A protestáns oldal nyilatkozatai is jelentős fordulatot hoztak

Párbeszéd a párbeszédről – dr. Orosz Gábor Viktor válaszát közöljük.

A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata Teológiai Bizottságának elnöke

2015. december 3-án látott napvilágot 25 rabbi aláírásával az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről. (Szövegét 2016. januári számunkban közöltük.) Megjelenése egybeesett a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate kezdetű – a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatával foglalkozó – nyilatkozatának ötvenedik évfordulójával. (A nyílt kezdeményezéshez azóta további 30 ortodox rabbi csatlakozott.)

Néhány napra rá hozta nyilvánosságra a Vatikán katolikus-zsidó párbeszéddel foglalkozó bizottsága „Isten nem bánja meg adományait és hívását” című nyilatkozatát, mely emlékeztet a félévszázada kibocsátott Nostra Aetate (Korunkban) kezdetű nyilatkozatra, leszögezi a katolikus–zsidó párbeszéd fontosságát és részletezi az idevágó teológiai kérdéseket.

Utóbbi dokumentum nyilvánosságra hozatalakor jelen volt David Rosen rabbi, az ortodox rabbinikus nyilatkozat egyik aláírója, az Izraeli Főrabbinátus vallásközi párbeszéd bizottságának tanácsadója.

A két nyilatkozat a magyar közéletben, a magyar médiában kevés visszhangot kapott. A Szombat szerkesztősége ez év elején a magyarországi keresztény egyházak vezetőihez, valamint zsidó és keresztény filozófusokhoz, teológusokhoz fordult, hogy értékeljék a két dokumentumot. Összeállításunkban a beérkezett válaszokat közöljük.

A Magyar Katolikus Egyház, legnagyobb sajnálatunkra, többszöri megkeresésünkre sem adott választ körkérdésünkre.

Kérdéseink az alábbiak voltak:

1. Hogyan értékeli az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről című, 2015 decemberében nyilvánosságra hozott dokumentumot?

2. Befolyásolja-e az Ön közösségének álláspontját a zsidó-keresztény párbeszédről, ha a Katolikus Egyház hangsúlyosan megszólal ez ügyben, mint tette 50 éve a II. Vatikáni Zsinat a Nostra Aetate nyilatkozat alkalmával, vagy ezúttal, amikor a félszáz éves évfordulón ismét megszólalt a Vatikán 2015 decemberében, amikor nyilatkozatot bocsátott ki a katolikus-zsidó párbeszédről?

3. Milyen újdonságot hoznak a dokumentumok, mi Ön szerint a jelentőségük?

4. Hangsúlyos eleme a vatikáni nyilatkozatnak a ,,helyettesítő teológia” háttérbe szorulása, hogy tehát Izrael népének választottságát nem szünteti meg az Egyház választottságának felfogása. Az új dokumentum azt is kimondja, hogy az Egyháznak nem célja a zsidók intézményes térítése. Nem először fogalmazódnak meg ezek a gondolatok, de talán minden korábbinál nyíltabban jelennek meg. Hogyan értékeli a jelentőségét ezeknek a teológiai állításoknak az Ön egyházának nézőpontjából?

5. Nyugat-európai, elsősorban német protestáns közösségek intenzív részesei a zsidó közösségekkel folytatott párbeszédnek a vészkorszak óta. Hogy látja, a magyar protestantizmus – és ezen belül az Ön egyháza – mennyiben változott ebben a tekintetben a korábbiakhoz képest?

*

1. kérdés

A kereszténység a zsidósághoz való viszonyát nem határozhatja meg a többi vallással együtt. Hiszen az elsődleges kérdésünk most nem a vallási sokszínűség, hanem annak belátása, hogy a kereszténység a zsidósággal való történeti kapcsolata nélkül egyáltalán nem képzelhető el, sőt nem is létezne. Mindez már a Szentírás értelmezése során is megmutatkozik. Az Ószövetség könyveire nem úgy tekintünk, mint egy másik vallás szent irataira, hanem úgy, mint amelyek az Újszövetség megértéséhez nélkülözhetetlenek – hitünk közös forrása. A rabbinikus nyilatkozat is kiemeli ezt a közös alapot és az elmúlt 70 év során kibontakozó párbeszéd és szeretetteljes megértés egyik legjelentősebb tényezőjének tekinti. A dokumentum másik súlypontja a kölcsönösség, ami azt jelenti, hogy keresztények és zsidók közösen: „megvallják hitüket a menny és a föld I-tenében és elismerik az i-teni gondviselés korlátlan (egyedülálló) uralmát.” Ennek az együttműködő kapcsolatnak szép összegzése ez a mondat: „Egyikünk sem tudja I-ten küldetését egyedül véghezvinni ebben a világban.”

