ADL: Amerikában nőtt az antiszemita incidensek száma, és ezért Trump is felelős

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 Izrael hívei többnyire őszinte rokonszenvvel tekintenek az amerikai elnökre, aki – elődeit messze felülmúlva – kedvez a zsidó államnak a nemzetközi politikában. Mindennek azonban megvan az árnyoldala is: Donald Trump fésületlen megnyilvánulásai, baloldal-ellenes kirohanásai, az ellenségesnek vélt média szidalmazása olyan hangulatot teremt, amely a szélsőjobboldalt is bátorítja.

Donald Trump

Legalábbis így véli a legfontosabb, antiszemitizmust monitorozó zsidó szervezet, az Anti Defamation League (ADL) vezetője. Jonathan Greenblatt szerint az amerikai elnök twitter üzenetei „a legrosszabb antiszemitákat és fajvédőket bátorítják”

Órákkal azután, hogy a Rágalmazásellenes Liga (ADL) 2017. évi jelentése az antiszemita incidensek számának drámai emelkedéséről számolt be, Jonathan Greenblatt a szervezet ügyvezető igazgatója maga is megszólalt és kijelentette: az a személy, aki javítana a helyzeten, inkább csak ront azon. A szóban forgó személy nem más, mint maga az elnök.

„Jelentős változás, hogy a korábban az árnyékban megbúvó gyűlölet mostanra a mainstream része lett, a felelős politikusok pedig nem lépnek fel határozottan ellene. Az elnök már a választási kampány idején is továbbított fajvédő és antiszemita mémeket a twitteren, nemrég pedig brit rasszisták üzenetét osztotta meg, ami aggodalomra ad okot. Az ilyen retorika a legsötétebb indulatok számára nyújt bátorítást.”

Szélsőjobboldali tüntetők Charlottesville-ben, 2017 júliusában

A korábbi amerikai elnökök – Clinton, ifj, Bush és Obama – rendre elítélték a gyűlöletkeltés minden formáját. Trump viszont nem emelte fel szavát, amikor a fehér fajvédők fellépése nyomán erőszakos cselekményekre került sor a virginiai Charlottesville-ben a múlt nyáron. „Mindkét oldalon akadtak rendes emberek” – volt az elnök első reakciója. Trump ugyancsak vonakodott a zsidó közösségi központoknak (JCC) és más intézményeknek a múlt év első felében küldött fenyegető levelek elítélésével. (Végül kiderült: egy zavaros fejű izraeli tizenéves volt az elkövető.)

Jonathan Greenblatt

Az ADL által közzétett adatok szerint 2017-ben 1986 antiszemita incidenst regisztráltak az Egyesült Államokban, ami 1979 óta (ekkor kezdték a monitorozást) a második legmagasabb szám. Ennél csak 1994-ben jelentettek több atrocitást: ezek száma akkor meghaladta a 2000-t.

Ha a mostani adatokból leszámítjuk a zsidó közösségi intézményeknek címzett bombafenyegetéseket, ami a fent említett tinédzserhez köthető, ez akkor is 43%-os emelkedést jelent 2016-hez képest. Az iskolai és egyetemi incidensek pedig megkétszereződtek. (Ez utóbbiak gyakran baloldali indíttatásúak és palesztin szolidaritás színeiben kerül rájuk sor – a szerk.) És ez a trend már a második éve ismétlődik.

Izrael ellenes tüntetés egy amerikai egyetemen – baloldali színekben

2015-ben 942 antiszemita incidenst jelentettek, 2016-ban 1267-et, 2017-ben pedig 1987-et.

A sajtókonferencián Greenblatt megnevezte azokat a tényezőket, amelyek közrejátszhattak a számok hirtelen emelkedésében. Részben arról van szó, hogy az emberek jobban odafigyelnek, és több antiszemita cselekményt jelentenek. De szerepe van annak is, hogy az amerikai politikában helyet kap a szélsőségesek bátorítása, és az ilyen eszmék gyorsabban terjednek a közösségi médiában is, aminek jóvoltából a z antiszemita megnyilvánulások széles publicitást kapnak.

Az internetes incidensek egyébként nem szerepelnek a mostani kimutatásban; arról még ebben az évben egy külön jelentést tesznek közzé.

Greenblatt szerint Trump hatása az antiszemitizmus terjedésére mennyiségileg nem kifejezhető, de kétségbevonhatatlan.

A Times of Israel cikke nyomán Bassa László.

[popup][/popup]