Amerikai ügyvéd: „Eljött a zsidó polgárjogi mozgalom ideje”

Brooke Goldstein, zsidó közösségi aktivista, a Lawfare Project nevű jogvédő szervezet alapítója a Newsweek honlapján arról cikkezik, hogy a zsidók lelkesen részt vesznek minden kisebbség melletti kiállásban, csak a saját védelmüket hanyagolják el.

A zsidó közösség büszkén tekinthet vissza hosszú, a pozitív változásokra mozgósító hagyományaira. Amikor Abraham Joshua Heschel rabbi és Martin Luther King Jr. kéz a kézben meneteltek faji egyenlőséget követelve, megmutatták, hogy a különböző kultúrák el tudnak jutni ugyanahhoz a polgárjogi eszméhez.

Az interszekcionalitás – vagyis a különböző elnyomott kisebbségek együttes védelme, magyarázza Goldstein – természetes dolog a zsidó nép számára, hiszen ők a világ legrégebb ideje üldözött népe. Napjainkban az olyan jelzések, mint a “Black Lives Matter” (BLM), a “Love is Love”, és még egy csomó egyéb jelszó fontos ügyekre hívja föl a figyelmet, de nem vonatkoznak a mi közösségünkre – írja Goldstein. Az ilyesfajta lelkesedés és támogatás töredékét sem lelhetjük föl, amikor saját közösségünket éri támadás.

Néhány hónapja Lihi Aharont zsidósága miatt érte brutális támadás a new york-i metrón, és senki sem tiltakozott. Josef Neumannra machetével támadtak egy hanukka partin Monsey-ben, de senki sem vonult az utcákra igazságot követelve. Amikor négy zsidót lőttek le Jersey City egyik kóser üzletében, nem omlott össze az Instagram a felháborodott üzenetektől. A zsidók ellen mostanában akármi megengedett az országban – háborog a szerző, mondván, hogy zsidó ismerősei közül is csak néhányan vették maguknak a fáradságot, hogy a történeteket megosszák a közösségi médiában.

Ehelyett a zsidó baloldal az LGBTQ emberek, a fekete életek, a női jogok érdekében, és ismét csak Trump elnök ellen mozgósít. Véleménycikkeket írnak azt követelve, hogy a zsidók vonuljanak együtt a BLM-mel – ezzel a zsidóellenességéről elhíresült mozgalommal – mondván, hogy ha nem csatlakozunk, átengedjük nekik a terepet. Ám a zsidók nem követelnek hasonló lojalitást, ha saját sérelmeikről van szó. A zsidók által évtizedeken át hangoztatott hagyományos liberális értékek, mint a szólásszabadság, személyiségi jogok és valláskritika, átadták a helyet a „biztonságos tereknek” (safe space), a nyitott határoknak és az iszlamofóbia kritikájának. Miközben ezeket az új értékeket éppen a zsidó diákok és a zsidó állam ellenében hangoztatják egyetemi campusokon.

*

Másfelől zsidó filantrópok dollármillióit használják föl, agytrösztök tucatjait foglalkoztatják az Izrael-párti fellépés (pro-Israel advocacy) területén. Aminek alig van látszata. A zsidó diákok – mérgelődik Goldstein – a campuson pajzsot viselnek ahelyett, hogy kardot rántanának. Tizenöt oldalas vitairatokat tanultatnak be velük, hogy vitatkozni tudjanak az Izrael-ellenes aktivistákkal. Ám a pro-Israel advocacy sohasem olyan szexi, mint egy magasba lökött ököl. A közösség stratégiai hibát követett el, amikor a zsidók ügyét egy bonyolult külföldi konfliktussal kapcsolatos vitákkal kötötte össze.

Ha egy zsidó diákot zaklatnak a campuson, és számon kérik rajta egy másik ország állítólagos bűneit, akkor ő így válaszol: „Rendben, vitassuk meg a dolgot”. Holott azt kellene mondania: „Ti politikai vizsgának akartok engem alávetni, mert zsidó kulturális és etnikai gyökereim vannak, és ez rasszizmus.” A moszlim diákoknak nem szabják feltételül, hogy ítéljék el az iráni nukleáris programot, ha diákklubokba kérik felvételüket. Miért tanítjuk gyermekeinket arra, hogy Izraelről vitázzanak? Miért az Izrael-párti érdekek képviseletét tartjuk fontosnak ahelyett, hogy egy masszív polgárjogi mozgalmat indítanánk? – kérdi a szerző.

A BLM és a New Women’s Movement (NWM) jól megtanulták, hogyan kell polgárjogi ügyekben mozgósítani. Olyan szinten működnek, amit a zsidó közösség mindeddig képtelen volt elérni. Sikerüket taktikájuknak köszönhetik, amit nekünk is át kell vennünk és saját ügyünk érdekében alkalmaznunk.

Ezek a mozgalmak földindulásszerű változásokat idéztek elő a nemzeti párbeszédben azzal, hogy bebizonyították: a helytelen viselkedés következményekkel jár. A NWM a szexuálisan zaklató férfiakat vette célba. A BLM olyan akciókkal szerzett publicitást, mint a közutak lezárása, saját vezetőik vonatokhoz kötözése, amivel a mindennapi életet bénították. A multinacionális cégek pedig kiálltak ezek mellett a mozgalmak mellett, mert fölismerték, hogy hosszú távon súlyosabb árat fizetnek, ha nem teszik ezt.

