Amikor ismeretlenek jönnek gyászolni
Mikor a 75 éves Roza Yerushalmi elhunyt, özvegye, Alex, aggódott, hogy hitvese temetésén nem lesz együtt a gyászolók kaddis imájához szükséges minjen.
Alex megosztotta aggodalmait a Shorashim Shel Netina (Adakozás Gyökerei) nevű, a Holokauszt túlélői számára létrehozott közhasznú szervezettel, amely az elmúlt másfél évben önkénteseket küldött családjához látogatóba.
És íme: csupán egyetlenegy, a temetés kezdete előtt 30 perccel kirakott Facebook poszt kellett, és Rozának megadhatták az illő végtiszteletet.
Az izraeliek közismertek arról, hogy törődnek egymással és elsőként ajánlkoznak szükséghelyzetben. Bámulatba ejtette a világsajtót, amikor a tavaly nyári gázai háború napjaiban az ország minden részéből tízezrek érkeztek az ütközetben elesett, egyedülálló katonák temetésére.
Mintegy 200 ember gyűlt össze a Mazkeret Batya temetőben, hogy Rozától búcsúzzanak – olyanok, akikkel a család annak előtte sohasem találkozott. Így vált lehetővé, hogy az – ötven év házasság után megözvegyült – férj elmondhassa a gyászolók káddisát.
A szívmelengető történetnek evvel még nincs vége. Mint kiderült, a közösségi médiában megjelent kérés szárnyra kapott, és az izraeliek, akik a temetésen nem tudtak részt venni nem hagyták, hogy Alex egyedül ülje meg a sivát (a temetés utáni hétnapos gyászt).
“Haifából és délről is jöttek emberek”, mondta a Yediot Aharonot újságnak az önkéntes Segev Afrait, aki a Shorashim Shel Netina Facebook oldalán megosztotta a hírt. “Nem lepett meg a felhívásra érkezett reakció. Amikor közzéteszed, hogy egy Holokauszt túlélő jórészt egyedül fog sivát ülni, a közösség nem marad közönyös. Ami meglepett, az a részvétnyilvánítók száma volt.”
Valóban, emberek százai rótták le tiszteletüket Alexnak. Ő, az alkalmat megragadva megosztotta vendégeivel igaz szerelmének történetét: elmesélte, miképp találkoztak feleségével 1962-ben Ukrajnában és hogy emigráltak Izraelbe 12 évvel később. Fotókat mutatott közös életükről s elmesélte hogyan dolgoztak együtt cipészként.
A jószívű idegenek – családok, diákok, egyedülálló katonák – kifejezték együttérzésüket a magára maradt férjjel és meleg ételeket, italokat és egyéb harapnivalót hoztak.
“40 éve élek Mazkeret Batyában, s a házam még sohasem volt ilyen zsúfolt – mondta Alex az egyik újságnak. “Nagyon jól esik, hogy ennyi ember eljött. Ez segít, hogy ne érezzem magamat magányosnak. Mindenki segíteni akar. Sohasem találkoztam ennyi nemes lélekkel.”
Az .israel21c.org cikkét Mika Klára fordította.
