A zsidókra akart csapást mérni s a palesztinokat védeni a kóser bolti túszejtő

Írta: MTI - Rovat: Politika

A terroristák haláluk előtt nem sokkal hírtelevízióknak nyilatkozak. A kóser boltban túszokat ejtő Coulibaly azt mondta, az Iszlám Államhoz tartozik, míg a Kouachi fivérek az al-Kaida tagjainak vallották magukat. Chérif Kouachi azt állította, hogy őt Anvar al-Avlaki emír pénzelte, Coulibaly pedig a zsidókra akart csapást mérni és a palesztinokat védeni.

A pénteken megölt három franciaországi terrorista közül kettő – röviddel a túszszabadító akció előtt – egy francia televíziónak azt mondta telefonon, hogy az Iszlám Állam, illetve az al-Kaida terrorszervezet megbízásából hajtották végre erőszakos cselekményeiket, sőt azt állították, hogy akcióikat összehangoltan rendezték.

A Kouachy fivérek 12 embert öltek meg. AFP

 

Amedy Coulibaly, aki Párizsban egy kóser élelmiszerboltban pénteken túszokat ejtett, a BFMTV francia hírtelevíziónak azt mondta: az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezethez tartozik.

A másik helyszínen, a Párizstól északkeletre fekvő Dammartin-en-Goele településen a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap elleni szerdai merényletet elkövető két testvér egyike, Chérif Kouachi egy külön interjúban közölte, hogy őt az al-Kaida jemeni szervezete pénzelte és küldte Franciaországba.

Telefonon adott interjújában Kouachi azt állította, hogy őt Anvar al-Avlaki emír pénzelte (a BFMTV emlékeztet, hogy az amerikai születésű radikális imámot, az al-Kaida terrorszervezet Egyesült Államok által korábban körözött regionális vezetőjét Jemenben még 2011-ben egy amerikai dróntámadás során megölték).

Jobbra Amerdy Coulibaly Fotó AFP, Francia rendőrség

Jobbra Amerdy Coulibaly, aki a kóser boltban négy embert ölt meg. Fotó AFP, Francia rendőrség

Coulibaly pedig azt hangoztatta – ugyancsak telefonos – interjújában, hogy bár különböző szervezetek megbízottai, fegyveres akcióikat “összehangolva” hajtották végre. Coulibaly elmondta: a zsidókra akart csapást mérni és a palesztinokat védeni.

A Le Parisien című francia lap tudni véli, hogy Coulibaly 2009-ben személyesen találkozott Nicolas Sarkozy akkori francia elnökkel, amikor egy gyárban munkát kapott kilenc grigny-i fiatal társaságában mehetett az Elysée palotába az államfőhöz.

Pénteken kiderült, hogy Coulibaly azonos azzal a terroristával, aki előző nap megölt egy rendőrnőt Párizsban. Azt egyébként biztosra vették a hatóságok, hogy a Kouachi fivérek ismerték a párizsi támadót. Ez abból is logikusan következett, hogy Coulibaly azzal fenyegetőzött: kivégzi túszait, ha a rendőrök megtámadják a Kouachi fivéreket. A rendőrség úgy véli, mindhárman ugyannak az iszlamista sejtnek voltak a tagjai Párizs északi részén.

A másik helyszínen, a Párizstól északkeletre fekvő Dammartin-en-Goele településen a Charlie Hebdo című francia szatirikus lap elleni szerdai merényletet elkövető két testvér egyike, Chérif Kouachi egy külön interjúban közölte, hogy őt az al-Kaida jemeni szervezete pénzelte és küldte Franciaországba.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]