A Szombat programjavaslata a Mazsihisz új vezetésének

Közel negyedszázad után, új igazgató(k) kerül(nek) a Budapesti Zsidó Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége élére. A tavaly megválasztott elnökök után e poszt betöltésével lecserélődik a korábbi teljes csúcsvezetés. Ahhoz azonban, hogy a BZSH és a Mazsihisz megújuljon, nemcsak új szereplők, új program és új mentalitás is szükséges. 

Május 22-én, csütörtökön közgyűlést tart a BZSH, vasárnap pedig a Mazsihisz. Ezek legfontosabb programpontja az új ügyvezető igazgató megválasztása lesz – a két (forma szerint különálló) intézmény élére valószínűleg ugyanazt a személyt fogják megválasztani. A pangás negyedszázados korszaka után most esély nyílik arra, hogy a Síp utca dohos folyosóit átjárja a friss levegő. Ezért alább megismételjük azokat a javaslatainkat, amiket már 2013 nyarán, Heisler András Mazsihisz-elnökké választása után nyilvánosságra hoztunk.

 

Tiszta kezek mozgalmat kell hirdetniük, testületileg is. Nem áramolhat a közösség pénze illegális módon magánzsebekbe. Olyan viszonyokat kell teremteniük a Mazsihiszon és a BZSH-n belül, mely világosan jelzi, hogy új idők következnek erkölcsi, szellemi és gazdasági értelemben egyaránt. Élniük kell a nyilvánosság adta lehetőséggel is – nem veszélyeztetve természetesen a közösség érdekeit –, és tájékoztatni a közvéleményt minden fontos lépésről, melyet tesznek, és minden eredményről, amit elérnek.

Az alapszabály és a választási szabály módosítására kell javaslatot tenniük és elfogadtatniuk a közgyűléssel, hogy garantálják: az ügyvezetés – több mint húsz év káros gyakorlata után – soha többé nem nőhet a választott és ellenőrzési jogkörrel felruházott testületek fölé. Az eddig alig korlátozható ügyvezető igazgatói posztot meg kell szüntetni, az apparátus majdani új vezetőjének, lehetőleg más elnevezéssel, a hitközség munkajogilag a vezetőség alá rendelt, megbecsült, ám számon kérhető alkalmazottjának kell lennie.

Korlátoznia kell az új vezetőségnek minden választott vezető hatalmát, beleértve saját hatalmukat is. Javaslatot kell tenniük, hogy két ciklusnál hosszabb ideig senki ne tölthessen be egymás után választott funkciót.

Vizsgálniuk kell a korábbi nagy horderejű, visszaélés-gyanús ügyeket (pl. temető), segíteni a nyomozó hatóságokat, és ahol lehet, eredményesen felszámolni a visszaélések lehetőségét. A feltárt visszásságokkal való szembenézés megerősítheti a Mazsihisz erkölcseit, a politikai nyilvánosságban betöltött szerepét, a szemhunyás tovább rombolhatja azokat.

Át kell tekinteniük a szervezeten belüli döntéshozói és alkalmazotti összefonódásokat. A belterjes hitközségi viszonyokat szabályozva – ahol sok család egyik-másik tagja a közösség alkalmazottja, más tagja pedig választott képviselő – szigorúbb összeférhetetlenségi szabályokkal biztosítaniuk kell, hogy minél kevésbé okozzon erkölcsileg visszás döntéseket e kényes helyzet.

Szélesebb szövetségi politikát kell hirdetniük a zsidó szervezetek irányában: az ortodoxia, a reform, valamint a civilszervezetek felé. A Mazsihisz nem csupán a neológ hitközségek tagjait képviseli, hanem a zsidóság politikai képviseletében is szerepet játszik, így nem lehet kizáró ok a zsidóságon belüli más vallási irányultság sem. Lehetőséget kell adni a nyugati ernyőszervezetekhez hasonlóan a reform közösségeknek, hogy a Mazsihisz tagszervezeteivé, vagy társult taggá válhassanak. Folytatandó a Zsidó Közösségi Fórum korábban megkezdett párbeszéde. Ahol lehet, együtt kell működnie a Mazsihisznek más zsidó szervezetekkel, bizalmat építeni a megosztás és a bizalomvesztés évei után, és ki kell dolgozni a nem látszólagos, hanem érdemi, partneri alapokon nyugvó együttműködés formáit.

