„A törökök egy éven át fenyegettek bennünket” – egy szíriai család hányattatásai

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 „Mondtam, hogy meneküljünk, de férjem csak azt hajtogatta, hogy itt vannak az amerikaiak, britek, franciák, és nem hagynak minket magunkra.”

Salwa Hanna és két gyereke

A hontalan Salwa Hanna, jelenleg egy iraki menekülttábor lakója. A keresztény család eredetileg a Szíria északnyugati részén található Afrin városában élt a kurd enklávé területén, amelyet a törökök és a velük szövetkezett lázadók 2018 elején foglaltak el. Utóbbiak az iszlámistákkal, zsoldosokkal és közönséges banditákkal együtt kifosztották és felprédálták a települést. Salwa Hanna férjével, Abdulrahman Alival és tízéves gyermekével valamint kétéves asztmás kisfiával az ország északi határán lévő Kobani településre menekült. A városban kis létszámú amerikai helyőrség tartózkodott; járőrözésük a biztonság illúzióját keltette. A nemzetközi koalíciós csapatok 2014 óta állomásoztak Szíria északkeleti területén, amikor a kurdokkal együttműködve harcoltak az Iszlám Állam egységei ellen. Attól fogva Kobani térsége kimaradt a polgárháborúból. Hanna és férje munkát talált, és úgy tűnt, a dolgok rendbe jönnek.

Az afrini offenzívát követően Recep Tayyip Erdogan török elnök továbbra is a kurdok elleni kiterjesztésével fenyegetőzött, és azt helyezte kilátásba, hogy 30 kilométeres ’biztonsági zónát’ létesít a határ mentén. Majd október elején Trump elnök telefonbeszélgetésben közölte Erdogannal, hogy kivonja a maradék amerikai csapatokat a térségből. Nyomban ezután, október 9-én a törökök megindították az újabb támadást, amely újabb menekülthullámot indított el. Szíria korábban legbiztonságosabb övezete háborús zóna lett.

A török hadsereg elől menekülő civil lakosság (AP fotó)

A keresztény Salwa és Ali családjukkal együtt most – 160.000 szíriai menekülthöz hasonlóan – Irakban találtak menedékre. Két kézitáskával hagyták el az országot, sátorban laknak, a puszta földön alszanak. Kétszáz amerikai dollárt kaptak kölcsön, hogy az embercsempészeket kifizessék.

„Először el kellett hagynunk otthonunkat, majd egy másikat is. Már semmiben sem reménykedünk, olyanok vagyunk, mint a halottak” – mondja az asszony. „A törökök egy éven át fenyegettek bennünket. Mondtam, hogy meneküljünk, de férjem csak azt hajtogatta, hogy itt vannak az amerikaiak, britek, franciák, és nem hagynak minket magunkra.

Az USA kormányzata nagy sikernek könyveli el, hogy ideiglenes fegyverszünetet sikerült kicsikarni a törököktől. Trump „a civilizáció nagy napjáról’ beszélt, bár a megállapodás gyakorlatilag jóváhagyja a törökök hódításait és egy szót sem ejt arról, hogy a menekültek visszatérhetnének otthonaikba. Ők –Amerikában csalódva – már csupán egy magasabb hatalomban bíznak. Ahogyan Ali mondta: „A külföld magunkra hagyott minket. Csak az Istenben bízhatunk.”

ynetnews

 

Címkék:Erdogan, kurdok, menekülők, Szíria, török hadsereg

[popup][/popup]