A tettleges támadások elkövetői arab származásúak, a szóbeli szidalmak németektől jönnek

A debreceni születésű Michael N. Szentei-Heise, azaz Szentei Mihály Nándor tízéves korában, 1965-ben került holokauszt-túlélő édesanyjával Nyugat-Németországba. 1986 óta a Düsseldorfi Zsidó Közösség adminisztrációs igazgatója. A magyarul még mindig jól tudó, jogász végzettségű vezetővel beszélgettünk a németországi antiszemitizmusról.

Az utóbbi időben meredeken megnőtt a zsidók elleni atrocitások száma Németországban: rabbikat bántalmaztak a nyílt utcán, antiszemita facebook-csoportot lepleztek le rendőr-főiskolások között, izraeli bírót sértegettek egy nemzetközi futball-meccsen. Hosszú a sor. Új jelenségről van szó, vagy csak most került felszínre?

Mindkettő. Én már harminchárom éve vagyok a Düsseldorfi Zsidó Közösség igazgatója. Ez idő alatt mindig kaptunk sértegető leveleket, de mind anonimek voltak. Az utóbbi öt-hat évben már névvel-aláírással jönnek. Ez nem jelenti azt, hogy megnőtt az antiszemitizmus, csak azt, hogy ezek az emberek bátrabban juttatják kifejezésre zsidóellenes érzelmeiket. Viszont régebben, ha egy zsidót az utcán fel lehetett ismerni, például arról, hogy kipa volt a fején, békén hagyták. Most viszont rájuk támadnak, és sajnos mindenütt. Három és fél évvel ezelőtt Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke óvta hittársainkat egyes berlini és más városbeli kerületekben zsidó jelképek nyílt viselésétől. Én erre azt mondtam, hogy nálunk Düsseldorfban ilyesmire nincs szükség. Azóta sajnos meg kellett változtatnom a véleményemet.

Kik a támadók?

A tettleges bántalmazások elkövetői – amennyire ki tudtunk nyomozni – szinte kizárólag arab származásúak. A szóbeli szidalmak elsősorban német jobboldali érzelmű emberektől jönnek, sokszor az Alternative für Deutschland (AfD – Alternatíva Németországnak) párt híveitől. Az antiszemitizmus legújabb formája az anti-izraelizmus, a baloldaliak kedvelt eszköze. Ugyanis ha valaki „büdös zsidó”-t, kiállt, arra legtöbben negatívan reagálnak, de ha Izraelt szidják, arra nem. Ha bárhol a világban valamilyen tragédia történik, azt a híreket olvasók tényként elfogadják és hamar napirendre térnek felette. Ha viszont Izraelben valami kisebb atrocitás történik, mondjuk, megvernek egy palesztint, azt óriásira felfújják. Ez kettős morál, amiben mind az iszlámisták, mind a jobb- és baloldalaik egyetértenek.

Mennyiben járultak hozzá ehhez a muszlim menekültek?

Csak közvetett módon. Nagyon kevés bizonyíték van arra, hogy a 2015 óta bevándoroltak közül bárki rátámadt volna egy zsidóra. Van rá példa, de nem sok. A támadó kedvűek elsősorban olyanok, akik már régebben élnek Németországban. Ők ugyanis most erkölcsileg megerősödve érzik magukat azáltal, hogy a menekültek révén körülbelül egymillióval többen lettek.

Említette az AfD-t. Van egy állítólag zsidók alkotta csoportjuk is.

Hogy valóban zsidó származásúak, ebben kételkedünk. Az AfD ugyan azt állítja, hogy ők a zsidók legnagyobb honi védelmezői, de mi tudjuk, ez hazugság. Nem vagyunk annyira naivak, hogy ezt elhiggyük. Az AfD-vel egyébként az a gond, hogy eltolták a retorika határait. Tíz évvel ezelőtt még pontos határa volt annak, hogy mit és hogyan lehet mondani, meddig szabad elmenni. Ők túllépték ezt a vonalat. Az AfD felelős az utóbbi öt évben kialakult helyzetért, ugyanis minden agresszió szóbeli támadással kezdődik.

