„Annyi zsidó élet kell, amennyit saját erőből fenn tudunk tartani”

Interjú Seres Attilával

 Seres Attila a zsidó közélet internetes forradalmának egyik vezéralakja. Az elmúlt másfél évtizedben szervezett webrádiót (Rádió Zs), készített videóinterjúkat és portrékat a zsidó közélet résztvevőiről (Füles), blogol (Tudózsidó), néha cikkeket ír, háttérmunkával segíti mások internetes megjelenését, de főleg kommentel. Élesen és ironikusan szembesít mindenkit álláspontja relatív érvényességével.

Akik nem tájékozottak a zenei életben, vagy túl fiatalok, azokat meglephette, amikor tavaly koncertet adott a Solaris együttes, és basszusgitárosként tűntél fel a színpadon, ahogy a mostani, októberi életműkoncerten is. Ha bemutatkozol, mit szoktál szakmádként megjelölni? Mik voltak eddigi életed főbb állomásai?

Villamosmérnök vagyok. Általában vonzott a lehetetlennek tűnő vágyálmok valóra váltása. A 70-es évek végén, 80-as évek elején progresszív, instrumentális rockzenében, majd villamosmérnökként számítógépes, idegennyelvi fordítóprogramok fejlesztésében, robotikában, később pedig adótervezési struktúrák feltárásában éltem ki ezt a hajlamomat.

Hogy kezdődött a zsidó pályafutásod?

Talán túlzás zsidó pályafutásnak nevezni az utamat, amin járok, hiszen nincs semmiféle funkcióm, sőt ambícióm sem ilyesmire. Az az igazság, hogy – hazai viszonyok között teljesen közhelyesen – az én családomban is letűnt idők veszedelmeként söpörték a szőnyeg alá a származásunkat. Én azt hittem, hogy már csak az öregek, megszokásból csinálják a zsidóságot. Az első izraeli látogatásom kultúrsokkja keltette fel bennem az érdeklődést a kortárs judaizmus iránt, és kezdtem kapcsolatokat keresni a hazai zsidósághoz. Mérnökemberként viszonylag gyorsan át tudom látni a rendszerekben az összefüggéseket, felmérni a gyenge pontokat. A hazai zsidó közösségekben hamar rácsodálkoztam az izgalmas identifikációs („ki a zsidó?”) konfliktusokra, illetve a szubkultúra belső kommunikációs nehézségeire. Az előbbire a világi érdekképviselet és ernyőszervezet gondolatának gyakorlati felvetésével, utóbbira pedig közös kommunikációs platformok felállításával próbáltam reflektálni.

Azt jó előre eldöntöttem, hogy közpénzt nem kérek, és nem fogadok el, és ezt azóta is következetesen betartottam. A zsidó hagyomány önfenntartásra tanít, a saját finanszírozás nem csak függetlenséget, döntési szabadságot, hanem morális tartást is ad az embernek.

A Rádió Zs, amit több mint egy évtizede indítottál útra, sok embert mozgatott meg, de nem tudott talpon maradni. Nem kellett volna, vagy nem lehetett támogatókat szerezni?

Az egyik, és talán legígéretesebb kommunikációs platform a zsidó rádió beindítása volt. Ahogy szoktam, mindenekelőtt bebizonyítottam, hogy meg lehet csinálni. A saját zsebemből és fejlesztésemből pár hét alatt felállítottam egy internetes rádió szervert a házam pincéjében, rávettem pár ambiciózus aktivistát, hogy egy mp3 felvevővel csináljanak műsorokat, és elindítottuk a műsorszórást. Nemcsak az internetes technika volt az újdonság, hanem az is, hogy a résztvevők teljesen autonóm módon, maguk készítették el, és töltötték fel az anyagokat, nem kellett se a barátaikkal, se az ellenségeikkel egyeztetniük. Vagy két tucat lelkes úttörő között pl. Oberlander Baruch, és az MTVA mai izraeli tudósítója, Shiri Zsuzsa is az elsők között csatlakozott a projekthez. A dinamikus, és hatékony kezdés felkeltette a Joint érdeklődését, évekig hitegettek a támogatásukkal, de hiába, pedig a technológiát globális szintre is ki tudtam volna terjeszteni. Talán a földi sugárzás reményében szerették volna a „hivatalos zsidóságot”, a Mazsihiszt is bevonni a munkába, de az teljesen elzárkózott tőlünk. Aztán a reménytelen várakozásban felőrlődött a lendület, elfogyott az ambíció, kiürült a pénztárcám, így bezártam az egészet. Az archívum mementóként ma is elérhető a regi.radiozs.hu címen.

