Antiszemita „csúcsteljesítmények” 2020-ban

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

Az amerikai Simon Wiesenthal Központ idén is nyilvánosságra hozta az elmúlt év – megítélése szerint – legdurvább antiszemita jelenségeit, trendjeit. Idén – az előző évektől eltérőn – nem csupán megbotránkoztató eseteket, megnyilvánulásokat szemléztek, hanem nagyobb hangsúlyt helyeztek az úja jelenségekre, trendekre.

Egy kép Khamenei iráni elnök honlapjáról, rajta a felirat: Végső megoldás

 1. A Covid-19, a legújabb vírus egyben a legrégibb vírus táptalaja. A modern antiszemiták a középkori ’fekete halálhoz’ hasonlóan a zsidókat (valamint az ázsiai amerikaiakat) tették meg bűnbaknak a COVID-19 járványért, amit 21. századi spanyolnáthának is szokás nevezni. Az oltásellenes internetes fórumok antiszemita szellemiséggel átitatottak.

2. A koronavírus idején a közösségi oldalak biztosítják a kapcsolatot családon belül, a barátok között, az iskolai távoktatásban és a vállalkozások működéséhez. A Facebook és más nagy platformok igyekszenek gátat vetni a gyűlölethullámnak, ezért a legszélsőségesebb és legerőszakosabb rasszista hangok a Telegram csatornához menekültek, ahol alig van moderálás.

3. A zsidók és a judaizmus elleni gyűlöletkeltés bajnoka, Louis Farrakhan 35 év mérgezi a légkört Amerikában. Tevékenysége különösen megújult a George Floyd elleni gyilkosság nyomán, amikor ismert színes bőrű sportolók és művészek hangosan ismételték a tőle átvett eszméket. Hívei a pandémiát az emberiség kiirtására irányuló kísérletnek minősítik.

4. Az FBI szerint 2019-ben az USÁ-ban elkövetett gyűlölet-bűncselekmények 62%-a irányult zsidók ellen. Ebben az évben folytatódtak a zsinagógák elleni támadások, amelyek során – a Black Lives Matter tiltakozások nyomán – a kaliforniai Los Angelesben és Oaklandben és a wisconsini Kenosha zsinagógáin jelentek meg graffitik, Chábád központot gyújtottak föl az oregoni Portlandben és a Delaware-i Newarkban. Szabadtéri hanukai mécses gyújtást zavart meg egy városi terepjáró Kentuckyban. A zsidóságot az amerikai szélsőjobb és szélsőbal egyaránt démonizálja.

5. Az Irán által életre hívott Al-Kúdsz (Jeruzsálem) napon elmondott beszédével kapcsolatban Hámenei ajatollah weboldalán szó szerint a „végső megoldást” idézte föl. Javad Zarif külügyminiszter így mentegetőzött: ”Nem áll szándékunkban a bibsiket a tengerbe szorítani, nem tervezünk katonai akciót, vagy öngyilkos merényleteket. A megoldás népszavazás lenne…” Az Iránnal szoros gazdasági kapcsolatokat fönntartó EU államok (pl. Németország) szó nélkül hagyják Hámenei Holokauszt tagadását és Izrael ellenes uszítását.

6. “Az európai antiszemitizmus a II. világháború óta nem látott szintet ért el” – fogalmaz a jelentés. Megjegyzi, hogy annak idején Hitler első rendelkezési között szerepelt a zsidó rituális vágás (sehita) betiltása. Az állatok előzetes kábítás nélküli leölésének tiltása 2020-ban az Európai Bíróság napirendjén szerepelt, s a tilalom súlyos kihívást jelent a zsidó közösségek felé. A jelentés a francia igazságszolgáltatást azzal vádolja, hogy futni hagyta egy zsidók elleni merénylet végrehajtóját. Poszterek formájában éledőben van a zsidók elleni vérvád Toulouse-ban, ahol 2012-ben egy fiatal rabbit és három kisiskolást gyilkoltak meg. A 21 éves April Benayumot, aki második lett a francia szépségkirálynő választáson, élesen támadták a Twitteren, miután elmondta, hogy apja zsidó. Belgiumi és spanyol karneválokon zsidókat gúnyoló figurák jelentek meg. Andrzej Duda antiszemita szólamokkal kampányolt a lengyel választások előtt. 16 európai országban rendezett közvélemény-kutatás alapján a népesség ötöde gondolja, hogy zsidók titkos összeesküvése irányítja a politikai és gazdasági életet. AZ EBESZ jelentése szerint Európában a gyűlölet-bűncselekmények negyede a zsidók ellen irányul.

