A világ legidősebb olimpiai bajnoka gyújtja meg ma az Élet Menete fáklyáját

Nincs olyan magyar sportrajongó, aki ne ismerné a nevét. Jelenleg ő a világ legidősebb nyári olimpiai bajnoka, 98 éves. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász a honi tornasport legeredményesebb versenyzője, 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot, hétszeres csapatbajnok. Jelenleg ő a  legeredményesebb női magyar sportoló. Tíz olimpiai érme van, ebből öt arany, három ezüst és két bronz. Keleti Ágnes Izrael után ismét Budapesten él, beszélgetésünk egyik apropója a július 29-én szintén itt kezdődő Maccabi Európa Játékok, amelynek ő az egyik védnöke, a másik, hogy április 14-én vasárnap, az Élet Menetén, a Cipők a Dunaparton emlékmű előtt, holokauszt-túlélőként, Keleti Ágnes fogja meggyújtani az erre az alkalomra felépített óriás fáklyát.

– Mennyire fontos a zsidósága?

– Zsidónak születtem, édesanyám Gyárfás Rózsi és édesapám Klein Ferenc mindketten zsidók voltak. Anyám több nyelvet beszélő, csodaszép nő volt. Apám középosztálybeli zsidó családból származott, afféle self-made man volt, akit Auschwitzban öltek meg. A zsidóságom az egész életemet végigkísérte, annak ellenére, hogy a családom nem volt vallásos. Én sem vagyok az, de a zsidóságomra és a magyarságomra büszke vagyok.

– Ha jól tudom, akár zenész is lehetett volna.

– Igen, elég korán kezdett el csellózni tanítani apám másod-unokatestvére, Friss Antal, vagy ahogyan mi neveztük, Tóni bácsi. Képzelje, még ő bíztatott, hogy menjek tornázni, mert valamivel ellensúlyozni kell a csellózás miatti ferde tartásomat. Azt mondogatta: lányom, nemcsak ülni, mozogni is kell.

– Mikor kezdett el tornázni?

– Nagyon korán kezdtünk a nővéremmel menzedik tornára járni (egyfajta torna szabadgyakorlatok), mert neki szívburokgyulladása volt, nekem meg találtak egy foltot a tüdőmön. Már a mintaelemiben is én nyertem az osztályversenyeket. De akkoriban még annyi mindent csináltam: úsztam, eveztem, korcsolyáztam is. Tizenöt éves voltam, amikor beiratkoztam a zsidó gimnáziumban működő Vívó- és Atlétikai Club tornászszakosztályába, később pedig a Nemzeti Tornaegyletbe, de a zsidótörvények megtiltották a zsidóknak az egyesületi tagságot. Továbbtanulni sem tudtam, így szűcsinas lett belőlem.

A náci megszállás után megvettem Juhász Piroska papírjait, és egy szomszéd szűcsmesternél tudtam dolgozni, később pedig a fegyvergyárban lövegcsiszoló lettem. Mindez egyet jelentett azzal, hogy megmenekültem. Tudja, a mozgás mindig hozzátartozott az életemhez, de csak a felszabadulás után kezdtem versenysportolóként tornázni. Az 1948-as londoni olimpia volt az első komoly sportverseny az életemben, pontosabban, csak lett volna, mert bár kiutaztam, de az edzésen egy rossz ugrás után elszakadt a külső ínszalagom, ezzel be is fejeződött a szereplésem.

 – Miért éppen a sport lett az élete?

– Őszintén? Nem azért tornáztam, hogy tornász legyek, hanem azért, hogy utazni tudjak. Mindképpen világot akartam látni, és abban az időben erre csak egyetlen lehetőség nyílt, a sport. Apámmal anno rendszeresen jártuk az országot, hegyet másztuk, eveztünk a Dunán. Mindegy milyen sport, mert mindegyik alapja a torna.

– Mennyire más a sportvilág Izraelben?

– Amikor 1958-ban letelepedtünk az országban, Kishont Ferenc közbenjárására kaptam lakást. Az lett a feladatom, hogy hozzam létre az izraeli tornasportot, miközben sokfelé tanítottam is, többek között az ottani Testnevelési Egyetemen is. 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője és szövetségi kapitány is voltam, több olimpiára készítettem fel a gyerekeket. Izraelben a sport nem csupán kedvtelés vagy szabadidős tevékenység, hanem az életre való felkészítés szerves része.

– Miért fontos a Maccabi mozgalom?

– Izraelben a Maccabia nem csupán sportesemény, de kulturális és vallási esemény is. Azzal, hogy most már négyévente megrendezik a Maccabi Európa Játékokat is, a zsidó életérzés terjesztését is szolgálja. Én vagyok az idén Magyarországon rendezendő Maccabi Európa Játékok egyik védnöke, természetesen ott leszek a megnyitón is.