A zsidó nő és a kutya

„Franciaországban egy zsidó nő élete nem ér annyit, mint egy kutyáé” – ilyen transzparenst is vittek azok a tüntetők, akik Sarah Halimi gyilkosát felmentő ítélet ellen tiltakoztak. 2017-ben ugyanis egy francia bíróság egy év börtönre valakit, aki egy kutyát kidobott az ablakon. Az illető hiába hivatkozott a túlzott kábítószer fogyasztásra. Egy antiszemita gyilkos esetében viszont most ez elégnek bizonyult.

Nem csökken a francia zsidóság felháborodása a Sarah Halimi gyilkosság ügyében hozott bírósági döntés nyomán. A párizsi Trocadero téren mintegy húszezer tüntető fejezte ki tiltakozását.

Joel Mergui, a francia zsidók vallási szervezetének, a Consistoire-nak az elnöke így bíztatta az összegyűlt tömeget: „Kezdetben ingadoztam, de most arra biztatlak benneteket, hogy hangosan adjatok kifejezést dühötöknek!”

A franciaországi zsidó rendezvények végén többnyire, patriótákhoz illően eléneklik a Marseillaise-t, a mostani gyűlés szélsőséges érzelmei ezt elsodorták: a zsidó közösség választott hazájába vetett bizalma ugyancsak megrendült az utóbbi tíz év során.

A bizalomvesztéshez nagyban hozzájárult a legutóbbi bírósági döntés – amelyről számos alkalommal írtunk a Szombat hasábjain. 2017. április 4-én a 27 éves Kobili Traoré betört szomszédja, a 61 éves zsidó Sarah Halimi lakásába, az asszonyt félig agyonverte, majd kidobta az ablakon; közben Allah Akbart kiáltozva. Traoré hithű muzulmán, aki tanúk szerint képes napokat imádkozni a mecsetben.

A bíróság megállapította, hogy Traoré azért ölte meg Halimit, mert zsidó volt. A fellebbviteli bíróság szerint viszont a férfi a gyilkosságot megelőzően olyan sok marihuánát fogyasztott, hogy nem volt beszámítható állapotban.

A tüntetők közül sokan úgy vélték, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban. A francia zsidóság és az ország jogrendszere közötti pattanásig feszült a viszony, az antiszemita cselekmények annyira bizonytalanná tették a zsidó közösség helyzetét.

Számos tüntető a “stupefiant” („döbbenetes” ill. „kábítószer”) feliratú transzparenst emelt a magasba. Másik tábla ezt hirdette: „két joint feldob, tíz joint kiszabadít”. A „Franciaországban egy zsidó nő élete nem ér annyit, mint egy kutyáé” transzparens egy ugyancsak 2017. évi esetre utal, amikor a bíróság a túlzott kábítószer fogyasztás dacára ítélt egy év börtönre valakit, aki egy kutyát kidobott az ablakon.

A tiltakozók közül sokan említették, hogy a Sarah Halimi ügy óta nem csupán saját biztonságukért aggódnak. Egy fiatal zsidó diáklány ugyanott, a 11. kerületben él, ahol korábban szegény bevándorlók laktak. Most halal (moszlim kóser) hentesüzletek és mecsetek tőszomszédságában divatos bárok és bioboltok találhatók itt, ami a dzsentrifikációt jelzi, diák lakásbérlőkkel és fiatal családok betelepülésével. A tendencia egyszerre örvendetes és aggasztó.

Másik nyilatkozó rámutatott, hogy nyilvánvaló: a rendőrség, az igazságszolgáltatás, a média, a politikai berendezkedés és a vallási szervezetek működése túlságosan sok kívánnivalót hagy maga után.

Egy 2020-as demográfiai felmérés arról tanúskodik, hogy az elmúlt tíz évben mintegy ötvenezer zsidó vándorolt ki az országból, ami a félmilliós francia zsidóság jelentős hányada. A fordulópontot az jelentette, amikor 2012-ben egy rabbit és három iskolás gyermeket öltek meg Toulouse-ban; ezután megsokasodtak a radikális iszlamisták által elkövetett merényletek.

A rendőrség jó hírén esett csorba, amikor kiderült, hogy a Halimi elleni merénylet idején kilenc rendőr volt a közelben, és húsz percet vett igénybe, amíg megtalálták a lakást. Egyesek szerint húzták az időt.

Az Éberség az antiszemitizmus ellen elnevezésű megfigyelő csoport általános vizsgálatot követel. Közvetlenül a bírósági határozatot követően Macron elnök kijelentette, hogy olyan törvény megalkotását fogja kezdeményezni, ami hasonló esetekben nem ad fölmentést drogfogyasztásra hivatkozva.

A tüntetők arra is emlékeznek, hogy a gyilkosság idején nagyban folyt az elnökválasztási kampányharc Macron és Marine Le Pen között, és az előbbit támogató média kezdetben jobbnak látta az esetet szomszédok közötti veszekedésnek beállítani.

A vasárnapi megmozduláson számos ismert francia személyiség szólalt föl, például Haim Korsia főrabbi, aki gyászimát mondott Halimiért; Gad Elamaleh humorista, aki figyelmeztetett: „Sarah Halimit színes bőrűek, keresztények, moszlimok követhetik”; és a filozófus Bernard Henri-Levy, aki Halimi nevét viselő új törvény elfogadását sürgette. Keresztény papok és imámok is eljöttek.

Anne Hidalgo párizsi főpolgármester szolidaritását fejezte ki a francia zsidósággal. Szavait azonban zúgás és füttykoncert kísérte a tömeg soraiból, mivel a szocialista politikus a palesztin ügy közismert támogatója. A zsidó közösség vezetői meg vannak győződve: a Halimi-ügy azt tükrözi, hogy a hatóságok vonakodnak ujjat húzni a radikális iszlám terroristákkal.

Alain Finkielkraut, az ismert francia zsidó filozófus nyilatkozta a Le Figaro c. jobboldali lapnak: „Képzeljék el, hogy a merénylő fehérbőrű lett volna, aki a ‘Franciaországot a franciáknak’ jelszót kiáltozza – a média rögtön riadót fújt volna!”

A hírességek szónoklatai aligha mérsékelték a tüntetésen tapasztalt feszültséget. A zsidó diáklány szerint „Mindez azt mutatja, hogy nincs igazság Franciaországban, és úgy néz ki, nincs megoldás.”

Másik tüntető véleménye: „Nem tudom, van-e remény, de szeretném azt hinni, hogy igen. Talán az, hogy ilyen sokan gyűltünk össze, azt jelzi, hogy mindennek van határa, és valódi változások előtt állunk.”

JTA – Bassa László