A pohár vizet a sivatagba a Likud hozza, ezért rá szavaznak

Írta: Háberman Zoltán - Rovat: Külpolitika, Politika

Az izraeli választások gazdasági, társadalmi hátteréről Politzer Maymon Krisztina jogásszal beszélgettünkAz ELTE és a CEU jogi karán végzett. 1995-től él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, Izrael központjában él, férje izraeli, szintén jogász. Négy gyermekük van, a legnagyobb lánya most vonult be katonának. A hobbija az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.

Politzer Maymon Krisztina

Hogyan látod Izraelt ma, milyen társadalmi, gazdasági kérdések állnak a választások hátterében?

Szerintem az egyik legfőbb probléma az, hogy az izraeli társadalom rendkívül megosztottá vált. Tulajdonképpen részekre, törzsekre szakadt. Van egy ultra-vallásos ortodox, haredi csoport, van egy mérsékeltebb zsidó és az izraeli arab társadalom. Ezeken belül persze vannak alcsoportok, különbözőségek. Például a keresztény arabok sokkal jobban élnek és fejlődnek, mint sok periférikus kisvárosban élő zsidó polgár. Az oktatási rendszer Izraelben államilag finanszírozott, nincsenek magániskolák, ugyanakkor rengeteget fizetnek a családok, és a magas szint megtartásához különórákat kell finanszírozni, amit nem mindenki engedhet meg magának. A tantervek különbözőek a haredi oktatási rendszerben, mely sokkal alacsonyabb színvonalon működik az átlag állami iskolával szemben és nem kötelesek például az alaptantárgyakat (matematika, angol, természettudományok) sem tanulni. Az arab szektorban is alacsonyabb a színvonal, kevesebb a pénz. A hadsereg is fokozza ezt a különbséget. Ma az izraeli hadsereg képezi, hasznos készségekkel ruházza fel a fiatalokat. Én úgy látom, hogy a CAHAL, az izraeli hadsereg, az egyik legfontosabb összetartó ereje Izraelnek, mert “néphadsereg”-ként egy olvasztótégely, ahol óriási lehetőség van a mobilitásra. Ebből maradnak ki a szélsőséges vallási és az arab csoportok. Ez a tagoltság hosszú távon szegénységhez, leszakadáshoz is vezet.

Mivel próbálja megnyerni a választókat a Likud (Netanjahu) és a Kék-Fehér Párt (Ganc-Lapid)?

Alapjában nem nagy a különbség a két párt között. Netanjahu a korrupciós ügyei miatt mindenáron hatalmon akar maradni. Nem valószínű, hogy a Kék-Fehérek nagy változásokat hoznának, politikai nézeteikben és biztonsági kérdésekben nem is kínálnak nagyobb változást. De ha nyernek, legalább Bibi nem taszítja mélyebbre az országot azzal, hogy tovább bomlasztja és gyengíti a demokratikus intézményeket, és mélyíti a megosztottságot. Ez szerintem nagyon veszélyes. Gancék programja szociális, gazdasági kérdésekben viszont sok változást ígérne, például a polgári házasságot, szombati közlekedést, lakásreformot.

Miért szavaznak mégis Bibire az emberek?

A gazdasági helyzet értékelése a kulcs, ha meg akarjuk érteni a mai izraeli helyzetet. Ugyanis a Netanjahu-által bemutatott kép nem tükrözi teljesen a valóságot. Netanjahu minden lehetséges alkalommal kifejti, hogy a kormányzásának köszönhetően, az izraeli gazdaság helyzete a lehető legjobb, minden épül-szépül, fejlődik, az izraeliek utaznak és jól élnek, startup-nemzet stb. Ez igaz is, az elmúlt években valóban csökkent a munkanélküliség, nőttek a fizetések, még a szegénység szempontjából is pozitív, hogy mivel ez a legszegényebbeket is érintette, a szegények és gazdagok közötti különbség-olló is valamennyire csökkent. Persze egy szegénységben élő család szubjektív érzéseire ezek a makroadatok nincsenek hatással. De ezek után már csak Iránról, a biztonsági helyzetről, a baloldali „hatalomátvétel” veszélyéről, az ellene küzdő konspirátorokról van szó Bibi beszédeiben.

Ha ilyen jól megy a gazdaság, akkor mi a baj?

Izrael gazdaságilag mégis egy szakadék felé rohan. Ha közelebbről megnézzük most, a választások előtt 3 héttel a gazdaság helyzetét, akkor eléggé félelmetes képet kapunk: 2019-ben a GDP arányos költségvetési hiány 3,5% lesz, ezért egy 10 milliárd sékel mélységű hiány-verem várja a leendő pénzügyminisztert. Az eddigi 3.4%-hoz képest csak 3.1% gazdasági növekedés várható, mindez az elmúlt tíz év óriási és felelőtlenül túlköltekező gazdaságpolitikájának eredménye.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a termelőképesség 1973 óta (!) stagnál, a termelőképesség és a munkaerő színvonala az európai értékekhez képest is nagyon rossz, így világos, hogy mi vár az izraeli gazdaságra. Az utóbbi években valóban növekvő életszínvonal és a reálbérek növekedését hosszabb távon csak akkor lehetne fenntartani, ha a termelékenység is növekedne, mert valójában az izraeli gazdaság elmúlt években felgyorsult növekedését nem a termelékenység növekedése, hanem a foglalkoztatás bővülése – a foglalkoztatási ráta emelkedése – hajtotta, ami már tovább nem emelhető.

