A Sorsok Háza nemzetközi zsidó szervezetek közötti vitát gerjeszt

Írta: Szombat - Rovat: Belpolitika, Külpolitika, Politika

A budapesti holokauszt múzeum kapcsán kemény szóváltásra került sor az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) és a Chábád-EMIH vezetősége között.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Hétfői nyilatkozatában Moshe Kantor, az EJC elnöke kijelentette, hogy az EMIH „nem rendelkezik magyarországi hagyományokkal és gyökerekkel”; erkölcsi hajlékonysága tette a kormányzat kedvencévé, a helyi zsidóságot pedig nem képviseli. Válaszul az EMIH Kantort minden hájjal megkent oligarchának nevezte, akinek fogalma sincs a magyar történelemről – írja a Times Of Israel.

Az eredetileg állami kézben lévő, a jövő évben megnyíló Sorsok Háza Múzeum tulajdonjogát az EMIH kapta. Az EJC tagszervezet Mazsihisz – a Jad Vasemhez hasonlóan – nem vett részt a múzeum kialakításában, mert koncepcionális kifogásaik voltak az állandó kiállítás fő kurátorával, Schmidt Mária történésszel. A vita immár négy éve hátráltatja a létesítmény átadását.

A Mazsihisz szerint az ország jobboldali kormánya bátorítja az antiszemitizmust és igyekszik fehérre mosdatni a holokauszt bűneit, így a múzeum független működtetésére nincs semmi biztosíték.

„A holokauszt emléke nem játékszer, hogy azzal a politikai cimborákat jutalmazzák” – mondta Kantor. A kormányzat célja „a holokauszt fehérre mosdatásával nem méltó” egy EU-tagállamhoz.

Köves Slomó, az EMIH főrabbija azzal vágott vissza, hogy Kantort „posztszovjet oligarchának“ nevezte, aki rajta van az úgynevezett Putyin-listán. AZ USA pénzügyminisztériuma januárban közzétette azok névsorát, akik szankciókra számíthatnak. A lista pontról-pontra egyezik a Forbes magazinéval az oroszországi milliárdosokról.

A brüsszeli székhelyű European Jewish Association vezetője, Menachem Margolin Chábád rabbi az EMIH védelmére kelt. Azt írja, hogy az EJC és Kantor nyilatkozata mutatja, mennyire elrugaszkodtak a zsidó közösségtől és a tényektől.

Köves azzal érvel, hogy Kantor EJC-ben viselt tisztsége „csupán hatalmas vagyonának és befolyásának tudható be.” Európában kívülről jöttnek számít, és különböző zsidó szervezetek állandó támadásának célpontja. Kantor kész arra, „hogy a holokauszt áldozatainak emlékét tiporja és beavatkozzon a magyarországi zsidó ügyekbe.”

Köves emlékeztetett arra, hogy „ő maga neves családból származik, hat nemzedékre visszamenő magyarországi jelenlétet mutathat fel, holokauszt túlélők unokája, továbbá rabbi, aki a magyarországi zsidóság történetéről írott dolgozatával szerzett PhD-fokozattal rendelkezik.”

Az EJC szóvivője a következőket nyilatkozta: „Végtelenül csalódottak vagyunk, hogy egy rabbi Jom Kipur előestéjén ilyen gonosz szóbeszédbe bocsátkozik és hitsorsosát támadja, különösen hogy az életét a zsidóság szolgálatának szentelte. Az EJC és demokratikusan megválasztott vezetősége kiáll a Mazsihisz mint a magyarországi zsidóságot képviselő szervezet mellett.”

(A Times Of Israel cikke nyomán Bassa László)

*

A Jad Vasem és a Washingtoni Holokauszt Múzeum, a témában szakmailag illetékes két legnagyobb intézmény egyelőre nem szólalt még meg a Sorsok Háza körüli friss fejlemények kapcsán, ahogy a magyar IHRA-delegáció (International Holocaust Remembrance Alliance) sem foglalt állást.

Vélemény-alkotásukhoz nyilván arra volna szükség, hogy ismertessék velük a Sorsok Háza kiállításának terveit, melyekről Köves Slomó úgy fogalmazott a két héttel ezelőtti sajtótájékoztatón, amikor bejelentették, hogy az EMIH átveszi az intézmény kezelését, miszerint azok 90%-ban készen állnak.

 

Korábbi cikkeink a témában:

Kapcsolódó cikkeink a Sorsok Háza körüli vitáról:

Jövőre megnyíli a Sorsok Háza, az EMIH a kormány zsidó partnere

A rabbi, aki három nyelven beszél

A Mazsihisz nem árulja el a magyar zsidó közösséget

 

[popup][/popup]