Parlamenti frakciójuk vezetője, Gauland tavaly nyáron egyik beszédében kijelentette, hogy „Hitler és a nácik csak egy madárszar több mint ezeréves történelmünk során.” Amint valamilyen antiszemita megnyilvánulás történik, a politika, illetve a társadalom egy része azonnal tiltakozik. Ez volt a helyzet az említett mondat után is. Van az ellenkezésnek hatása?

A politikusok ilyen esetekben valóban határozottan felszólalnak, de azután nem sok történik. Szövetségi és tartományi szinten most létrehozták az antiszemitizmus-biztosok tisztét, és ezek a megbízottak valóban elkezdtek dolgozni. Ez az első kézzel fogható lépés. Most készül egy felmérés, amely mélységében vizsgálja az antiszemitizmus okait és az ezzel kapcsolatos folyamatokat Ha elkészül, akkor remélhetőleg céltudatosabban lehet fellépni. Ez az én reményem.

A zsidó közösség mit tehet az ellene irányuló negatív érzelmek csökkentése érdekében?

Bár mi vagyunk az elszenvedői, az antiszemitizmus nem a zsidóság problémája. Az itt élő 130.000 zsidó rövid időn belül el tudja hagyni az országot. A nem antiszemita és nem rasszista németeknek kell tovább élni az antiszemitákkal és rasszistákkal, nekik kellene cselekedniük! Ezek persze erős szavak. Természetesen mi is aktívan igyekszünk ellene tenni. Itt működik Düsseldorfban egy úgynevezett antidiszkriminációs iroda, amit mi alapítottunk. Mi is részt veszünk az előbb említett analízisben. Az iskolákba előadókat küldünk, a napokban kezd el nálunk dolgozni egy pedagógus, akit a tartományi kultuszminisztérium bocsát a rendelkezésünkre.

A Rajna-vidék híres a karneválról, melynek csúcspontja az úgynevezett Rózsák hétfőjén tartott felvonulás a legkülönbözőbb módon feldíszített ünnepi járművekkel. Az utóbbi két évben Önök is képviseltették magukat. Ez mennyiben befolyásolta a zsidóság megítélését?

2017-ben – mint minden évben – a polgármesterünk meghívott a felvonulást üdvözlő dísztribünre. Ez az év Luther-emlékév volt. Martin Luther ötszáz évvel ezelőtt tűzte ki híres téziseit, amit országszerte megünnepeltek. A felvonuláson egyszer csak megjelent az evangélikus egyház járműve ezzel a témával. Nekem nagyon megtetszett, hogy egy karneválon vallási tárgykör is szerepelhet (annak ellenére, hogy Luther vérmes antiszemita volt). Majd öt perccel később felbukkant az egyik karneváli egyesület Heinrich Heine-t felidéző kis járgánya. Ehhez tudni kell, hogy Heine, a német költészet egyik óriása düsseldorfi születésű zsidó volt. „Micsoda? Ellopják a mi Heinénket?” gondoltam magamban, persze nem felháborodva, inkább csodálkozva. Később felvetettem a közösségben, mi lenne, ha jövőre mi állítanánk egy Heine-kocsit? Mindenki egybehangzóan üdvözölte az ötletet. Így is lett. Óriási siker volt! Ezen felbuzdulva a Rheinische Post helyi napilap főszerkesztője azzal az ötlettel állt elő, hogy az összes vallás együtt lépjen fel egy közös karneváli kocsin. Elkezdtem tárgyalni a katolikus és református egyházzal, valamint a Düsseldorfi Muszlimok Körével, akikkel mind nagyon jó a kapcsolatunk. Végül a négy felekezet egy közös alkalmatossággal, amit Tolerancia-kocsinak neveztünk, vonult fel az idén. Az üzenet egyértelmű volt. Az már bizonyos, hogy jövőre megismételjük.

Egy másik járművel, az Emlékezet-vonattal kapcsolatban konfliktusai támadtak.

