A zsidó celebek és Izrael: süket csend

Shmuley Boteach rabbi, aki tíz éve a „Kóser szex” c. könyvével lett népszerű, ma többek között bátor Izrael-párti fellépésével szerzett magának megbecsülést. Az Algemeiner c. New York-zsidó lap hasábjain az Izrael körüli médiaháború és a szórakoztatóipar kapcsolatát tekintette át.

„Néhány napja mi, azaz a World Values Network, globális harcban állunk a médiával és Dua Lipa énekesnővel. A brit szórakoztatóipar csillaga Izraelt apartheid államnak nevezte, és etnikai tisztogatással vádolta. Válaszul mi egész oldalas hirdetést tettünk közzé a New York Times múlt szombati számában.

A küzdelem egyenlőtlen: Dua Lipát 66 millióan követik az Instagramon. Ám akkor is minden zsidónak kötelessége, hogy Izrael védelmére keljen és harcoljon az antiszemitizmus ellen, a népünkre zúduló gyűlölet-áradat közepette.”

Egy izraeli tévés hírcsatornán a hirdetésről és arról faggattak: „Hogyan lehetséges az, hogy a palesztinok ügyét olyan sok híresség vállalja föl és százmillióan támogatják őket a közösségi média oldalakon, miközben bennünket itt Izraelben senki?”

Jó kérdés. Nem tudom a választ.

A közösségi médiában folyó harc döbbenetesen aránytalan.

Az egyik ok: még a Hamász terrorszervezet is tisztában van azzal, mennyire fontos a hírességek és influenszerek támogatása. A zsidó közösség viszont csupán a politikára hagyatkozik.

Az American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) és más nagy Izrael-barát szervezetek kapcsolatot tartanak fönn szenátorokkal, kongresszusi képviselőkkel és elnökökkel – de filmcsillagokkal, énekesekkel és celebekkel nem. Ez sohasem élvezett elsőbbséget; sosem értettük, milyen fontos a kultúra.

Lássuk most a számokat. A három legnagyobb kábeltévé műsorát egy este mintegy 15 millióan nézik. Dua Lipa Izraelről szóló hazugságai pedig 66 millió emberhez jutnak el naponta. Ha ehhez hozzávesszük a gyűlölettől csöpögő Hadid nővéreket:, Bellát és Gigit, kiderül, hogy 150 millió követőjük van, többnyire huszas-harmincas éveikben járó fiatalok. Mi pedig hagyjuk, hogy ezek a celebek a Közel-Kelet egyetlen demokráciájának jó hírét megrontsák.

Talán szégyelljük elismerni, de sok zsidó híresség fél az Izrael melletti kiállástól. Egy jó szót sem szólnának Izrael mellett. Meg vannak félemlítve; attól tartanak, hírnevükön esne csorba, szponzorokat veszítenének, ha a ’mérgező’ Izraellel hoznák őket kapcsolatba.

Ez igaz. Izrael ugyan a világ legigazabb országa, a közösségi médiában mégis szitokszó lett. A világ zsidó celebjei, akiket több tíz millióan követnek, féltik nevüket, vagy – ami még rosszabb – maguk is egyetértenek a vádakkal.

Szerintünk a következők a teendők a trend megfordítására.

Először is, semlegesíteni kell a legrosszabb ellenfeleket, akik a legvisszataszítóbb vádakat hirdetik Izrael és a zsidó nép ellen. Rágalmaikat világszerte ismert kiadványokban és a legismertebb médiumokban közzétett hirdetésekben kell cáfolnunk. Tudniuk kell, hogy ára van a zsidó nép megrágalmazásának.

Dua Lipa valóban úgy hiszi, hogy Izraelt a legsúlyosabb háborús bűntettek elkövetésével vádolhatja – büntetlenül. Egy olyan népet, amely 75 éve genocídium áldozata lett. Ő roppant arrogáns, de hogyan jutottunk mi ideáig?

Figyeljük meg: amikor a zsidókat általánosságban, és Izraelt pedig különlegesen népirtó szörnyeknek igyekeznek beállítani, nem nehéz párhuzamot vonni az ilyen szélsőséges rágalmak és az olyan zsidókat ért atrocitások között, amelyek New York, Los Angeles, és Toronto utcáin történtek a múlt héten.

Másodszor, amikor semlegesítettük a legdurvább elkövetőket, de legalább is elszámoltattuk őket a terjesztett hazugságokért, üzenetet kell küldenünk Izraelről, mint a népek fáklyavivőjéről, különösképpen pedig mint a szabadság hordozójáról a Közel-Keleten.

Bárcsak minden arab testvérünk annyi szabadságot élvezhetne, mint az izraeli arabok és az izraeli zsidók. Bárcsak minden arab nő úgy öltözködhetne, ahogy akar, azzal randevúzhatna, akivel akar, és arra az egyetemre járhatna, amelyikre akar – éppúgy, mint az izraeli állampolgárok.

Bárcsak minden arab olyan szabadon, a megtorlástól, nem rettegve bírálhatná vezetőit és főként szabadon választhatná meg vezetőit a választásokon.

Bárcsak minden arab a Közel-Keleten dübörgő és fejlődő gazdaságban élne, jól fizető állást mondhatna magáénak, és nem a Hamász zsarnoksága alatt élne elnyomásban és nyomorban.

És bárcsak arab testvéreink végül áldásnak és követendő példának látnák Izraelt, olyannak, amilyen saját társadalmuk is lehetne, ahelyett, hogy a zsidó államot okolnák minden problémáért, miközben a valóságban azokért az őket rabságban és elnyomásban tartó zsarnoki és gyilkos vezetőik tehetnek.

Algemeiner – Bassa László