A szlovák legfelsőbb bíróság döntött: a kassai zsidók nem kapják vissza a nagyzsinagógát

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

A kassai zsidó hitközség 1995 óta pereskedik a várossal azért, hogy a restitúciós törvény értelmében visszaszerezze az egykori zsinagóga, a mai Művészetek Háza épületét. A Legfelsőbb Bíróság most megerősítette az illetékes kerületi bíróság korábbi döntését, miszerint a Művészetek Háza a város tulajdona.

A neológ zsinagóga 1925 és 1927 között épült Kozma Lajos budapesti építész tervei alapján. Kupolája 37 méter magas. 1955-ben az egykori kassai zsidó anyaegyház 900 ezer koronáért eladta az épületet az államnak. A ’60-as évek elején koncertteremmé alakították át, 1968 óta itt székel a Kassai Állami Filharmónia. 1991-ben az épület Kassa város tulajdonába került, kulturális központtá vált. 1998-ban és 2018-ban jelentős felújításon esett át.

A kassai zsidó hitközség 1995 óta pereskedik a várossal, arra hivatkozva, hogy az 1955-ben kötött adásvételi szerződés kényszer hatására, kedvezőtlen körülmények között született.

2008-ban az illetékes járási és kerületi bíróság is a zsidó hitközség javára döntött, a város fellebbezésére viszont a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette ezt az ítéletet. 2014-ban a zsidó hitközség egyetértési megállapodást ajánlott a városnak, amelyet azonban a városi képviselők nem hagytak jóvá.

A per tehát folytatódott. 2017 januárjában a Kassa I. Járásbíróság elutasított a zsidó hitközség keresetét. A bíróság szerint az eredetileg zsinagógaként szolgáló épület olyan mértékű átépítésen és felújításon esett át, hogy koncertterem, a mai Művészetek Háza váljon belőle, hogy jogi szempontból megszűnt eredeti funkciója, így nem lehet kiadatás tárgya. A zsidó hitközség fellebbezett, s miután ezt a kerületi bíróság 2019-ben elutasította, a Legfelsőbb Bírósághoz fordult. Most a Legfelsőbb Bíróság indokolatlannak találta a fellebbezést, így jogerős marad a Kassa I. Járásbíróság 2017-es döntése a város javára.

hirek.sk

[popup][/popup]