Amerika és a Holokauszt

A neves dokumentumfilmes, Ken Burns bemutatás előtt álló alkotása alapos (ön)vizsgálatot tart arról, hogy Amerika vajon miért nem volt képes több zsidó menekültet befogadni a 2. világháború éveiben.

Burns, és a társrendezők –  Lynn Novick és Sarah Botstein – a dokumentum műfajának utolsó „kézműves” mesterei. Sokoldalúságuk ámulatba ejtő: készítettek filmet háborúkról (2. világháború, vietnami háború, amerikai polgárháború), zenés műfajokról (country; western, jazz), a történelem és a kultúra nagyságairól (Thomas Jeffersontól Ernest Hemingway-n át Benjamin Franklinig), és a magas színvonal 25 éve jellemzi munkájukat.

Burnsék nagyszerűen bizonyítják azt a tételt, hogy a kormányzat mindenkor az állampolgárok tükörképe, az államok a közvélemény akaratát közvetítik. Ez különösen áll azokra az időkre – és az 1930-as Amerikája ilyen volt – amikor a nép a saját problémáival volt elfoglalva, és kevéssé érdekelte, mi folyik a tőlük több ezer kilométerre lévő Európában. És természetesen a közvéleményt már akkor is a propaganda és a média irányította.

A háromszor két órás doku a hosszú történetet kronologikus sorrendet követve tárja elénk. Első epizódja (“The Golden Door” – Az arany kapu) a nácik előretörésével, a nagy világválsággal és az USA bevándorlással kapcsolatos politikájával foglalkozik 1938-ig. A második epizód (“Yearning to Breathe Free” – Aki szabadságért zihál) az amerikaiak háborúba történő belépésével és a Holokauszt beindulásával folytatódik. A harmadik epizód címe (“The Homeless, Tempest-Tossed” – Viharvert hontalanok) magyarázatra szorul.

Tudnivaló, hogy ezek a címek idézetek Emma Lazarus amerikai zsidó költőnő Az új kolosszus című versének (1883) záró soraiból, amelyeket a New York-i Szabadság szobor talpazatába véstek:

“Jöjjön fáradt, nincstelen,
A tömeg, mely szabadságért zihál:
Nyomorgó söpredéktek kell nekem.
A viharvert hontalanokra vár
Arany kapum, hol fáklyám emelem.”
(Fordította: N. Kiss Zsuzsa)

New Ken Burns documentary ‘The U.S. and the Holocaust’ examines America’s response

A new documentary from Ken Burns and his colleagues premiers this Sunday on PBS. It is a different window into the Holocaust with a focus on the U.S. and raises troubling questions about this country’s history and actions. Burns is calling it the most important film he will ever make.

Sokak számára már nem meglepő az amerikai közvéleményben és kormányzati szinten megnyilvánult antiszemitizmus. Az, hogy az 1930-as években akadtak törvényhozók és Hitler-apologéták. Az viszont megdöbbentő, hogy a háború alatt a külügyminisztériumban számos zsidógyűlölő dolgozott, akik hatékonyan akadályozták a zsidó menekülők befogadását.

Másik oldalon a hírhedt amerikai antiszemitákkal (az óceánt átrepülő Charles Lindbergh, vagy a T-modellt megalkotó Henry Ford) kapcsolatos történetek is bőséges helyet kapnak a filmben.

Magáról a Holokausztról a jól ismert, megrázó képsorokon kívül elhangzik, hogy ugyan csupán öt amerikai állampolgár szerepel a Világ Igaza listán, de az USA fogadta be a legtöbb nácik elől menekült személyt (225.000). Végig őszintén tárja föl, kik voltak a hátramozdítók, másokra mutogatók, mentegetők. Emanuel Celler brooklyni republikánus képviselő alapvető igazságot mond ki: „Rájöttem, hogy a Kongresszus hangulata – az ország hangulatának hű tükre.”

Zsidó és nem zsidó hősök szerepelnek a filmben, harcosok és lágerlakók, tisztviselők, bírák, művészek.

Szinte hihetetlen, de Anna Frankkal kapcsolatban, vagy Daniel Mendelsohn amerikai író családjának sorsáról is derülnek ki új részletek.

Az alkotók feladták a leckét a történészeknek, akik azt hihették, hogy már nincs hozzátenni való az általuk felhalmozott tudásanyaghoz.

A dokumentumfilm nélkülöz minden ún. modern fogást, nincsenek frenetikus vágások, bombasztikus adathalmazok, túltengő grafikák, gyakori visszajátszások. Csupán egyetlen gyötrő kétség merülhet föl: miközben az anyag abszolút lenyűgöző, gyakran szívszorító és muszáj megnézni, mégsem fog eljutni a nézők sokaságához, mert a liberális Amerika itt és most nem igazán vevő a PBS által forgalmazott sorozatra. Inkább a Tucker Carlson által a Fox News-on reklámozott „Kis hableányt” fogja választani.

Burns legfontosabb üzenete nem poros történelmi lecke. Természetesen az előző évszázad barbarizmusáról is szól, a lényeg azonban az akkori trend: a másság elutasítása és embertársaink figyelmen kívül hagyása – mindegy milyen kétségbeejtő helyzetben is vannak.

 The U.S. and the Holocaust; co-director Ken Burns.

Haaretz – Bassa László