A forráselosztásban méltányosabban kell eljárniuk, mint elődjeiknek. Mindenkit takarékosságra kell inteniük a zsidó közéletben. Új mentalitást kell meghonosítani, mert a Mazsökben történt tavalyi átrendeződés ellenére a normatív állami támogatással is rendelkező Mazsihisz és az Orthodoxia (MAOIH) továbbra is aránytalanul nagy támogatáshoz jut, és a Chabad-EMIH szervezetei is jelentős összeget nyernek el, miközben civilszervezetek sora forráshiánnyal küszködik. Ha hiteles lesz a pénzosztás, lehetséges, hogy a pénzszűkét is könnyebb elviselni, mint amikor kirívó aránytalanságokkal szembesülnek a zsidó közélet résztvevői.

A Mazsihisz gazdálkodásának, foglalkoztatáspolitikájának sokkal hatékonyabbnak kell lennie. A munkaviszony alapú foglalkoztatás nem keverendő össze a szociális ellátással és foglalkoztatással, melyre külön figyelmet kell fordítani. Az idősgondozás, a beteglátogatás és az idős, különösen az egyedülálló holokauszt-túlélők fizikai és lelki ellátása alapvető feladata a közösségnek. Meg kellene teremteni a szervezett kapcsolatokat a szociális munkások mellett az iskolák tanulói, önkéntesek és az idősek között, szervezni az idősebb korosztály interakcióját programokkal az egyes zsidó intézményekben, bátorítani például a fiatalokat oral history interjúkra, mely találkozást, kommunikációs lehetőséget biztosíthat a nemzedékek között. Az idősebb korosztály tagjai közül, akiket lehet, be kell kapcsolni az önkéntes munka körébe az egyes szervezetek körül, ehhez a civilszervezetekkel is intenzívebb együttműködés szükséges.

Világos, tartalmas és korszerű üzeneteket kell megfogalmazni a társadalom egésze és a zsidóság nem szervezett része felé. Ebben nem szégyen, sőt hasznos tanulni az EMIH-től, melyhez hasonlóan, a Mazsihisz vezetésének is szüksége van egy értelmiségi tanácsadó testületre, mely a gazdaság, történettudomány, történelempolitika, kommunikáció, stb. szakembereit kell, hogy felsorakoztassa. A vészkorszak emlékezetének őrzése, az antiszemitizmus elleni harc és a vallás fontosságának hangsúlyozása mellett a zsidó lét és a társadalmi együttélés más fontos kérdéseiben is hallatnia kell a hangját a Mazsihisznek.

A Mazsihisz nyilvánosság előtti szerepléseinek többsége nem merülhet ki a vészkorszak emlékezetében. Emlékeznünk kell, de a tórai örökség szellemében az életet kell választanunk, a jelenre és a jövőre is gondolnunk kell, megpróbálni erőt meríteni vallásból, kultúrából, közösségből, és a nyilvános megjelenésnek, kommunikációnak is ezt kell hangsúlyoznia.

A Mazsihisz vezetőinek ki kellene nyújtaniuk a kezüket a belső szétszóratásban élő zsidóság felé, mely sokszor túlzott félelemben és a zsidósággal kapcsolatos információhiányban él. Bátorítani kellene a zsidó identitás sokféleségét, mely elvezetheti az érdeklődőket a zsidó azonosság vállalásához és a közösséghez. Hiteles arcot kell mutatni feléjük, és őszintén megfogalmazni azt a szükséget is, hogy egy igazi közösségből nem hiányozhat a szolidaritás és az adakozás készsége sem. Csak így, csak ezáltal válhat ismét igazi közösséggé, pusztán az állami támogatásból, a kárpótlásból nem, miközben a magyarországi zsidóság intézményrendszere, közösségei nem nélkülözhetik az állami támogatást. Ha a tiszta kezek programja érvényesül, ha hitelessé válik a Mazsihisz a nyilvánosság előtt, lehetséges, hogy az adakozási hajlandóság is növekszik majd.

Növelni kell az egyes hitközségek, templomkörzetek és zsidó szervezetek autonómiáját, elszakadva az eddigi káros BZSH-Mazsihisz gyakorlattól, mely politikai szolgálatokért, lojalitásért cserébe nyújtott támogatást. Bátorítani kell az önállóságot, mely kreativitásra serkent és a felelősségtudatot erősíti. Helytelen pénzmegvonással büntetni a kritikát, igyekezni kell normatív alapokra helyezni a támogatást, serkentve ezzel is a szabad, demokratikus zsidó közéletet.