A zsidók elleni diszkrimináció viszont szinte semmi hátránnyal nem jár. E kettős mérce oka az, hogy a zsidó közösség nem eléggé szervezett. Léteznek hierarchikus, jó szándékú és bőségesen finanszírozott intézmények, amelyet a régi gárda vezet; nekik fogalmuk sincs arról, hogy a 21. században milyen eszközökre és taktikára van szükség ahhoz, hogy pozitív változások következzenek be nemzeti szinten. Szervezeteik rugalmatlanok és képtelenek gyorsan reagálni a változó eseményekre. Nincs kedvük kockázatot vállalni és valóban megújulni, még kevésbé kiábrándítani nagy támogatóikat vagy a velük régóta kapcsolatban álló partnereket.

A BLM és a NWM viszont spontán mozgalmak, kreatívak, szenvedélyesek és lendületesek. Olyan decentralizált, protest szervezetekből álló hálózatok, amelyek képzést és logisztikai támogatást nyújtanak a tömeges mozgósításhoz. A hangadó a központi szervezet, alatta különböző csoportok működnek. A jelentős oktatási infrastruktúra folyamatosan biztosítja a képzett szervezők utánpótlását, akik helyi szinten nevelik ki az ottani vezetőket.

A decentralizált vezetésnek ez az anarchikus modellje teszi lehetővé a közvetlen akciókat. A polgári szerepvállalás erőt ad az embereknek, ösztönzi a közösségek közötti partnerséget, ami támogatást nyújt az ügyeknek. Ezzel szemben a zsidó közösség felülről szerveződik, nem képez alapszintű vezetőket az állampolgári jogok védelmére.

A sikeres polgárjogi mozgalmak mozgósító és meggyőző narratívákat vonultatnak föl. A zsidó közösséget viszont szinte megbénítja megosztottságuk, a pártoskodás és a világos üzenet hiánya. Zsidó értelmiségiek egész sora szólalt fel az ellen, hogy a polgári jogokról szóló törvényt a zsidó diákok védelmében alkalmazzák az egyetemi campusokon. Képtelenek vagyunk különbséget tenni a szólásszabadság és a zsidók elleni zaklatások között – állítja Goldstein és így folytatja: magunkat értékeltük le, amikor képtelenek voltunk egységesen föllépni az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történt áthelyezése érdekében, pedig ez a város központi helyet foglal el a zsidó kultúrán és valláson belül. Mi mégis megfeledkeztünk róla.

A legnagyobb mulasztás azonban a szerző szerint talán az volt, hogy állampolgári jogaikat a zsidók nem érvényesítették a bíróságon keresztül. Az amerikai demokrácia legnagyobb erénye az, hogy a polgárok a jogi rendszeren keresztül értek el társadalmi változásokat, például a nők választójoga odaítélésében, a faji elkülönítés megszüntetése, a házasságok egyenlőségének területén. Aligha tudnak említeni azonban egy alapvető zsidó polgári jogi ügyet, holott a jogászok közösségünkön belül túlreprezentáltak.

A Lawfare Project megalapítása előtt nem volt olyan intézmény, amely a zsidók nevében folytatott peres ügyekkel foglalkozott volna. Az Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért (NAACP) majd egy évszázadon át nyújtott be peres ügyeket a fekete közösség polgári és emberi jogainak előmozdítása érdekében. A Lambda Legal hasonló szerepet játszik az LGBT közösség életében. Létezik a Muslim Legal Fund of America, sőt még Sikh American Legal Defense and Education Fund is van. Kisebbségként a zsidók azonban csak mostanában kezdtek a zsidógyűlölet ellen jogi útra lépni.

Goldstein ezután a kibontakozás útját is felvázolja:

A zsidók évszázadokon keresztül zaklatásnak és üldöztetésnek voltak kitéve, és ekkor még nem szóltunk a sorozatos népirtási kísérletekről. A zsidógyűlölet strukturális és rendszerszerű; a nyugati társadalmak erre vannak berendezkedve. Ideje véget vetni ennek a gyakorlatnak. A zsidógyűlölet megszüntetéséhez az emberi psziché alapos átalakításra van szükség, de ez lehetséges. De bennünk is változásra van szükség. Nem kellenek olyan kézikönyvek, amelyek a BLM szervezésével foglalkoznak, vagy Izrael ügyét karolják föl antiszemita környezetben. Olyan könyvekre van szükség, amelyek a zsidó fiatalságot arra tanítják, hogyan szervezze meg magát, és olyan politikát hirdetnek, amelyek helyzetünket, mint kisebbségét megerősítik. Oktatási infrastruktúránknak azzal kell foglalkoznia, hogyan érvényesítsünk társadalmi következményeket azok számára, akik ellenünk mozgósítanak.

Itt az ideje, hogy olyan mozgalmat indítsunk el, amely békés közvetlen akciókon keresztül jut el a zsidó felszabadításhoz és ahhoz, hogy igazságot szolgáltassanak az antiszemita támadások áldozatainak. Érezzék a zsidógyűlölők tettük következményeit. A zsidó közösség nem tolerálhatja többé az elavult sztereotípiákat és alkalmi kirekesztéseket. Nem rángathatják be lépten-nyomon a közel-keleti politikába, és fel kell lépnie az erőszakossá váló egyetemi környezet ellen. A zsidógyűlölet tűrhetetlen társadalmunkon belül. Eljött a zsidó polgárjogi mozgalom ideje.

Newsweek – Bassa László