A tálibok szóvivője véletlenül interjút adott az izraeli tévének

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A kedden sugárzott interjú nem a tálib szóvivő üzenete miatt volt meglepő, hanem azért, mert az izraeli állami tévé riportere volt a kérdező.

Suhail Shaheen, aki Katarból ad angolul interjúkat, azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy egy izraeli újságíróval beszél. Roi Kais, a Kan Izraeli tévé riportere megnevezte, hogy a Kan tévécsatornát képviseli, de azt nem mondta Shaheennek, hogy ez egy izraeli televízió.

Az interjúban Shaheen biztosította az újságírót, hogy a tálibok megvédik a nem muzulmán kisebbségeket Afganisztánon belül, köztük Zebulon Szimantovot, az utolsó afgán zsidót, akiről azt mondta, hogy nem ismeri. Azt is elmondta, hogy a táliboknak nincs kapcsolata a Hamasszal, a Gázát irányító palesztin iszlámistákkal, akik nem ismerik el Izraelt.

Az interjú széles körben terjedt, sokakat meglepett, hogy Shaheen hajlandó volt beszélni egy izraelivel. De néhány órával a közvetítés után Shaheen twitter üzenetben közölte: nem tudta, kivel beszélt.

„Naponta sok interjút adok, mióta Afganisztán tartományi központjai és a főváros az Iszlám Emirátus alá került” – írta. “Néhány újságíró talán elleplezte kilétét, de én senkinek nem adtam interjút, aki egy izraeli tévé munkatársaként mutatkozott be.”

Címkék:interjú, Izraeli tévé, Tálibok

[popup][/popup]