„A zsidó felekezetek között a Mazsihisz a legdemokratikusabban irányított szervezet”

Interjú Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével

Mazsihisz elnökként mik a távlati céljai, víziói?

Magyarországon történelmi hagyományokkal rendelkezik az ortodoxia, a neológia és a status quo közösség. Ezeknek az irányzatoknak az értékeit szeretném megőrizni hosszú távon. Ez csak úgy lehetséges, ha képesek vagyunk a százezresnek mondott magyarországi zsidóságból a jelenleginél lényegesen nagyobb százalékot megszólítani, ami nem lehetetlen, hiszen a mai, túlnyomó részben szekularizált zsidósághoz szellemileg a neológia és a Mazsihisz áll a legközelebb.

A neológia 1945 után identitásválságba került, mert önképe, mely szerint mi izraelita vallású magyarok vagyunk, 1944-ben összeomlott.

A neológia 1867 után indult útjára, azóta számos alkalommal váltott irányt. Így tehát nem identitásválságban, hanem folyamatos átalakulásban van. Kétségkívül van számos gondunk. Fontos lenne, ha a neológiát valamilyen meghatározó nemzetközi irányzathoz lehetne közelíteni.

Fontos lenne, hogy a neológiának valaki, vagy valakik markáns vallási arculatot tudjanak adni.

Az új országos főrabbi és a rabbiság megválasztott fiatal elnöke elindították a közös gondolkodást.

Érvényben van még a neológia „izraelita vallású magyar” hitvallása?

Lehet, hogy nem erre kellene koncentrálni. Talán lényegesebb lehet az egyén és a közösség viszonya a valláshoz. Van, ami mindenképpen fontos a jövő építésében. Ilyen például a kóserság kérdése. Ám a neológia sok más téren nem homogén irányzat. A liberálisabb felfogástól kezdve egészen a modern ortodox szemléletig szinte minden megtalálható a neológ zsinagógák választékában. Van, ahol elvárás, hogy szombaton gyalog érkezzenek a hívők, máshol erre nem helyeznek különösebb hangsúlyt.

Tehát nem a neológia hitvallása a lényeg, hanem inkább az egyének és a zsinagógák hagyományhoz való viszonya?

Úgy gondolom, mindkettő. Ha képesek vagyunk a szekuláris zsidók tömege felé valami vonzót nyújtani, akkor tudnak miből választani, milyen irányultság elfogadható számukra: egy ortodoxiához közel álló kile, vagy egy liberálisabb.

Amikor a Mazsihisz nyilvánosságnak szánt üzeneteit olvasom, az a benyomásom, hogy leginkább a Holokauszt vagy az antiszemitizmus témaköréhez szól hozzá. Úgy tűnik, a nagyközönség szemében ez határozza meg a Mazsihisz imázsát, nem annyira a vallás.

Amit ön mond, régi sztereotípia, de a Mazsihisz munkája ma már nemcsak ebben nyilvánul meg. Ha végigtekintünk az intézményein, a hitoktatástól kezdve az óvodákig vagy akár az egyetemig,  a teljes oktatási vertikum már nem kizárólag a holokausztról és az antiszemitizmusról szól. Csak hát ez a kettő olyan szenzitív téma, ami könnyebben átüti a média ingerküszöbét. Az ORZSE például megszervezte a tanulás hetét, konferenciát rendezett értékes előadásokkal – ez a médiát kevéssé izgatta. A Mazsihisz megpróbálja összefogni a visegrádi országok zsidó közösségi elnökeinek munkáját, közös tanácskozásokat rendez, közös projekteken dolgozik.

A média azonban csak arra figyel fel, ha azt mondjuk, hogy nem akarunk Hóman Bálint szobrot.

Az Ön által „megörökölt” Mazsihisz híre az elődök tevékenysége miatt elég rossz volt. Ennek egyik fő oka volt a pénzügyi áttekinthetetlenség. Hogyan próbál ezen változtatni?

Ha megnézzük a zsidó felekezetek működését, bátran állíthatom, hogy a magyarországi zsidó felekezetek között ma a Mazsihisz a leginkább transzparens és demokratikus módon irányított szervezet. A pénzügyi döntéshozatalba olyan társadalmi kontrollmechanizmusokat építettünk be, amelyeknek más szervezeteknél nyoma sincs. Más kérdés, hogy a Mazsihisz rendszere a legnagyobb, így az ellenőrző mechanizmuson még rengeteget kell javítani.

De hol látunk olyan részletes költségvetést, mint a Mazsihiszé?

Hol van olyan vita a költségvetés körül, vagy stratégiai kérdésekben, mint nálunk? Sehol.

A Holokauszt Múzeum a Páva utcában alig észlelhető módon működik, hatását nem lehet egy napon említeni a Terror Házának a hatásával. A Sorsok Háza jelenleg egy üres épület. A Rumbach utcai zsinagógába tervezett Együttélés Házáról szintén semmit nem lehet tudni. Van-e a Mazsihisznek e három intézménnyel kapcsolatban koncepciója?

