A szélsőjobb “házi zsidói” Németországban?

Egy német kutató részletesen elemezte a szélsőjobboldali AfD párt keretein belül létrehozott zsidó csoport politikáját.

A 2013-ban alapított Alternative für Deutschland (Alternatíva Németországnak – AfD) a Bundestag legfiatalabb pártja. Vezetőinek viselkedése és kijelentései révén politikai elemzők szélsőjobboldaliként, idegengyűlölőként és burkoltan zsidó-ellenesként sorolják be.

Björn Höcke, a türingiai tartományi parlament AfD frakció-vezetője például így vélekedett a berlini Holokauszt Emlékműről: „Mi németek, vagyis a mi népünk a világ egyetlen népe, amely a gyalázat emlékművét ültette fővárosa szívébe.” Egyik országos vezetőjük, Alexander Gauland szerint a náci-uralom 12 éve mindössze egy „madárszar” volt az ezeréves sikeres német történelem során.

Mindazonáltal az AfD rendre cáfolja antiszemita beállítottságát, sőt a német zsidóság igazi védelmezőjeként tetszeleg. Ennek bizonyítására tavalyelőtt létrehozták a párt mellett működő Zsidók az AfD-ben (Juden in der AfD – JAfD) egyesületet. A Potsdami Egyetem keretében működő Moses Mendelssohn Központ, mely az európai zsidóság történelmének, kultúrájának és vallásának kutatásával foglalkozik, a napokban tanulmányt adott közre Zsidók az AfD-ben és az antiszemitizmus címen. A 15 oldalas dokumentum a csoport párton belüli szerepét és az ország politikai életére kifejtett hatását vizsgálja. A szerző, Gideon Botsch a Szombatnak elmondta, hogy a német zsidó közösségek aggódva tekintenek az AfD tevékenységére. Nehezen tudják hová tenni a pártbeli zsidó csoportosulás szerepét. Annál is inkább, mert utóbbiak alig vannak jelen a zsidó közéletben, sőt egyes tagjainak zsidó származása is kétséges. A dolgozat célja ezekbe a kérdésekbe jobb betekintést nyújtani. Forrása a tagok megnyilvánulásai – így beszédeikben, interjúikban, nyomtatott anyagaikban vagy a közösségi médiában fellelhető kijelentéseik.

A mindössze 24 tagú JAfD saját megfogalmazása szerinti célja annak bizonyítása, hogy a párt valóban igyekszik megszabadulni a jobboldali antiszemitizmust képviselők maradékától, vagyis a néhány megmaradt zsidógyűlölő tagtól. Szerintük az ilyen személyekről szóló híradások amúgy is eltúlzottak és jelentőségükhöz képest aránytalanul gyakran foglalkozik velük a média. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a JAfD politikai beállítottsága megegyezik a létrehozásukat szorgalmazó párt alapelveivel, vagyis nagy jelentőséget tulajdonítanak a bevándorlási politikának, az iszlám-ellenességnek, s ilyen alapon elítélik a hagyományos pártokat. Ezenkívül bírálják a “múlttal (értsd: holokauszttal) való túlzott foglalkozást”.

A z egyesületbe zsidó származású AfD-tagok kérhetik felvételüket. Ez azonban nem mindenkinél egyértelmű. Így például egyik aktivistájuk „hívő kereszténynek és zsidók szabadegyházi gyülekezetei képviselőjének” titulálja magát, aki hisz Jézus Krisztusban. Az ilyen hitvallást egyetlen zsidó irányzat sem fogadja el. Másikuk, saját elmondása szerint kereszténynek született, majd áttért a zsidó vallásra. Jóllehet egyetlen zsidó közösségnek sem tagja, és áttérésének hivatalos nyoma nincsen.

A tanulmány megállapítja, hogy a tagok ritkán jutnak szóhoz a párton belül, még zsidó jellegű témák megvitatása során is alig. Példaként említi a Zsidók az AfD-ben – vallások közötti párbeszéd című rendezvényt, amelyen Vera Kosova, az egyesület elnökének üdvözlő szavai után, és néhány hozzászóláson kívül kizárólag nem zsidó előadók beszéltek, többek között a szélsőjobboldali beállítottságú tartományi AfD-elnök, Andreas Kalbitz.

A JAfD szinte egyetlen olyan kísérlete sem vált ismertté, amellyel komoly kapcsolatot keresett volna az ország zsidó közösségeivel, vagy amikor az AfD-vel kapcsolatos aggodalmakat próbálta volna megvitatni. Épp ellenkezőleg. A jobboldali populisták módszereit alkalmazva egy fő ellenséget keresett, akit a Németországi Zsidók Központi Tanácsában (Zentralrat der Juden in Deutschland) talált meg, amelyet rendszeresen támadnak. Már csak azért is haragszanak a zsidó szervezetekre, mert azok kezdettől fogva elutasították őket. A Zentralrat mellett 42 más zsidó testület, szövetség és egyesület sem látott igazi zsidó képviseletet bennük. A JAfD tagjai azt állítják, hogy a Zentralrat és a szerintük tőle pénzügyileg függő zsidó intézmények kiválóan alkalmazkodnak Angela Merkel kancellár asszony – számukra elfogadhatatlan, sőt „illegális” – politikájához és igyekeznek a média kedvenc politikai gyermeke lenni az állami támogatások megszerzése érdekében.