Világos üzenetet kell megfogalmazni a magyar társadalom és a mindenkori magyar kormány felé, hogy jelezze, a Mazsihisz felelős partner az együttélésben, a zsidóság társadalmi integrációjában, minden józan kezdeményezésben, dialógusban, mely az emberség, az emberi egyenlőség és a szolidaritás alapján áll. Együttérzéssel fordul a magyar társadalom minden traumája felé. Nem tűri az antiszemitizmust, a holokauszt-relativizálást, és a történelmi múlt olyan revízióját, mely hamis színben tünteti fel a 20. század tragikus eseményeit és annak felelőseit, másrészt azonban kész arra, hogy nemzetközi kapcsolatai révén igyekezzen az antiszemitizmussal kapcsolatos, netán eltúlzott külföldi kritikákat a tények alapján pontosítani, és elősegíteni Magyarország integrációját az euroatlanti világban.

Vissza kell utasítani minden olyan törekvést, mely a zsidóság veszteségét, a vészkorszak emlékezetét, az antiszemitizmus elleni harcot puszta pártpolitikai eszközként használná. A zsidóság önérték, s ezt az értéket kell a Mazsihisznak szolgálni. Emlékeznünk kell a vészkorszak veszteségére, de aktuálpolitikai csaták céljaira való felhasználását, trivializálását nem engedhetjük.

A Mazsihisznak törekednie kell a többi zsidó szervezettel, elsősorban az EMIH-hel kidolgozni a mindenkori magyar kormánnyal olyan partneri viszonyt, mely lehetőséget teremt az antiszemitizmussal szembeni közös fellépésre. A zsidó társadalmat demoralizálja, ha a zsidó szervezetek egymással szembeni vetélkedésében e kérdésben sem tudnak közösen fellépni, ellenben önérzetét erősíti, ha bármilyen fontos kérdésben értékalapú együttműködést lát a zsidó szervezetek között.

Szükséges volna a Mazsihisz hagyományának, szellemi alapjának újradefiniálására. A neológiának higgadt, korszerű újra-pozicionálásra, elveinek átgondolására volna szüksége a nyugati zsidó konzervatív mozgalom elmúlt évtizedeinek figyelembevételével. A Mazsihisz intézményei működnek, de szellemileg az elmúlt évtizedekben megingott, mert hivatalosan még mindig a háború előtti neológia magyar-zsidó önképét hirdeti, másrészt megingott identitását szigorú rabbinikus deklarációkkal próbálta stabilizálni, illetve helyettesíteni. Vitát kellene kezdeményeznie a magyar neológia mibenlétéről, mely önmaga is figyelmet és érdeklődést generálna a szervezet iránt.

A Mazsihisz szellemiségének újradefiniálásához az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem perspektíváját szintén ki kellene terjeszteni a nyugat-európai, amerikai társintézményekre, hogy ezek példájából is merítve megteremtsék a honi hagyományokon nyugvó, de korszerűségre törekvő zsidó tudás és gondolkodás folytonosságát. Ehhez szigorúbb tudományos sztenderdeket kellene érvényesíteni az oktatási-kutatási munkában, és jobban támaszkodni olyan tudósokra, akik az akadémiai életben valódi tudományos eredményeket értek el, és nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkeznek.

Hasonló koncepciófrissítés volna szükséges a Zsidó Múzeumban is, hogy a külföldi zsidó múzeumok példája nyomán modernebb, szélesebb horizontú, gondolatokat érlelő, esetenként provokáló kiállításokkal, rendezvényekkel vonzást gyakorolhasson szélesebb körben is.

A Mazsihisznek erősítenie kell kapcsolatát Izraelen kívül a diaszpóra zsidó közösségeivel, ezáltal a magyarországi zsidó közösség integrációját is elősegítve az euroatlanti zsidó közösségekhez. Hangsúlyoznia kell, hogy a többes identitás nem csupán a zsidó léthelyzet sajátossága, hanem természetes velejárója mai modern világunknak.

*

A fentiek megfontolását javasolva jó munkát, bölcsességet, egymás iránti megbecsülést és mindezeken alapuló sikereket kívánunk a Mazsihisz új vezetésének.