Tehát Izrael elért egy csúcsot, és ha nem lesz változás, gazdasági válság várható?

A termelékenység a fejlődő országokkal összehasonlítva is rossz képet mutat, pl. azok közül az országok közül, amelyek 2000-ben még sokkal az USA mögött kullogtak, csak Görögország, Mexikó és Izrael helyzete nem javult. Izrael így jelentősen leszakadt a fejlődő országokhoz képest az életszínvonal területén is és az csak 73%-a fejlődő országokénak – ennél magasabbról pedig ezek után már álmodni sem lehet. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése is ez, szerintük, ha minden így megy tovább, 2023-ra az életszínvonal ugyanarra a szintre esik vissza, mint ami 2009-ben volt – vagyis amikor Netanjahu kormányra került.

A választási programokban ez jelentkezik?

Igen, a pártok programjaiban erről valamennyire esik szó. De a tartós bérnövekedés és gazdasági felzárkózás feltételeinek megteremtését illetően gyökeres gazdaságpolitikai fordulatra lenne szükség. Ezekre azonban sem a Netanjahu vezette Likud, sem más hatalomra törekvő pártok nem helyeznek kellő hangsúlyt, annak ellenére, hogy programjuknak természetesen része a gazdasági program. Az állandó politikai spinek-kel foglalkozó média sem „kérdez rá”, vagy foglalkozik ezzel a területtel, így erről alig esik szó a választási kampányban. Pedig az ország jövője szempontjából ez nagyon fontos.

Mik azok a területek, amiket a legnagyobb problémának látsz?

Nem csoda, hogy ezek az adatok ilyen rosszak, amikor a kormány az utóbbi években nem tett semmit két kritikus területen az oktatásban és a foglalkoztatásban: az oktatás színvonala zuhan, és sehol egy átfogó reform. A harediek (ultra-ortodoxok) foglalkoztatása és a társadalomba integrálása szintén rossz irányba megy. 2015-ben Netanjahu még meg is emelte a jesivában tanulók támogatását, ezzel megakasztva a haredi férfiak munkaerő-piaci integrációjának tendenciáját. Az egyre modernebb és fejlődésre éhes arab szektor is „kihasználásra” vár a képzett munkaerő piacon – erről azonban nem szól Netanjahu programja, inkább az arab szektor elleni hangulatszításról (lásd “Bibi vagy Tibi” kampány, az arab pártokkal való koalícióval való ijesztgetés).

A Likud szavazóbázisa pont az a réteg, amelynek a legnehezebb, akiket a leginkább sújt a jelenlegi gazdaságpolitika, és akiknek reményük sincs a jelenlegi rendszerben a felemelkedésre. A szegénységben, a társadalom perifériáján élők miért szavaznak mégis a Likudra/Netanjahura?

A zsidó lakosság körében azok a rétegek, amelyek között Izraelben a legmagasabb a szegénység, a legnagyobb a társadalmi különbség az oktatásban és az egészségügyben, jelentős részben szavaznak továbbra is a jobboldalra. Nekem ezzel kapcsolatban az a teória jön be, amely szerint ennek az az oka, hogy a kormányon lévő Likud valójában politikailag kompenzálja ezt a réteget. Magyarul hűségpénz. Ugyanúgy, mint a szintén ehhez a réteghez tartozókat képviselő vallásos pártok, a Sasz és a Tóra Népe (Jahadut haTora). Ez valójában politikai megvesztegetés, kompenzáció. Ilyen az említett jesiva-tanulók támogatása szubszidiálása, az akkut támogatások, például ingyen konyha, alapítványok által támogatott bölcsőde, olcsó lakások épitése Jehuda és Somron területén, stb. Ezzel megfordítják a fontossági sorrendet is, és nem a gazdasági, hanem a biztonsági/palesztinkérdés kerül előtérbe. A baloldal pont az ellenkezőjét ajánlja: a szektorialitás eltörlését, a telepek kiürítését és egyáltalán, a szavazatot-hűségért elv elvetését. Ehhez azonban egy hosszú távra tervezett, alapjaiban megreformált gazdasági tervet kell felajánlaniuk, ami sokkal nehezebb, mint a jobboldal azonnali, szomjat oltó politikája. Ezt egy Negev sivatagban lévő település helyi képviselője úgy ábrázolta egy odaérkező baloldali politikusoknak, hogy elmondta, biztonsági, béketervet érintő kérdésben végül is ő is baloldali, de a pohár vizet a sivatagba a Likud hozza el, ezért ők köszönetből rájuk szavaznak.