2. kérdés

Nem szabad elhallgatunk azt a kérdéskört, amelyre a Nostra Aetate és számos protestáns dokumentum is reagált az elmúlt évtizedekben, amely az említett ószövetségi könyvek kétfajta magyarázatából fakadt, tulajdonképpen a kereszténység kezdetétől fogva. Ennek lényege az volt, hogy mivel a zsidóság a Jézus Krisztusban beteljesedett ígéreteket nem hitte el, I-ten a keresztény egyházzal helyettesítette a zsidó népet. A kérdésben említett, a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate (Korunkban) nyilatkozata, vagy protestáns oldalon a Leuenbergi Egyházközösség „Keresztények és Zsidók” (1975-2000) című tanulmánysorozata és az Európai Protestáns Egyházközösség 2001-ben megjelent „Egyház és Izrael” dokumentuma jelentős fordulatot hoztak. Az említett gondolkodásmód ellene mond mind annak, amit a Szentírás I-ten hűségéről tanít, így mind teológia indokok, mind pedig tragikus történelmi következményei miatt tarthatatlan.

3. kérdés

A kereszténység és a zsidóság kapcsolatában és annak megélésében rendkívüli jelentőséggel bír istenismeretük, az, hogy az Örökkévalót a világ teremtőjének vallják, aki nem fordult el tőle, hanem békét hozva és igazsággal uralkodik. Ugyanakkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a keresztény teológiában hangsúlyos megbékélés motívum elutasítja az emberek közötti különbségtételt (Gal 3,28), hiszen egységüket hangsúlyozza, elutasítva ezzel a nemi, kegyességi, faji, rangbeli különbségtételt. Felfogásunk szerint így vezet a Jézus Krisztus Atyjába vetett hit Izrael maradandó kiválasztottságáról szóló meggyőződéshez és ezzel együtt annak belátásához, hogy az Örökkévaló minden ember I-tene.

4. kérdés

A fentiekben említett sajátos kapcsolat a keresztények és a zsidók között határozza meg az evangélikus egyház emlékezéskultúráját itthon és külföldön egyaránt. A Magyarországi Evangélikus Egyház önértelmezése sem nélkülözheti a Szentíráshoz való kötöttsége szerint az „emlékeztetésre szóló kötelezettségét”. Minden kirekesztő, más vallást tagadó, embert jogaitól megfosztó ideológia pusztító és halálos kimenetelű eseményekkel fenyeget.

5. kérdés

Egyebek mellett ezt tartjuk szem előtt akkor is, amikor tanulva a történelemben tragikusan megjelenő keresztény intolerancia hibáiból, törekszünk iszlám testvéreink jobb megértésére és a velük való együttműködésünk erősítésére. Ebben a tekintetben azonban az ortodox rabbik iratának alábbiakban idézett mondata a zsidók, keresztények és – hozzáteszem – az iszlám hívek szorosabb együttműködését szorgalmazhatja. „Bennünket, zsidókat és keresztényeket sokkal több minden köt össze, mint ami elválaszt: Ábrahám erkölcsi egyistenhite; a menny és a föld egyetlen Teremtőjével való kapcsolatunk – aki szeret és óv mindnyájunkat –, a Szent Zsidó Iratok, valamint a hagyomány kötelékébe, az élet értékeibe, a családba, az együtt érző becsületességbe, az igazságosságba, az elidegeníthetetlen szabadságba, az univerzális szeretetbe és az eljövendő világbékébe vetett hitünk.” Hozzátehetjük, hogy az 1965-ben elfogadott Nostra Aetate kezdetű római katolikus nyilatkozat az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról a harmadik szakaszában kimondja: „Az Egyház a muszlimokra is meg-becsüléssel tekint.”

Napjainkban azonban számolni kell a fundamentalista iszlám érvényességi igényéből következő, más nézetet és vallási meggyőződést nem tűrő természetével és szembenézni azzal, hogy ebből fakadó küzdelme az értéksemlegességét hangsúlyozó pluralista nyugati demokráciában is megvalósul. Amennyiben elfogadjuk, hogy a vallások elfogadottságuk iránti igényét nem szabad az állam által elnyomni, vagy egyszerűen hagyni, hogy erőszak által valósuljon meg az az értékrend, amit képviselnek, akkor a mi korunk nyugtalanító kérdése: hogyan használja ki a vallásszabadság jogi kategóriáját a radikális, fundamentalista elveket valló iszlám, megbújva a békességet kereső muszlimok mögött? Milyen következményei vannak mindennek a vallásközi párbeszédre, a vallásoktatásra, Európa békéjére nézve? Hogyan tudjuk megóvni európai közös értékeinket, amelyek az elmúlt évtizedekben szinte már magától értetődők voltak? A semleges jogállam, ahogyan a német alkotmányjogász, Ernst-Wolfgang Böckenförde fogalmaz: olyan előfeltételekből él, amelyeket sem megteremteni, sem biztosítani nem képes. Ma ezeket az előfeltételeket éri támadás a fundamentalista iszlám részéről. Egyetemes európai értékeink megőrzése ezért nem csupán zsidók és keresztények összetartását, hanem minden, az emberiség jövőjéért felelősséget érző és békességet kereső, ember összefogását kívánja!

A szerző az Evangélikus Hittudományi Egyetem docense, a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinata Teológiai Bizottságának elnöke