A Reuters palesztin terroristáról közöl rokonszenvező cikket

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Reuters hírügynökséget éles bírálatok érték, miután egy cikkében mély együttérzéssel mutatott be egy fiatal palesztint, akit azzal vádolnak, hogy tüzet nyitott izraeli civilekre. 

Mahmoud Aleiwat házuk udvarán focizik – a Reuters illusztrációja

A tizenhárom éves Mahmoud Aleiwatot azzal vádolják, hogy január 28-án Jeruzsálem Silwan kerületében tüzet nyitott egy csoport izraelire. Miután azok visszalőttek, Aleiwat kórházba került. A Reuters úgy jellemezte Aleiwatot, mint egy népszerű diákot, aki arról álmodott, hogy egyszer szakács lesz.

“A múlt hét közepén a 13 éves palesztin Mahmoud Aleiwat sürgette a tanárait, hogy megkapja a szükséges bizonyítványt, amivel egy jeruzsálemi középiskolában szakácsnak tanulhat” – olvasható a cikk nyitó bekezdésében, amely a “Palesztin tinédzser a támadás előtt arról álmodott, hogy séf lesz, mondják a tanárok” címet viseli.

“Azok, akik ismerték Aleiwatot, értetlenül állnak az előtt, hogy mi késztethette őt egy ilyen tett elkövetésére” – folytatódik a cikk. “Egy népszerű tinédzsert írtak le, erős személyiséggel, a futball iránti szenvedéllyel és azzal az ambícióval, hogy szakács legyen.”

Az izraeli rendőrség nem azonosította név szerint Aleiwatot gyanúsítottként, csak annyit mondott, hogy egy 13 éves “magányos farkas” hajtotta végre a támadást. A tinédzser ügyvédje azt mondta, hogy őt vádolják. Családja a Reuters szerint tagadja a részvételét.

A Reuters cikke az áldozatokat meg sem nevezte.

Az Honest Reporting nevű honlap, amely az Izraellel kapcsolatos elfogult tudósításokat pellengérezi ki, így reagált:
„Miért közöl a Reuters dicshimnuszt, amely humanizálja a 13 éves palesztint, aki lelőtt két izraeli civilt? És miért kérdőjelezi meg, hogy egyáltalán ő követte-e el a támadást?”

“Furcsa, hogy az áldozatok álmairól és reményeiről soha nem tudnak írni” – kommentálta a hírt Seth Frantzman közel-keleti biztonsági elemző.

Eredeti cikk

 

Címkék:elfogultság, merénylet, Reuters, terrorizmus

[popup][/popup]