Mintha leginkább a blogolásban találnád meg önmagad. Rövid, ironikus kommentek, melyek gyorsan reagálnak a közélet abszurd jelenségeire, amiből bőven akad.

A Kiküldött Tudózsidónk jelenti mikroblogban próbálom felvenni a versenyt a modern információszennyezéssel, amelyben csak gyors, pontos, érdekes, lehetőleg vicces és/vagy szexi információkkal lehet átlépni a túlterhelt fogyasztó ingerküszöbét. Ez lényegében egy bulvárblognak álcázott közéleti misszió, bevallottan olcsó trükköket sem átallok bevetni azért, hogy több olvasóhoz juttassak el minőségi tartalmakat.
Korábban próbálkoztam komolyabb írásokkal is, a világi zsidó képviseletről írtam pár esszészerűséget, elemeztem a zsidó közélet helyzetét, kitörési pontokat kerestem. Néhány gondolatom azóta közhellyé kezd válni. Ilyen a vallást nem gyakorló zsidók érdekképviseletének szükséglete, ami 10 éve még vörös posztó volt, de az állam felé egy közös csatlakozási felület, zsidó kerekasztal létrehozását, valamint a vegyesházasságból visszavágyó fiatalok bevonásának ötletét is én vetettem fel. Később, az internetes trendek változásával áttértem videóportrék, tudósítások készítésére, hetvennél is több anyagom látható a régi blogomon, de őszintén szólva soha nem sikerült velük átütő érdeklődést keltenem.

Ennél komolyabb szerepet nem akartál magadnak a zsidó közéletben? Vagy nem tudsz beilleszkedni semmilyen meglévő struktúrába, mert mindennel szemben kritikus, ironikus, szkeptikus vagy? Ennyire lehetetlenek a magyar zsidó közélet perspektívái, vagy ezek inkább rád jellemző tulajdonságok?

Vezető szerepre nem vágyom, mivel tudom magamról, hogy egyszerűen hiányzik belőlem az az irányítóképesség, amivel embercsoportokat összehangolt tevékenységre tudnék késztetni. Viszont, amint jeleztem, mérnöki szemmel tekintek a struktúrákra, amelyek mindig javíthatók, jobbá tehetők. A kritikámban igyekszem elvszerűnek, és következetesnek maradni. Nem rombolni, hanem jobbítani szeretnék, ezért mutatok rá a struktúrák gyenge pontjaira, személyes szimpátiáktól függetlenül, és alternatív javaslatokat teszek a lehetséges kiküszöbölésükre. Azt gondolom, hogy valójában nem mindennel és mindenkivel szemben, hanem minden mellett, mindenki érdekében vagyok kritikus, akkor is, amikor tévedek időnként, természetesen.

Hogy látod a zsidó közélet, a BZSH-Mazsihisz elmúlt évét: Heisler András és Tordai Péter elnökségét, Zoltai Gusztáv távozását, Kunos Péter igazgatóvá választását? Sokakat lelkesített a Mazsihisz élén tavaly és idén bekövetkezett változás, te inkább szkeptikus voltál. Viszont a Budapesti Zsidó Hitközség fordulatos múltú új igazgatója, Schwezoff Dávid ügyét idén te robbantottad ki.

