Dr. Darius Udrys ügye. Ő nyíltan bírálja azokat a hivatalosságokat, akik hősöket csinálnak a nácik kollaboránsaiból és a háborús bűnösökből, és ezzel folyamatosan irritálja a történeti revizionizmus képviselőit. Nemrégiben egy online vitában kérdőjelezte meg, hogy a szovjetek ellen viselt litvániai partizánháború során jogosak voltak-e a polgári személyek ellen elkövetett gyilkosságok. Adomas Buzinskas, a városi tanács tagja válaszul lejárató kampányt indított ellene, és Udrys végül kénytelen volt lemondani a városfejlesztési ügynöksége elnöki tisztségéről. A városi tanács etikai bizottsága úgy foglalt állást az ügyben, hogy rágalmazás nem történt, az elkövető „hazafi” módjára járt el.

Manapság a hazafiság és a litvániai holokauszt elkövetőinek hősökké avatása szinonimák lettek éppen úgy, mint a zsidógyűlölet és hazafiság voltak az 1930-as években.

Litvánia konfliktusa az igazsággal mérgezi a légkört. A nyugati világot megdöbbenéssel töltik el és sokkolják ezek az ellentmondások. Pedig Litvánia igényt tart arra, hogy egyenlő államként kezeljék, és egy Oroszország felől érkező esetleges támadás esetén a védelmére keljenek.

Grant Arthur Gochin: Defective Heroes (The Jerusalem Report, 2017. december 11) c. cikke nyomán Bassa László

 

támogatás

Címkék:háborús bűnös, holokauszt, Litvánia