Akit szerettek gyűlölni

Írta: jég - Rovat: Politika

Akik Izraelt el akarják marasztalni, azok számára nincs jobb médium erre, mint Ariel Saron, 

ariel_saron

…Izrael minden fegyveres konfliktusából kivette a részét. A róla készült gyűlölködő karikatúráknak se szeri se száma, neve mellé a „háborús bűnös”, „bejrúti mészáros” és hasonló jelzőket ragasztottak – teljesen alaptalanul. Halálával ezek a hangok egyre inkább felerősödtek.

A vádak három eseményre fókuszálnak.

 

Az 1953-as kíbiai rajtaütés

 A szomszédos Jordánia és Egyiptom támogatta a fedajin terroristák Izrael elleni rajtaütéseit, amelyeknek több száz izraeli civil esett áldozatul az évek során. Válaszul – egy asszony és két gyermeke meggyilkolása után – Izrael létrehozta a 101. dandárt, amiben Ariel Saron is szerepet vállalt. Ennek célja az volt, hogy visszavágjon a terrorista támadásokra. A 101. dandár által indított harci cselekmények során katonai támaszpontokat, hadiraktárakat támadtak – amelyeket a fedajinok gyakran lakott településeken belül helyeztek el.

Egy alkalommal Kíbia ciszjordániai falu volt a célpont. A rajtaütésszerű támadást észlelve több száz lakos elmenekült. Az izraeli hadsereg (IDF) hivatalos kiadványa szerint a katonák egy fiatal lányt találtak az egyik, és egy idős embert a másik házban, akiket elkergettek. Az osztag aknászai ezután több tucat házat robbantottak fel, amelyeket üresnek véltek. Nem tudták, hogy azokban 69 polgári személy rejtőzködik, lélegzetét visszafojtva. Halálukat a felderítés hibája okozta, nem pedig szándékos emberölés. A hadműveletet Izraelben és határain túl egyaránt élesen elítélték.

A Reuters nekrológjában így írt: Saron, „aki az 1948-as háborúban megsebesült, kommandós egységei élén a bosszú politikáját követte a palesztin gerillák ellen, és ártatlan életek kioltásától sem riadt vissza.” „A bosszú politikája”, „ártatlan életek kioltása” kifejezések azt sugallják, hogy a civilek elleni erőszak az izraeli hadsereg politikájának részét képezte. Ez azonban sohasem volt így: az IDF mindig minden lehetséges erőfeszítést megtett a polgári lakosság védelmében.

A Cambio 16 spanyol lap karikatúrája 2001-ből.

  

1982: A szabra-satilai mészárlás

Ezt az eseményt használják leggyakrabban Izrael és személyesen Ariel Saron befeketítésére. Mitchell Bard Mítoszok és tények c. összeállítása bemutatja, hogy az atrocitásokat a libanoni keresztény falangista milícia követett el a két menekülttáborban (az elkövetőket mindmáig nem vonták felelősségre). Az általános felháborodás és gyász nyomán Izraelben felállított Kahan-bizottság megállapította, hogy Ariel Saron közvetve felelős azért, hogy nem előzte meg az erőszakos cselekményt.

Az izraeli hadsereg libanoni beavatkozás idején (1982) az izraeli hadvezetés engedélyt adott a falangista milíciának, hogy két Bejrút környéki palesztin menekülttáborban, Szabrában és Satilában kutassanak terrorista sejtek után. Feltételezték, hogy a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSz) mintegy 200 fegyverese tartózkodik ott, akik számos bunkert alakítottak ki, és azokban jelentős mennyiségű fegyvert és lőszert halmoztak fel.

sabraandshatilaprotest

Izraeli tüntetés a mészárlás ellen

Az izraeli katonák a falangistákat két nap (szeptember 16–17.) után távozásra szólították fel. Az oda bevonuló izraeliek a táborokban több száz halottat találtak. Számukat a libanoni rendőrség 460-ra, az izraeli hírszerzés 700-800 főre teszi. Libanoni források szerint az áldozatok között 35 nő és gyermek volt. A többiek palesztin, libanoni, pakisztáni, iráni, szíriai és algériai állampolgárságú férfiak voltak. A mészárlás közvetlen oka az volt, hogy egy héttel korábban Basir Dzsemajel libanoni elnök és 25 híve esett bombamerénylet áldozatául. A gyilkosságokat a milícia megtorlásként követte el.

Izrael terve az volt, hogy miután az önálló hatalmat kiépítő PFSz fegyvereseit elkergetik Libanonból, a libanoniaknak adják át a hatalmat; ezért kaptak lehetőséget a falangisták a táborokba történő behatolásra. A gyilkosságok után Izraelben többszázezres tömeg tiltakozott. A zsidó állam magára vállalta a felelősséget a történtekért. Ariel Saron védelmi miniszternek és Raful Eitan vezérkari főnöknek mennie kellett.

Egy amerikai bíróság egy 1985-ös perben Saronnak adott igazat a Time magazin ellenében, amely alaptalanul azzal vádolta a politikust, hogy a vérengzést „tudatosan elősegítette” és „aktívan támogatta”.

A második (al-Aksza) intifáda kirobbanása

 A nemzetközi médiában állandóan visszatérő mítosz, hogy Saron 2000 szeptemberében a jeruzsálemi Templom-hegyen tett látogatása nyomán robbant ki az Izrael elleni palesztin erőszak. Ezt írja az AFP hírügynökség, nyomában pedig a tekintélyes Newsweek is. Palesztin forrásokból azonban mást tudhatunk meg.

F_Intifada_Palestine_005

Jelenet az Al-Aksza intifádából

Imar al-Faludzsi palesztin hírközési miniszter nyilatkozta 2001 márciusában: Bárki gondolná azt, hogy a Saron látogatás okán tört ki az intifáda, mély tévedésben van… Az intifádát azóta tervezték, hogy Jasszer Arafat elnök visszatért a camp-davidi tárgyalásokból, ahol ráborította az asztalt Clinton elnökre.

Suha Arafat, a palesztin vezér felesége a következőket nyilatkozta: „Nekem nagyon-nagyon hiányzik Jasszer, és hogy leányunknak, Zahvának mennyire, azt el sem tudják képzelni. Nem ismerte apját. Ő is tudja, hogy Arafat mindkettőnket elküldött, még mielőtt az izraeliek elfoglalták Ramallah városát. Azt mondta nekem: El kell hagynotok Palesztinát, mert intifádát szervezek, és nem szándékozom feleségem és kislányom mögé bújni. Mindenki arról beszél: Suha elhagyta őt – de én nem hagytam el. Ő volt az, aki megparancsolta, hogy távozzak, mert már elhatározta, hogy megindítja az intifádát, az oslói megállapodást és a sikertelen camp-davidi tárgyalásokat (2000 július) követően.”

Dennis Ross amerikai diplomata visszaemlékezéseiben felidézi, hogy „a palesztinok hatalmas tüntetéseket rendeztek Ciszjordánia-szerte már másnap, látszólag válaszul Saron látogatására.” Washington igyekezett nyomást gyakorolni Arafatra, hogy fogja vissza híveit, de a palesztin vezető „a kisujját se mozdította, hogy véget vessen a zavargásoknak, amelyek a második intifádába torkollottak.” Az erőszakos cselekmények kirobbanásának okait vizsgáló Mitchell-jelentés és a Time magazin egyaránt leszögezte: Arafat csupán az alkalmas pillanatra várt.

 

Az Honest Reporting összeállítása nyomán

Címkék:Al-Aksza intifáda, Ariel Saron

[popup][/popup]