Úgy látom, hogy ezek a problémák a rendszerbe bele vannak programozva, amire kicsit Kasszandraként, rendre figyelmeztettem is a döntéshozókat. Zoltai előkészítetlen kilökése a saját tákolmányának ajtaján, törvényszerűen vezetett hatalmi vákuumhoz és káoszhoz, azt hiszem, erről már 2006-ban írtam egy kis krokit. A jelenlegi kormányzat várható politikájáról éppen a Szombatban jelent meg egy prognózisom, még a 2010-es választásokat megelőzően. Nem hiszek a személyi változások katartikus erejében, a romlott struktúra megváltoztatása nélkül a jó emberek csak elhasználódnak, kiégnek, néha el is romlanak. Minden személyes tiszteletem Heisler Andrásé, akin látszik, hogy nagyon szeretne valamit, de – legalábbis az én számomra – nem áll össze koherens vízióvá, hogy tulajdonképpen mi is lenne az a tisztább, átláthatóbb, szerethetőbb valami, amiről álmodozni látszik, és ami mellé oda kellene állnunk.

Mi a véleményed az emlékév kormányzati kezeléséről? Hogy látod a Mazsihisz és a hozzá csatlakozott civilek bojkott felhívásának eredményeit a kormány emlékezetpolitikai gyakorlata ellen?

A kormányzat politikailag cinikusan, de szakmailag professzionálisan kezelte az emlékévet. Annyi pénzt szórt a zsidók közé, amennyit még soha, senki, aztán hátradőlt, és nézte, ahogy marakodnak rajta, miközben a saját politikai céljaitól egy millimétert sem tágított. A Mazsihisz bojkott szerintem teljes nonszensz, nem a Mazsihisz dolga, hogy megnevelje a kormányt. Ráadásul kétélű fegyver, amivel az ereje helyett pont a gyengeségét mutatta meg. Ha valaki fegyvert ránt, nem árt, ha a háta mögé néz, hogy van-e mögötte hadsereg. Roppant kínos, hogy még a bojkotthoz csatlakozók többsége is végül kénytelen-kelletlen felvette a pénzt, ráadásul támogatók híján pont a hűségesek jártak pórul. Talán ennek a kivagyi erőtlenségnek, fejetlenségnek is köszönhető, hogy egyetlen követelés sem teljesült.

Mit gondolsz az EMIH térnyeréséről?

Szerintem az EMIH-nek legfeljebb a médiában van térnyerése, a magyar zsidók körében stagnál a támogatottsága. Ők a Chabad-ra építkeznek, amely egyesek szerint a világban a „zsidó McDonalds” szerepét tölti be: megbízható, jó minőségű vallási szolgáltatásokat nyújtanak mindenkinek, aki arra jár. Az EMIH térnyerésének természetes korlátai vannak, nem gondolom, hogy a közeljövőben magyar zsidók tömegei kívánnának haszid életmódra áttérni.

Hogy alakul szerinted az elkövetkező 1-2 évben a zsidó közélet, illetve a zsidó közösség és a kormány viszonya?

A kormány a két versengő struktúra konfliktusának életben tartására építi zsidópolitikáját. Az EMIH magától is tudja, hol vannak a határok, a Mazsihiszt pedig móresre fogja tanítani, de nem fogja hagyni összeomlani, mert szüksége van a létezésére. A struktúrán belül pedig remélem, hogy a mostani ámokfutásnak a teljesen felesleges, és rendszertechnikai szempontból indokolatlan BZSH megszűnése fog véget vetni.  Ha Heisler meg tud kapaszkodni, feltehetően a civilek felé próbálja majd kinyitni a Mazsihiszt. A szervezetlen civilek azonban a vallási felekezetben rendszeridegen elemként csak új, kiszámíthatatlan törésvonalakkal terhelnék az amúgy is mélyen megosztott szervezetet. Nekik először a saját érdekközösségüket kellene megszervezniük, hogy majd a különböző zsidó felekezetek egyenrangú partnereként ülhessenek le egy közös, kormányzati kapcsolattartásra összeálló kerekasztalhoz.

Hosszabb távon pedig le kellene csatlakozni a kormányzati pénzekről, amiről most már a vak is látja, hogy megmérgezik a közösség lelkét, védtelenné, és kiszolgáltatottá teszik a hatalmi játszmák számára. A jövő a tradicionális zsidó önfinanszírozásé. Annyi zsidó élet kell, amennyit saját erőből fenn tudunk tartani.