A három említett intézményből a Rumbach zsinagóga a mi kompetenciánk. Itt az építészeti tervezés már folyamatban van, megkaptuk rá a kormánytól a fedezetet, 50 milliót a tervezett 2-3 milliárdból. A tervezés a mi szakmai igényeinknek megfelelően történik. Pontosan tudjuk, hogy milyen tereket képzelünk el, és azokba mit akarunk elhelyezni. A Mazsihisz elképzeléseit a múzeumunk szakmai irányításával fogalmaztuk meg. Az alsó rész közösségi tér lenne, amely részben szakrális, részben közösségi célokat szolgálna. A fölötte lévő két szint kiállítási vagy oktatási célokra alkalmas. A legfelső szintre pedig terveztünk néhány vendégszobát, a levéltár, vagy az Orzse-könyvtár kutatói számára.

Ezek szerint az Együttélés Házának van olyan kidolgozott koncepciója, amelynek alapján az építészeti terveket meg lehet csinálni?

A tervekhez szükséges koncepció megvan. Hogy melyik szobában pontosan mit fogunk kiállítani, azt még nem tudjuk, de hogy miképp lehet ott a terekkel gazdálkodni, és hogy ezek milyen feladatot töltenek majd be, azt igen. A tervezésnek tehát nincs akadálya.

A Sorsok Háza nem a Mazsihisz kompetenciája.

Ez a kormány kezdeményezése, mi tudomásul vettük. Örültünk, hogy lesz megfelelő építmény a Holokauszt-oktatására, ahol buszokkal is meg lehet állni, ahol vannak oktatási terek és ahol az intézmény nagyságrendjében annyi látogatót tud fogadni, mint a Terror Háza. Nekünk egy kikötésünk volt – és ezt Lázár János elfogadta, sőt, számos alkalommal megerősítette: csak olyan kiállítás elfogadható, amelynek tartalmával, üzenetével a zsidó közösség egyetért. Mi másra nem tartunk igényt, nem akarjuk a projektet átvenni. A munka azonban áll, a labda a kormány oldalán pattog. A projekt vezetőjének személyében nincs változás.

Páva utca?

Amint a Józsefvárosi projektet megismertük, arra az álláspontra helyezkedtünk, hogy

Budapestnek nincs szüksége két Holokauszt múzeumra.

Hozzátettük, hogy a Józsefvárosi helyszínt e célra teljesen alkalmasnak tartjuk. Azt is el tudjuk képzelni tehát, hogy a Páva utcai kiállítást, vagy inkább annak a koncepcióját – átvigyék a józsefvárosi épületbe. A jelenlegi Páva utcai kiállítás történelmi narratívája számunkra megfelel: a Holokauszt egy hosszú folyamat volt, nem a németek bevonulásával kezdődött, hanem inkább 1920-ban, a numerus clausus törvénnyel. A holokausztnak voltak felelősei, s azokat meg kell nevezni. S voltak – sajnos kevesen, akik igyekeztek az üldözötteken segíteni, ezt sem szabad elfelejteni.

És mi lenne a Páva utcai épülettel?

Elképzelésünk szerint egy korszerű Holokauszt múzeumnak három alapfunkciót kell biztosítani: a kiállítást, az oktatást és a kutatást. A Józsefvárosi létesítményrendszer mind a három feladatra alkalmas lehet. A Páva utca így felszabadulna, s oda számtalan izgalmas dolgot lehet elképzelni.

Akár még zsinagógát is.

Igen, bár jelenleg is működik ott egy kis zsinagógánk. Halottunk olyan ötletet, amelyik európai emberjogi központot, vagy rasszizmus elleni intézetet képzel el az épületben De úgy gondolom, itt még nem tartunk.

A Mazsök kuratóriumában a Mazsihiszhez és az EMIH-hez közelálló kurátorok vannak döntési helyzetben. Noha közvetlenül egyik egyház sem pályázik, a hozzájuk közelálló szerveztek, illetve tagszervezeteik számos pályázatot adnak be. Ez nem visszás?

A Mazsök fontos intézmény, bár lehetőségei évente 100-150 millió forint szétosztására korlátozódnak. Ez az összeg viszonylag csekély. Ennél a Mazsihisz, a MAOIH és az EMIH is lényegesen nagyobb összegekkel gazdálkodik. Ehhez képest a Mazsök szervezete bonyolult: nagy nemzetközi kuratóriuma, nehezen követhető működésű bizottságai vannak. Személyes tapasztalatom, hogy a különböző pályázatoknál a tagok igyekeznek objektív, vagy legalább objektívnek látszó döntéseket hozni, mégis mindenkinek megvannak a saját szempontjai, szervezeti preferenciái, amit aztán próbál érvényesíteni. Létezik olyan elképzelés, amivel személyesen én is szimpatizálok: a felekezetek legyenek jelen, mégpedig fontos döntési pozíciókban, de ezt a 100 milliós összeget alapvetően a zsidó civil szervezetek között kellene elosztani. A kérdés persze az, hogy valóban civilnek mondható-e egy olyan szervezet, amely a Mazsihiszhez, a MAOIH-hoz, vagy EMIH-hez kötődik. Ezt a problémát eddig még nem sikerült megoldani, pedig ennek a rosszízű „játéknak” évtizedes gyakorlata alakult ki. Az elosztás módján azonban mindenképpen egyszerűsíteni kell, mert ezt a százmilliót néhány józan, elkötelezett ember normális kompromisszumokkal képes lehet elosztani.