Az Emlékezet-vonat egy régi gőzmozdony húzta múzeum-szerelvény, amely egyik városból utazik a másikba. Egyik kocsija a holokauszt során deportált gyerekek tragikus sorsát mutatja be, másik pedig a német Birodalmi Vasútnál, a Reichsbahn-nál dolgozó felelősökről szól. Ez a vonat az évek során bejárta Európát. Volt például Csehországban, Lengyelországban, Belgiumban, Hollandiában, Franciaországban stb. Azokban a városokban, ahonnan a deportált gyermekek származtak. Néhány napig áll a pályaudvaron, ahol meg lehet tekinteni. Így például iskolai osztályok nézhetik meg egy aktív történelem-óra keretében. Egy ország vasúti társasága sem számított fel a sínhálózat, illetve pályaudvar használatáért egy fillért sem. Ezzel szemben a németek elkezdtek számlákat küldeni. Minden egyes kilométerért, amit megtett a vonat, és minden egyes óráért, amit az állomásokon töltött. Nagy vita bontakozott ki, még a közlekedési miniszter is interveniált. A Deutsche Bahn továbbra is számlázott, Harmut Mehdorn vasúti elnök jottányit sem engedett. Az emlékezet-vonat 2008 márciusában Düsseldorfban is tervezett néhány napra megállni, ami körülbelül tizenötezer euróba került. A város legkülönbözőbb társadalmi szervei – pártok, egyházak, szakszervezetek – közösen állták a számlát. Engem kértek fel a megnyitó beszédre. A közösségünk elnökségét előre figyelmeztettem, hogy szavaimnak minden valószínűség szerint jogi következménye lesz. Lett is! Azt találtam mondani ugyanis, hogy a vasút biztosan megbánta, amiért annak idején a kisgyermekeket ingyen szállította a halálba, és ezt most utólag akarják pótolni. Mehdorn urat az új Reichsbahn vezetőjének tituláltam, aki ha a Harmadik Birodalomban ugyanazt a funkciót töltötte volna be, mint ma, ugyanúgy cselekedett volna, mint akkori elődei. A dologból természeten feljelentés lett. Végül az ügyészség azzal zárta le az ügyet, hogy egy nyilvános szereplőnek ennyit el kell tudnia viselni. De ha gondolja, fordulhat a városi döntőbíróhoz. Nem tette.

Amikor nem a vasút igazgatójával hadakozik, mivel foglalkozik?

Többek között én vagyok felelős a közösség infrastruktúrájának működéséért. Van egy kétszáz férőhelyes óvodánk és egy remek elemi iskolánk, melynek három párhuzamos osztálya van. A diákok kb. kilencven százaléka zsidó, a többi keresztény. Így például a főpolgármester öt lánya közül három hozzánk járt. Van egy muszlim tanulónk is. Három éve indítottuk be az Albert Einstein gimnáziumot, melynek egyelőre még csak két osztálya van. Működik egy idősek otthona, és most épül egy intézményünk, ahol megváltozott képességű személyeket fogunk tudni ellátni. Egy negyvenmillió eurós projektről van szó. Kedves feladatom volt a nemrég zajlott düsseldorfi Magyar Napok egy részének megszervezése. A konzulátus szerette volna, hogy az eseménynek zsidó eleme is legyen. Így aztán közösen meghívtuk a budapesti Lauder Javne Középiskola klezmer együttesét. Egyik nap itt a közösségben, másik nap pedig a városháza előtt adtak koncertet. Kitűnőek voltak!

Milyen a düsseldorfi zsidóság összetétele?

Közel hétezren vagyunk. A kollektíva nagy része szekuláris, a többi neológ vagy ortodox. A rabbink is ortodox. Egyébként a Chabad, amely kis létszámú, szintén hivatalos része a közösségnek. Az itt élők nyolcvanöt százaléka a volt Szovjetunióból származik, elsősorban orosz és ukrán zsidók. Ötvenhatos magyarok is voltak, de ők valahogy szép lassan kihaltak vagy elmaradtak. Öt-hatezerre becsüljük azoknak a zsidóknak a számát, akik itt élnek, de nem tagjai a zsidó közösségnek.