A vizsgálat – a Holokauszt-emléknapon

Interjú Alföldi Róberttel, Csákányi Eszterrel, Mácsai Pállal és Máté Gáborral

Peter Weiss oratóriuma, a németországi Auschwitz-per /1963- 1966/ jegyzőkönyveinek felhasználása alapján 1965-ben született A vizsgálat a PanoDráma és a Nemzeti Színház egyszeri felolvasó színházi előadásában hangzik el a Holokauszt emléknapján. A Lengyel Anna színpadra állításában tíz kiváló színészt, köztük a Nemzeti, a Katona és az Örkény színész igazgatóit felvonultató rendhagyó eseményről kérdeztük Alföldi Róbertet, Mácsai Pált, Csákányi Esztert és Máté Gábort.

 

Alföldi Róbert

– Lengyel Annának mindig vannak ötletei, amiket megpróbálunk megvalósítani, és ez két dolgot is jelent. Egyrészt folyamatosan nagyon fontosnak tartottam azt, hogy a Nemzeti lépjen ki az épületből, lépjen másféle gondolkodások, másféle színházi stílusok felé, és egyre inkább nyitott legyen. Az a fajta dokumentarista színház, amit a PanoDráma is képvisel, és erőteljesen foglalkozik társadalmi kérdésekkel, újra reneszánszát éli Európában. Másrészt azt gondolom, nem árt felhívni a figyelmet arra, hogy mi történt ezen a földrészen hatvanvalahány évvel ezelőtt, hogy szembesítsük vele az embereket, vagy legalábbis bemutató jelleggel elmondjuk nekik. Hogy ne fordulhasson elő, hogy egyáltalán megkérdőjelezzék, tagadják a Holokausztot.

Azt látom, hogy ma mindenféle társadalmi mozgások ellenére sok negatív dolognak a nem tudás, a tények nem ismerete az oka. És ha egyszerűen, sallangmentesen a tények szólalnak meg, az lehetővé teszi a hallottakon, a látottakon való elgondolkodást. Mint ahogy Peter Weiss is megpróbál nagyon objektívan szemlélni minden szemszöget. A dolog lényege, nehézsége, fájdalma, felkavaró jellege ebből adódik.

Minden normálisan gondolkodó ember számára, akárhányszor találkozik szenvedéssel, és szembesül azzal, hogy mi történt, mit csináltunk egymással, talán felkavaróbb, mint amikor először hallott vagy olvasott róla. És ilyen szempontból bármilyen népirtás, ideológiai, faji vagy egyéb alapon történő megkülönböztetés, kirekesztés, erőszak minden humánusan gondolkodó embert felzaklat.

 

Mácsai Pál

Milyen  szakmai és személyes kötődése van Peter Weiss darabjaihoz, azon belül is A vizsgálathoz?

Nekem imponál az az erőteljes társadalmi elkötelezettség, a közösségek működése iránti kíváncsiság, amely a Marat–Sade című darabjában, és A vizsgálatban is megjelenik.

 Milyen gesztusértéket lát abban, hogy a Holokauszt emléknapon olvassák fel A vizsgálat című oratóriumot a Nemzeti, a Katona és az Örkény igazgatóinak a közreműködésével?

Az a gesztus érezhető benne, hogy vannak dolgok, amelyekkel kapcsolatban nem kérdés a teljes egyetértés.

Ez a mű kardinális szerepet játszott Németország történelmi múltfeltárásában. Magyarországon milyen esélyeket lát erre?

Ez nálunk egy sokkal hosszabb távú kérdés, nem évtizedekről, hanem századokról van szó, ami a múlt bevallására, és reális, megvitatott, fő pontjaiban konszenzusos értékelésére vonatkozik. Már József Attila azzal zárja A Dunánál című versét, a harmincas évek közepén, tehát a Holokauszttól függetlenül, hogy a „múltat be kell vallani”, és hogy az ezzel kapcsolatos munka „nem is kevés.” Nos, ez a munka a magyar zsidóság sorsával kapcsolatban felibe-harmadába lezajlott, de nem teljes körűen, nem elég egyenesen, nem elég bátran. Pedig ezt nem lehet megúszni, előbb-utóbb meg is fog történni. Most egyébként a zuglói nyilasperről lehet olvasni, sokórányi film és hanganyag került elő, talán ezek napfényre hozásával mozdulni kezd valami.

