„Allahnak hála, nagyszerűen sikerült”

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

Zsidó szervezetek sürgetik Trump elnököt: kérje a Jordániában élő, 15 ember haláláért felelős terrorista kiadatását.

Ahlam Tamimi felidézi az “eredményes” merénylet után érzett örömét

Ahlam Aref Ahmad Al-Tamimi volt a jeruzsálemi Sbarro pizzériában 2001. augusztus 9-én végrehajtott robbantásos merényletet fő szervezője. A gyilkos merényletben 15-en vesztették életüket, köztük két amerikai állampolgár; a sebesültek száma 130 volt. Ez volt az egyik legsúlyosabb terrorcselekmény a második intifáda idején.

A legnagyobb amerikai zsidó szervezetek kedden közös jegyzékben hívták föl az USA kormányzatát, gyakoroljon nyomást Abdullah jordán királyra Tamimi kiadatás érdekében. A két ország között kiadatási egyezmény van érvényben; ennek alapján az USA Igazságügyi Minisztériuma részéről már 2013-ban megtörtént a vádemelés, ami azonban csupán négy évvel később kapott nyilvánosságot.

A 15 éves Malki Roth, a merénylet egyik áldozata

A merénylet idején Tamimi 21 éves volt és hírolvasóként állt alkalmazásban a palesztin televízióban. Gépkocsiján ő szállította a merénylet elkövetőjét és a bombát a színhelyre. Az izraeli hatóságok néhány héten belül elfogták. Beismerő vallomásában azt mondta, kedvezőnek találta, hogy délidőben sokan tartózkodtak a pizzériában, és a közelben egy vallásos zsidó iskola volt. Csak azért volt némileg csalódott volt, mert nagyobb pusztításra számított – de később, nagy örömére, a halottak száma sokkal nagyobb lett.

A bíróságtól 16-szoros életfogytiglant kapott, de 2011-ben egy megállapodás keretében – 1026 másik fogollyal együtt – kicserélték a Hamász által fogvatartott izraeli katonára, Gilad Shalitra. Tamimi azóta is szabadon él Jordániában.

A halottak között volt Arnold és Frimet Roth 15 éves leánya Malki, aki amerikai állampolgár volt. A másik amerikai áldozat, egy fiatalasszony a robbantás óta kómában van. A házaspár áttörésnek nevezte a mostani fejleményeket és üdvözölte a szervezetek nyilatkozatát, amely síkra száll azért, hogy igazságot szolgáltassanak az áldozatok családjainak.

A pizzéria a merénylet után (AP Photo/Peter Dejong)

„Ideje, hogy Jordánia felhagyjon azzal, hogy semmibe veszi jogi, diplomácia és erkölcsi kötelezettségeit, és kiadja a terroristát Amerikának” – nyilatkozták. A szervezetek kérték, hogy az amerikai kormányzat helyezze kilátásba a Jordániának juttatott jelentős pénzügyi segély felfüggesztését, amennyiben a kiadatás nem valósul meg.

A felhívást négy héttel azután tették közzé, hogy az AP arról tudósított, hogy a Trump adminisztráció fontolgatja a Jordániának folyósított pénzügyi segély leállítását, amennyiben a kiadatás nem jön létre. A Jordániának nyújtott segély mértéke évi 1.3 milliárd dollár.

Memri TV – Released Hamas Terrorist Ahlam Tamimi on Palestinian Public’s Delight at Suicide Bombings

Released Hamas Terrorist Ahlam Tamimi on Palestinian Public’s Delight at Suicide Bombings

Az aláíró szervezetek:

  • Agudath Israel of America
    • AIPAC – The American Israel Public Affairs Committee
    • B’nai B’rith International
    • Bnai Zion Foundation
    • Coalition for Jewish Values
    • Committee for Accuracy in Middle East Reporting in America
    • Conference of Presidents of Major American Jewish Organizations
    • Jewish Federations of North America
    • National Council of Young Israel
    • NCSEJ: National Coalition Supporting Eurasian Jewry
    • Rabbinical Alliance of America
    • Rabbinical Assembly
    • Rabbinical Council of America
    • Religious Zionists of America – Mizrachi
    • Union of Orthodox Jewish Congregations of America
    • World Jewish Congress North America
    • Yeshiva University
    • Zionist Organization of America.

 

A TOI cikke nyomán Bassa László

Címkék:Ahlam Tamimi, amerikai zsidó szervezetek, kiadatás, palesztin terrorista, Sbarro pizzéria

[popup][/popup]