Aki velünk van, az ellenünk van

Avagy: a bedöglött iránytű

Orbán Viktor politikai rendszere ókonzervatív ideológiát hirdet, tekintélyelvű, nem tartja tiszteletben a nyugati demokráciák 21. századi politikai kultúráját, lebontogatja a fékek és ellensúlyok rendszerét, egyensúlyoz a liberális nyugati demokráciák és a nemzeti vallásos ideológiát hirdető keleti autokráciák (Putyin/Erdogan ) között.

Zavarba ejtő, hogy Orbán jelenlegi Izrael-politikája ugyanakkor bátor és elvszerű (nem tudni, meddig), amint azt a Benjamin Netanjahunak írt levele tanúsítja: „A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) által kiadott elfogatóparancs /Netanjahu ellen/ felháborítóan pimasz és cinikus döntés.” Szemben a nyugati demokráciák többségével, amelyek nem bírálták elvi alapon az ICC „népirtásra” hivatkozó, mélyen elfogult döntését, legfeljebb pragmatikus okokra hivatkozva tértek ki esetleges végrehajtása elől.

Az értékelvű nyugati demokráciák fősodrú politikai elitje – az amerikai republikánusok kivételével – javarészt behódolt vagy legalábbis engedményeket tett az október 7 után elszabadult anticionista hisztériának. Vezető európai politikusok – köztük miniszterelnökök  – jelentették be, hogy letartóztatnák az izraeli miniszterelnököt, ha országuk területére lépne. A nyugati kulturális elit még ennél is ellenségesebb: nagyon sok jeles képviselőjük egyértelműen a Hamasz párti propaganda szólamait visszhangozza az izraeli népirtásról és a palesztin áldozatiságról. Hogy a népirtás vádja (a Holokauszt relativizálás korszerűsített formája) ilyen mélyen beleette magát a kortárs nyugati közgondolkodásba, annak szép példája az, hogy maga a pápa – sokak szemében még mindig erkölcsi támpont – is megfogalmazta ezt legújabb könyvében, továbbá „csecsemők bombázásával” vádolja Izraelt..

Ha körülnézünk, hogy kik állnak ki a szorongatott Izrael mellett, olyan jobboldali, populista politikusokat találunk, mint Donald Trump, Orbán Viktor és Marine LePen.

Akiket eddig a szövetségeseinknek véltünk, a nyugati balliberális tábor, Izrael ügyében már nem szövetségesünk: tiltakozás nélkül tudomásul veszi és szalonképesnek tekinti a palesztin „népirtás” vádját, amely – nyíltan vagy burkoltan – megkérdőjelezi a zsidó állam létjogosultságát.

Akiktől eddig féltünk, a jobboldali populisták, Izrael ügyében mellénk álltak. Nacionalista-konzervatív-vallásos alapon elutasítják az anticionizmust.

 

Kizökkent a világ, de hogyan jutottunk ide?

Úgy, hogy nemes eszméinket, melyeket harminc éve még zászlóinkon hordoztunk, és amelyekre az 1990 utáni nyugati világ épült – az antirasszizmust, a kirekesztés elleni harcot, a kisebbségek védelmét, a befogadást – az ENSZ-ben domináns szerephez jutott harmadik világbeli diktatúrák/iszlámista rezsimek, valamint hasznos nyugati idiótáik ellopták, kiforgatták, üres jelszóvá változtatták és a demokráciák ellen fordították.

És hogy ezért ki a bűnös? „A bűnös önmaga a győzelem” – írja Madách Imre, amikor a bizánci színben Lucifer Ádámnak azt magyarázza, hogyan fertőzte meg a szeretetet hirdető kereszténységet a gyilkos erőszak és az ideologikus bornírtság.

1990 után nemes eszméink (vagy inkább: az ezekből gyártott jelszavak) uralkodóvá váltak a világ túlnyomó részén, így a harmadik világ minden diktátora is felkapdosta ezeket és ezeket hangoztatva űzte tovább gyilkos politikáját. Mi sem volt egyszerűbb, mint hogy a gyilkos iráni rendszer áldozatnak tüntesse fel magát („iszlamofóbia”) és a zsidó állam megsemmisítésének nyíltan hirdetett politikáját a „fehér, telepes, gyarmatosító, cionista elnyomás” elleni harcnak hazudja.

 

Brutális harmadik világbeli diktátorok számíthatnak a nyugati baloldal szimpátiáira

azon az alapon, hogy ők képviselik a színes bőrű népeket (people of color), a fehér gyarmatosítás áldozatait. Kirekesztés elleni harc, befogadás, antirasszizmus – mindezek a jelszavak ma az ENSZ-ben annyira hitelesen hangzanak, mint a „dolgozók hatalma” a Szovjetunióban.