 

       Csákányi Eszter

 

Milyen kihívást jelent színészileg és emberileg  A vizsgálat szövegével való találkozás?

Létkérdés, hogy beszéljünk a Holokausztról. Valahogy mindig azt érzem, hogy nem igazán tiszta az emberekben ez a történet. Nem pusztán az emlékezés miatt kell beszélni róla, hanem mert az életünk része, és nincs rendesen feldolgozva. Az auschwitzi per jegyzőkönyvéből készült darabja nekem brutális, egyben nagyon szikár adatok halmazából áll. Túlélők, foglyok, kínzók, védők, vádlottak vallanak benne. Olyan kegyetlen vallomásokat tartalmaz, amiket alig tudunk felolvasni. Hiába telt el rengeteg idő, folyamatosan szembesül az ember a Holokauszt szürreális borzalmával. Elképesztő hosszú anyagról van szó, amiből Lengyel Anna és munkatársai közel másfél órás előadást készítettek. Nagyszerű Annában, hogy mindig egy lépéssel előre halad, frissen gondolkodik, remek szereposztást hozott össze. Kifejezetten ünnepi ennek a műnek a szomorú valósága, és költői.

Milyen emlékeket őrzöl a színháztörténeti jelentőségű kaposvári Marat haláláról?

Karavánban jöttek busszal a fiatalok, és az előadás végére hóvirág-esőt szórtak a színpadra. Az a gyönyörű az egészben, hogy véletlenül született meg. Ács János nem tudta, hogy mit rendezzen meg. Egy könyvesboltban meglátta a Weiss kötetet, kiemelte és azt mondta, legyen ez. Nyilvánvalóan foglalkoztatta a téma, máskülönben hogyan helyezte volna be így az akkori mába ezt az elmeosztályon játszódó, népközpontú, igazságot kereső előadást. Peter Weiss valamit nagyon tudott, éppen ezért örök érvényű a munkássága.

 

Máté Gábor

A Marat halála legendás kaposvári előadásának zárójelenetében a Corvin köz hatalmas fotója előtt a forradalmat siratta…

Annyira erőteljes A vizsgálat témája, szövege, hogy eszembe sem jutott, lám ugyanaz a szerzője, mint a Marat halálának. A PanoDráma és a Nemzeti Színház közös felolvasó színháza esetében maga az ügy hívott, hogy szóljak, jelezzek azzal a lehetőséggel, ami a kezemben van. A kaposvári Marat előadás idején minden más volt, az élet, a világ. Azt gondoltuk, hogy az a világ úgy marad. Akkoriban bátornak kellett lenni. 1956 emléke egyet jelentett a kimondhatatlannal, az ellenforradalomnak nevezett forradalommal. Ennek a megidézése bátorságnak tűnt, különösen azért, mert nagyon erős volt az előadás fogadtatása.

A mostani találkozás Peter Weiss szövegével más értelemben ugyan, de szintén markáns állásfoglalás, kiállás egy olyan társadalmi klímában, ahol az emberi alapértékek is megkérdőjeleződnek.

Valóban, senki nem hihette, hogy a rendszerváltozással az intézményesített Holokauszt-tagadás is eljön. Muszáj ilyenkor beszélni. Habár azt kétlem, hogy a fél Nemzeti Színházat megtöltik a Holokauszt-tagadók, akiknek a gondolkodása ennek az előadásnak a hatására száznyolcvan fokos fordulatot vesz, és bocsánatot kérnek. Weiss műve nagyot szólt, amikor elkészült, és bizonyos értelemben betöltötte a hivatását vagy a küldetését Németországban. Nem kis dolog, ami ott történt.

Magyarországon ez elképzelhetetlen?

Elvben lehetséges, de a gyakorlatban nem hiszem.

 

Az előadás színlapja itt látható.