Az EMIH-nek alakul egy elég komoly média-portfóliója (168 óra, Klubrádió), amely formálisan ugyan nem kötődik a felekezethez, de tudható, hogy közel áll hozzá. Ehhez képest a Mazsihisz médiajelenléte nem nevezhető korszerűnek.

Én már két éve hajtogatom, hogy a Mazsihisz-médiát korszerűsíteni kell. Mostanra eljutottunk oda, hogy a vezetőség is elfogadta: a megújulás elkerülhetetlen. Arról azonban nincs szó, hogy versenyre kelnénk az EMIH-közeli médiavásárlásokkal. A Mazsihisznek ilyen lehetőségei nincsenek. A költségvetésünk jelentős, de ez a pénz az intézmények működtetését, közösségeink fejlődését, szociális és oktatási rendszerünk fenntartását szolgálja. Médiapiaci megjelenésre nincsenek forrásaink. Hozzáteszem,

nem is tartom egészségesnek, ha bármely zsidó felekezet ilyen erővel belenyúl a média eddigi struktúrájába.

Az EMIH ezzel veszélyes vizekre evezett.

De akkor mi a Mazsihisz médiakoncepciója? Milyen célközönséget akar elérni, milyen eszközökkel?

A Mazsihisznek ma is rengeteg médiafelülete van. Elsőként a honlapot említem, ami már elöregedett, meg kell újítani. Van hozzánk köthető tévé- és rádióműsor. Vannak a vidéki hitközségeknek gyakran tartalmas újságjai és honlapjai – bár ez utóbbiak alig működnek. A koncepció szerint a megújulás központjában honlapunk fog állni, a médiafelületek pedig kommunikálnának egymással. Egy vidéki hitközségi lap jó cikke megjelenhet a honlapunkon, a honlap fontos közleménye pedig hamar eljuthat a többi médiafelületre. A megvalósítására pedig fel fogunk kérni egy komoly médiaszakembert.

Gazdaságilag stabil egyházak bevételeik számottevő részét adományok formájában kapják. A Mazsihisz eszközeinek viszont szinte egyetlen forrása van: az állam.

Tudnivaló, hogy a Mazsihisznél volt egy alapos átvilágítás. Ez nagyon sok új információt hozott még nekem is, aki elég régóta dolgozom a Mazsihiszért. Meglepő dolgokkal szembesültünk a bevételi struktúránk áttekintésekor. Három fő forrásunk van. Egyharmada a normatív állami támogatás a közfeladatokat ellátó intézményeink irányába. Második harmad az állami örökjáradék a jogtalanul elvett közösségi ingatlanok után.

Ám a harmadik harmad már saját bevétel: turizmus, bérleti díjak, kóser étkezés, stb.

Ez nekünk, vezetőknek is meglepetés volt, hiszen magunk is hamis sztereotípiák szerint gondolkoztunk, s úgy hittük 80-90 százalékban állami bevételekből élünk. Ennél lényegesen jobb a helyzet Viszont az adományozás terén valóban gyengén állunk, ez a büdzsé tíz százalékát sem éri el.

Ön munkaidejének túlnyomó részében a Mazsihisz elnöki teendőit látja el, társadalmi munkában. Marad-e ideje mindeközben olyan jövedelemről gondoskodni, hogy politikai függetlensége ne kerüljön veszélybe? Kérdem ezt azért, mert Ön korábban egy ruhaipari cég tulajdonosa volt, de a céget felszámolta.

Ilyenfajta kérdést Köves Slomónak, vagy közvetlen munkatársainak is föltett?

A rabbik hagyományosan a közösség alkalmazottai és fizetést kapnak. Nyilván a munkatársai is. A Mazsihisz elnöke viszont hagyományosan nem kap fizetést.

Van két kisebb cégem, vannak tartalékaim és van szellemi kapacitásom, amiből meg tudok élni. Az önkéntességnek mindig volt értéke, most is van. Az elnöki feladatok azonban mára túlnőtték a lelkes amatőrizmus határait, nem véletlen, hogy ez a kérdés felmerült a Mazsihisz közgyűlésén, vagy a vezetőség munkájában. Tekintettel arra, hogy érintett vagyok benne, ebben a vitában nem foglalok állást. Nekem ma az a dolgom, hogy négy évig társadalmi munkában végezzem a feladatomat, erre vállalkoztam.

Az interjú a Szombat decemberi számában jelent meg.