Az LMBTQ mozgalmak tárt karokkal fogadják soraikba a palesztinpárti tüntetőket – holott a palesztin területeken a melegeket üldözik, a Hamasz pedig egyenesen megöli őket. Izraelben a melegeket általános tolerancia övezi, a Tel Aviv-i Pride-on százezres tömegek vonulnak fel. Ennek ellenére a Dávid-csillagos felvonulókat a nyugati Pride felvonulásokról eltanácsolják, a „Queers for Palestine” mozgalom pedig Izrael toleranciáját kigúnyolja és úgy állítja be, mintha az csak a palesztinok elnyomását lenne hivatott elkendőzni.

AZ ENSZ közgyűlésén és különböző szervezeteiben jogtipró diktatúrák mondanak ítéletet a zsidó állam fölött, „a palesztinok emberi jogainak megsértése” miatt. A nemzetközi nőszervezetek hallgattak a zsidó nőkét ért tömeges nemi erőszak után. A Gender Studies tanszékek világszerte Izraelt – az áldozatot! – tették felelőssé az október 7-i mészárlásért, azzal az egyszerű, de nagyszerű magyarázattal, hogy az elnyomott palesztinok szabadságharcot folytatnak az elnyomó fehér gyarmattartó cionistákkal szemben.

A zsidógyűlölet a nemzetközi színtéren ma túlnyomórészt emberjogi nyelven beszél. A 20. századi fasiszta nyelvezet (a zsidók „kártékonyak”, „összeesküvők”, a „nemzet ellenségei”, stb.) visszaszorult. A Holokauszt kultúrájának megvolt a hatása. Az antiszemiták is magukévá tették a Holokauszt kultúráját – és a zsidók ellen fordították. („A zsidók úgy viselkednek a palesztinokkal, mint ahogy a nácik viselkedtek ővelük”; „Izrael népirtást követ el”, stb.)

 

Kell-e még bizonyíték, hogy a nyugati humanista, kisebbségvédő értékrend válságba került,

jelszavait ellopták, diktatúrák és iszlamofasiszták szolgálatlába állították?

Ahogy általában, ennek is a zsidók isszák meg a levét elsőként. Ám ami velük történik ma, az a nyugati demokráciákkal történik holnap – de a „progresszió” papjai ezt nem hajlandók észrevenni és az iszlámisták iránti engesztelő áldozatként ugyanúgy az autóbusz alá löknék a zsidó államot, mint elődeik 1938-ban a zsidókat. Miközben – ez az álszentség felső foka – zászlajukra tűzik az antiszemitizmus elleni küzdelmet.

Ilyen körülmények között Európában Izrael számára csak a jobboldali populisták maradnak potenciális szövetségesként – azon az alapon, hogy ők ezeket az értékeket soha nem vallották, így nem is tudhatnak velük visszaélni.

Ugyanakkor tudjuk, hogy a jobboldali populisták (nemegyszer a tegnapi fasiszták) zsidóellenes indulataikat nem dolgozták fel, csak háttérbe tolták, mint ami éppen nem aktuális.

Ennek legjobb példája Magyarországon Csurka István félhivatalos rehabilitációja. Csurka „érdemeit” az 1989 utáni antiszemitizmus újjáélesztésében egyszerűen a szőnyeg alá söpri a kormánymédia, sőt úgy állítja be, mint ami csupán a balliberálisok által költött rágalom, amellyel a nemzeti váteszt le akarják járatni. Csurka messianisztikus antiszemitizmusát vállalni nem óhajtják, szembefordulni vele eszük ágában sincs, talonban tartják tehát, ki tudja, milyen célból.

Ha nagyobb távolságról vesszük szemügyre a nyugati világ és a zsidóság viszonyát,

 

kirajzolódik kétféle modell.

A nyugati progresszió a zsidó vallást éppen eltűri (számos európai országban tilos a kóser vágás, illetve a körülmetélés); a cionizmust (tehát Izraelt) ádázul üldözi; a kozmopolita, asszimiláns, lehetőleg anticionista zsidóságot viszont keblére öleli.
A nemzeti populisták éppen ellenkezőleg, a cionizmust (tehát Izraelt) vallási-nemzeti alapon pártolják, a zsidó vallásnak is többnyire pártolói, a kozmopolita zsidókat (akiknek emblematikus alakja Soros György) viszont nyíltan ősellenségnek tartják. (Csurka antiszemitizmusa – és mostani kultusza – is mindenekelőtt a kozmopolita „összeesküvő” zsidók ellen irányult.)

Az európai nemzeti populisták antiszemitizmusa jelenleg inkább látens. A „progresszió” zsidógyűlölete viszont akut: az anticionizmus (palesztin) zászlaja alatt rendszeresen tüntetnek sokezres (Londonban időnként akár százezres) tömegek, megfélemlítve a zsidó közösségeket Amszterdamtól Torontóig. És a „progresszió” élharcosai (vagyis a radikális baloldal) az iszlamofasisztákat (Hamasz) is keblükre ölelik.

A jobboldali populisták mögött ott sötétlik Oroszország árnya. A baloldali „progresszívek” mögött ott sötétlik az iszlám tömegek (az „elnyomottak”) árnya.

Akik a zsidó politikát csinálják, azoknak ezzel a helyzettel számot kell vetniük.