Az ilyen jellemzések azonban veszélyesen közel járnak az antiszemita sztereotípiákhoz. Az effajta ellenségkép a párt szempontjából igencsak célszerű, ugyanis kiválóan kapcsolódik a nem zsidó közönség antiszemitizmusához. Mindehhez tudni kell, hogy a Németországi Zsidók Központi Tanácsa semmilyen politikai hatalommal nem rendelkezik. Általános feladatokat lát el, különösen az ifjúság, az oktatás és a társadalom kérdéseiben, és hangot ad a zsidóság politikával összefüggő aggodalmainak. A hitélet az egyes gyülekezetekben, regionális szövetségekben és egyesületekben zajlik, amelyek függetlenek a tanácstól.

A JAfD mindent megtesz, hogy Izrael-barátnak tűnjön. Csakhogy a hivatalos Izrael nem kér ebből. Egy ízben, amikor izraeli vendéglátók megtudták, hogy egy politikailag semleges delegációval tart a JAfD egyik képviselője is, lemondták a találkozót. Személyes izraeli tapasztalatokról amúgy is csak ritkán számolnak be, valószínűleg, mert alig van nekik. Viszont szívesen alkotnak egyoldalú, torzított képet az országról. Úgy látják, hogy a mai Izrael – számukra üdvözlendő módon – militarizált, kulturálisan jobboldali, intoleráns, etnikailag zárt társadalom, amelyet a hagyományos vallási intézmények irányítanak. Ezek az Izraelre vetített értékek az AfD politikai elképzeléseit tükrözik, főként, ami saját hazájukat illeti.

A kis csoportosulás foggal-körömmel védi anyapártját, amely iszlám-ellenessége révén a német zsidóság egyetlen védelmezőjének igyekszik beállítani magát. A JAfD még a párttagok visszatetsző viselkedése kapcsán is kiáll mellettük. Így történt ez tavaly januárban is, amikor az AfD képviselőcsoport botrányt váltott ki a bajor tartományi parlamentben. Több tagja elhagyta a termet a Soá-túlélő Charlotte Knobloch beszéde alatt, aki a nemzetiszocializmus áldozatainak szentelt emlékülésen az AfD antiszemita magatartását kritizálta. „Knobloch lábbal tiporta a halott zsidók sírját a fősodrú pártok nevében”, dühöngött Kosova JAfD-elnök asszony. Mivel szerintük az AfD-ben nincs jelentős antiszemitizmus, nem tekintik feladatuknak egyes szélsőjobboldali és antiszemita vezetők nyilvános bírálatát. Ugyanúgy hallgatnak Andreas Kalbitz neonáci kapcsolatairól, mint Björn Höcke szélsőjobboldali kijelentéséről.

Az értekezés talán legmegdöbbentőbb része a JAfD viszonya a jelenlegi és történelmi antiszemitizmushoz. Szerintük szinte mindenki a zsidóság ellen van: a muszlim bevándorlók, az AfD kivételével az összes politikai párt és a szövetségi kormány. Eközben a JAfD maga használ zsidóellenes képeket és előítéleteket, amelyekkel végső soron a jobboldali közönségen berkeiben mozgósít. Így például ők is Soros Györgyöt tartják minden rossz forrásának. Szerintük a holokausztra való emlékezést a szociáldemokrácia által évtizedek óta megszállt történelem-tudomány eltorzítja azzal, hogy a nemzeti szocializmust jobboldalinak tekinti. Ezzel ismét az anyapártot szolgálják, ami szerint a hitleri mozgalom sokkal inkább a szocializmus és kollektivizmus egy ága. A német történelmi tudat átalakítását követelik, amely révén Németország ismét büszke nemzetté válhat. Kosova odáig megy, hogy kijelenti: „Ma már szinte lehetetlen Németországban zsidóként normális embernek és polgárnak lenni a túlzásba vitt emlékezési kultúra miatt, amely aránytalanul uralja mindennapi életünket.”

Kosova a politikai ellenfelek szemére veti, hogy saját céljukra használják a Soát. Szerinte az áldozatokra való folyamatos emlékezéssel bűntudatot szítanak, ami kiváló eszköz az emberek manipulálására. Botsch viszont úgy gondolja, pontosan a JAfD használja fel eszközként a Soát azáltal, hogy az említett módon támadja az AfD politikai vetélytársait. Ráadásul Kosováék nem szoktak részt venni a hivatalos Holokauszt-megemlékezéseken.

A tanulmány írója szerint tehát a Zsidók az AfD-ben egyesület nem más, mint a párt eszköze, amellyel le akarja magáról mosni a szélsőséges jobboldali párt bélyegét. A jelek szerint azonban nem váltotta be ezeket a reményeket: semmivel sem került közelebb az ország zsidóságához, inkább ellenkezőleg. Botsch nem vállalkozik annak számszerű megítélésére, sikerült-e zsidó származású választópolgárokat megnyerniük az AfD számára, de valószínűsíti, hogy ez aligha válhatott valóra. Viszont hozzájárul a meglévő támogatók meggyőzéséhez abban, hogy ez egy „normális” párt, melyet nem a harag ural. Ugyanakkor a JAfD antiszemita sztereotípiákat is erősít. Egy másik hatás az antiszemitizmus létezésének és fontosságának trivializálása, sőt tagadása. Az egyesület ebben nagyon aktív és elkötelezett. Politikája teljes mértékben ellentétes a zsidó közösségek iránti szolidaritással. Egy megfigyelő szerint a Zsidók az AfD-ben az utóbbi idők legrosszabb zsidó vicce.