A vegyes házasság, mint „második holokauszt”?

Közel harminc éve a vegyes házasságok és kapcsolatok 52%-os arányát látva egyes zsidó vezetők elítélték az asszimilációt, mint ami „csendesen bevégzi Hitler munkáját”.

Az elmúlt években számos izraeli vezető politikus jelentette ki, hogy az USÁ-ban „második holokauszt” zajlik a zsidók ottani asszimilációjával. A „csendes” vagy „második” holokauszt fogalma azonban nem izraeli eredetű.

Csaknem harminc éve annak, hogy nem csekély zavart okozott, amikor a National Jewish Population Survey (NJPS) eredményének közzé tették. Azt megelőzően az amerikai zsidóság vezetői sokáig sürgették, hogy készüljön kutatás az asszimilációról és vegyes házasságokról. 1990-ben a Council of Federations (mai nevén JFNA) folytatta le a vizsgálatot, amelyet 5.000 zsidó háztartásból álló mintán végeztek el.

A kutatókat elsősorban társadalmi-gazdasági folyamatok és az integráció kérdése foglalkoztatta. Az igazán megdöbbentő adat azonban az volt, hogy a zsidók 52%-a kötött vegyes házasságot – többek között azért, mert ez az arány 1965-ben mindössze 9% volt. Ehhez járult a zsinagógák oktatási rendszerének hanyatlása és a popkultúra kedvezőtlen hatása a zsidó azonosságtudatra.

Az elemzés során a demográfus Sidney Goldstein az okok között „a vegyes házasságok magas arányát, a tartósan alacsony termékenységet, a népesség szétszóródását, a válások viszonylag magas rátáját, a szekularizáció terjedését, a hagyománytisztelők számának – az elöregedés és halálozások hatására beállott – csökkenését és a növekvő amerikanizációt” emelte ki. Az amerikai zsidóságot fenyegető kihívások nyilvánvalóak voltak, és változást követeltek. A NJPS bombaként hatott; az amerikai ortodoxia ekkor kezdett beszélni a csendes vagy második holokausztról. Addig az utóbbival az Izraelt fenyegető arab veszélyt aposztrofálták, nem pedig az amerikai demográfiai helyzetet.

A múlt héten az újonnan kinevezett izraeli oktatási miniszter, Rafi Peretz (korábban a hadsereg tábori rabbija) kormányülésen beszélt arról, hogy a zsidók asszimilációja világszerte, de főleg az USÁ-ban ”a második holokausztot” jelenti. A Jobboldali Pártszövetség vezetője szerint a zsidó nép az elmúlt 70 év során hatmillió főt veszített a terjedő asszimilációval.

A kilencvenes években, amikor az amerikai zsidók a népesedési helyzetről keseregtek, sokan már teljesen világiak voltak, vagy jelentősen eltávolodtak a vallástól. Leslie Fiedler könyvkritikus “The Two Holocausts” címmel írt kötetében magát – provokatív módon – „az utolsó amerikai zsidónak” nevezte. “The Jew in the American Novel” és “Fiedler on the Roof: Essays on Literature and Jewish Identity” c. művei 1991-ben jelentek meg.

“Nyolc gyermekem közül egyiknek sincs zsidó partnere; nekem sem. Két házasságom közül egyik sem köttetett zsidó nővel. Így azután amikor meghalok, nem lesz senki, aki kaddist mondjon értem. Tehát nem csak arról van szó, hogy minimális zsidó vagyok – szinte fogalmam sincs a judaizmusról –de egyben az utolsó is egy négyezer éves vonal végén. És bárhogy is sajnálom, nem tagadhatom, hogy magam akartam így, végig ezen dolgoztam.”

‘Hogyan nézhették tétlenül?’

1991 novemberében több ezer zsidó vezető gyűlt össze Baltimore-ban a zsidó szervezetek tanácsának (Council of Jewish Federations) 60. közgyűlésére. Addig példa nélkül álló módon a vegyes házasságok kérdését hét és fél órán át tartó ülésen tárgyalták meg. Az 52%-os arány nem csupán az ortodoxokat döbbentette meg. A NJPS statisztika másik forró pontja a zsidó gyermeknevelés kérdése volt. A vegyes házasságokban felnövő 777.000 gyermek mindössze 28%-a kapott zsidó nevelést.

Csaknem 30 évvel az 1990. évi átfogó felmérés megjelentetése után megállapítható, hogy az mérföldkőnek bizonyult az amerikai zsidóság történetében. Azóta számos zsidó intézmény fordult a „vallásközi” (interfaith) családok felé, ahogy ezeket manapság polkorrekt nyelven nevezik. Ennek hatására olyan programokat indítottak be, mint a Birthright Israel, a diaszpórában élő zsidó fiatalok Izraelbe utaztatása.

Benjamin Phillips kutató szerint az NJPS hatása elsősorban az volt, hogy nyomában megerősödött az amerikai zsidóság azonosságtudata: „Az 1990-es évek sajtótermékeit tanulmányozva feltűnő, milyen sok cikkben idézik döbbenten az 52%-os statisztikát. Az amerikai zsidóságban addig uralkodó, a sikeres társadalmi-gazdasági felemelkedés feletti érzést felváltotta a közösség túlélését féltő aggodalom.”

 

‘Szellemi holokauszt’

Számos zsidó vezető a „második holokauszt” jelenséget komplex módon közelíti meg. Ephraim Buchwald rabbi, a National Jewish Outreach Program egyik vezetője szerint a „csendes holokauszt” jelen van az amerikai zsidóságban, a folyamat azonban nem annyira az asszimilációra, hanem sokkal inkább arra vezethető vissza, hogy a közösség túlságosan sokat foglalkozik magával a holokauszttal.

„Elértünk egy olyan abszurd állapothoz, amikor a fiatalok csak a viktimizáción keresztül látják magukat; meggyilkolva, krematóriumban elégetve, lámpaernyő formájában. Nincs talán öröm a zsidó létformában? Ne csodálkozzunk, ha fiatalságunk elfordul örökségétől” – írja “The Holocaust is Killing American Jews” című, széles körben terjesztett tanulmányában. Majd így folytatja: „Kétmillió amerikai zsidó nem tekinti magát zsidónak. Egymillió gyermeket nem zsidónak nevelnek, vagy vallástalanul nő fel. 625 ezer azoknak a száma, akik kikeresztelkedtek vagy gyermekeik tették ezt… A zsidók, mint társadalmi csoport, eltávolodtak hitüktől.”

Buchwald olyan sikeres segítő programokat hívott életre, mint a “Shabbat Across America”. Szerinte a „folyamatos holokauszt mánia” végül „Hitler sikeréhez” vezetett. A „csendes holokauszt” az USA hatmilliós zsidóságának kétharmadát emésztette föl, éppen a zsidó szellemiség erodálásával. „Most nem ugatnak a kutyák, nincs ciklon-B gáz… de jegyezzük meg: ez a szellemi holokauszt. Úgy tűnik, manapság a holokauszt emlékművek emelése kapott elsőbbséget.”

A demográfus Sidney Goldstein kevésbé pesszimista a NJPS megállapításaival kapcsolatban. Szerinte a zsidóság életminősége legalább annyira fontos, mint számszerűségük.

„A számok csökkenése nem föltétlenül jelent alapvető veszélyt az erős zsidó közösségekre és az identitástudatra nézve. A méret hatása nagyobb a helyi szinten, mint országos méretekben. Életerős zsidó közösségi élet ugyanis csak megfelelő zsidó népsűrűség esetén képzelhető el.”

A Times of Israel cikke nyomán Bassa László