7. A német kulturális és tudományos elit a Bundestag BDS-t (az Izrael elleni bojkott mozgalmat) elítélő határozatát bírálta. A mintegy két tucat intézményt tömörítő Kulturális Unió úgy találta, hogy a Bundestag ezzel sérti a szólásszabadságot. Nyomában 900 művész, tudós és közéleti személyiség felhívásban nevezte a parlamenti határozatot „veszélyesnek és a demokratikus közéletre nézve károsnak”. Mindez magyarázza, hogy az antiszemita Német-Palesztin Társaság miért számíthat egyes baloldali párti, zöld párti és szociáldemokrata képviselők támogatására. A szocdem ifjúsági szervezet (JUSOS) a Fatah ifjúsági tagozatát testvérszervezetéül fogadta.

8. Az amerikai campusok lakmuszpróbája: cionista vagy-e?
Miközben Izrael rendezi kapcsolatait az Emírségekkel, Bahreinnal, Marokkóval és Szudánnal, az amerikai egyetemeken dúl a politikai harc. Ez az állapot az Illinoisi Egyetemen öt éve, a Dél-kaliforniai Egyetemen (USC) pedig már évtizedek óta tart. Előbbiben egy zsidó diákot kizártak a diáktanács választási bizottságából, mert úgymond „elfogult”. Az egyetemen a kötelező érzékenyítési programba beiktatták a „Palesztin ellenállás 70 év izraeli terrorja közepette” elnevezésű tantárgyat. Idén szeptemberben a diákönkormányzatban elhangzott az a követelés, hogy annak ne lehessen tagja az a tanuló, aki a Chábád vagy Hillel szervezet tagja. Az USC diáktanácsából ugyancsak kizártak három zsidót, akik nyilvánosan kiálltak cionista meggyőződésük mellett. Egy másik vezetőségi tag zaklatás és fenyegetések hatására mondott le.

9. Az USA külügyminisztere elítélte a BDS mozgalmat. A New York-i Demokratikus Szocialista Párt jelölteket állít a jövő évi helyhatósági választásokon. A jelölés feltétele egy kérdőív kitöltése. Ebben szerepel két kérdés: „Vállalja-e, hogy nem utazik Izraelbe?” ill. „Támogatja-e a BDS mozgalmat, és ha nem, miért nem?”

10. Chilében a zsidó kisebbség létszáma húszezer, a palesztin közösségé mintegy háromszázezer. Vezetőik az utóbbi időben radikalizálódtak, és a Hamasz ideológiájával azonosulnak. Daniel Jadue építész a főváros, Santiago de Chile egyik kerületében (Recoleta) polgármester. Közpénzekből támogatja a BDS-t és az Izrael ellenes aktivitást. A chilei zsidó közösséget kettős lojalitással vádolja, szerinte a zsidó állam ügynökei. Nyilatkozataiban három Ábrahám vallás híveit sértegeti: „Ha zsidónak születtél, jogosan hiheted azt, hogy a választott nép tagja vagy, és gyilkolhatod a palesztinokat, és élhetsz hazájukban…” „Ha moszlim családba születtél, jogosan hiheted, hogy egy háború szent lehet…” „Ha keresztény vagy, azt gondolhatod, hogy a szegények meg vannak áldva, és haláluk után elnyerik méltó jutalmukat…” Mindez egy olyan ember szájából, aki egyszer még az ország elnöke is lehet.

Wiesenthal.com – Bassa László

Címkék:amerikai egyetemek, antiszemitizmus, EU, Irán, Simon Wiesenthal Center

[popup][/popup]