Akinek három hazája és három anyanyelve volt – Karl Pfeifer (1928-2023)

Pénteken 94 éves korában elhunyt Karl Pfeifer magyar-osztrák zsidó újságíró. 1928-ban született a Bécs melletti Badenben magyar zsidó szülőktől. Német iskolába járt, német anyanyelvűként nevelkedett 1938-ig, amikor a náci bevonulás elől családjával együtt Magyarországra menekült.

Itt magyar iskolában anyanyelvi szinten megtanult magyarul (tízéves gyereknek ez még könnyen megy), a pesti zsidó gimnáziumba járt, de kifejlődött benne a magyar öntudat. Ez addig tartott, amíg zsidó gimnazista egyenruháját látva más gimnáziumok diákjai egyszer jól elverték. Ekkor hátat fordított a magyarságnak, a cionistákhoz csatlakozott és óriási szerencsével 1943-ban Románián és Bulgárián keresztül elhagyhatta Magyarországot. Saját elmondása szerint a pályaudvaron vonatra szállás előtt társaival a Hatikvát énekeltek. A szomszéd peronon rakodó Wehrmacht katonák azt hitték, a magyar himnuszt hallják és bajtársiasan náci karlendítéssel tisztelegtek.

15 évesen került Palesztinába, ahol anyanyelvi szinten megtanult héberül. 1948-ban az izraeli hadsereg katonája lett.

Egy interjúban így nyilatkozott izraeli éveiről: “1943-ban vonattal jöttem Palesztinába Magyarországról egy ifjúsági csoporttal. Egy kibucban, egy vidéki kollektív településen éltünk, ahol a nap egyik felében tanultunk, a másik felében pedig a mezőgazdaságban dolgoztunk. 1946-ban, amikor 18 éves voltam, választhattunk, hogy mit tegyünk: elmegyünk a libanoni határra egy kibucba, ahol csak fiatalok voltak. Vagy maradjunk addigi kibucunkban, ahol felnevelkedtünk. De az ifjúsági csoportom demokratikusan valami harmadik mellett döntött: Nevezetesen, hogy a Pálmach-hoz, az akkor illegális zsidó fegyveres erőhöz csatlakozunk.”

1948-ban az izraeli hadsereg katonája lett és részt vett a függetlenségi háborúban.

1951-ben azonban visszatért Ausztriába. Erről a korszakról 2013-ban megjelent “Einmal Palästina und zurück: Ein jüdischer Lebensweg” című könyvében írt részletesen.

1982 és 1995 között a Bécsi Zsidó Hitközség “Gemeinde” című folyóiratának szerkesztője volt. Ebben a minőségében számos alkalommal járt a Kádár-kori Magyarországon és jó kapcsolatokat tartott fenn a Demokratikus Ellenzékkel – amiért több ízben megtagadták tőle a belépést az országba. Jó kapcsolata az ellenzék egyes tagjaival -köztük Gadó Györggyel, a Magyar Zsidó c. szamizdat folyóirat kiadójával (e sorok irójának apjával) – haláláig megmaradt.

1995 után más újságírói tevékenységet is folytatott, többek között az izraeli rádió bécsi tudósítójaként. De írt a londoni Searchlight antifasiszta havilapnak, a haGalil német zsidó internetes magazinnak, valamint a Jungle World nevű német antifasiszta honlapnak is.

Pfeifer egész életében harcolt az antiszemitizmus és a jobboldali szélsőségek ellen. Ezt az osztrák állam részéről sokáig nem köszönték meg, de aztán változott a helyzet és élete vége felé számos elismerésben részesült.  2018-ban megkapta az Osztrák Köztársaságnak tett szolgálataiért járó Arany Érdemrendet.

A Kádár-rendszer után az Orbán-rendszernek is ádáz ellenfele lett: 2016-ban jelent meg „Immer Wider Ungarn” c. kötete, amelyben élesen bírálta a Magyarországon fennálló politikai rendszert és annak vezetőjét.

2022 májusában kapta meg az első ízben átadott Simon Wiesenthal-díjat, mint kortárs szemtanú, aki életét a Soá emlékezetének szolgálatába állította.

Kilencven éves korán túl is fáradhatatlanul járta az osztrák és német iskolákat és beszélt a diákoknak arról, mit élt át az üldöztetés évei alatt, majd Palesztinában/Izraelben.