A pesti zsidó, aki kínai jogot tanított héberül

Bányai László – 1951-2015

Fogalmam sem volt arról, hogy beteg, elképedtem a halálhír olvastán. Csak a temetésen tudtam meg, hogy már két éve küzdött a rákkal. Ezt egy szóval sem említette, amikor néha összefutottunk, és megvitattuk az aktuális izraeli fejleményeket, amit ő szelíd humorával fűszerezett.

Mindez többnyire az óbudai zsinagógában történt.  Hitről, vallásról mindazonáltal sosem beszélgettünk, nem úgy tűnt, mint akit az ilyesmi érdekel – Izrael volt a vallása és az érte folytatott felvilágosító küzdelem a küldetése.

A háború után született nemzedékhez tartozott, akit tökéletesen asszimiláns szellemben neveltek, s aki így maga volt kénytelen a zsidósághoz visszavezető utat végigjárni. Így került 1989-ben a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapítói közé, ahol a hozzá hasonló útkeresőkkel egyesíthette erejét. Rövid egy évig az Egyesület adott otthont minden olyan kezdeményezésnek, ami a hivatalos hitközség keretein belül nem volt elképzelhető. Ő akkor már a cionizmust népszerűsítette, ennek megfelelő tanulókört szervezett.

Amúgy sinológiát, majd jogot végzett, aztán héberül tanult – mintha az egyetemes tudásra akart volna szert tenni. A békés forradalom, a rendszerváltás évében az Egyesület vonzotta az ilyen embereket, akik úgy érezték, most minden lehetőség megnyílt előttük és mindent be akartak pótolni, amire ’89 előtt nem volt lehetőségük.

Laci egyszerre volt liberális ember és elkötelezett cionista; odaadó, zsidó családapa és bohém szellem; a kínai nyelv ismerője és a modern héber szorgalmas tanulója; jogász Magyarországon és egyetemi oktató Izraelben. Utóbbi helyen próbálta minden tudását szintetizálni: kínai jogot tanított a Héber egyetemen. Emellett, ha a megélhetés érdekében szükség volt rá, fegyveres éjjeliőrként is dolgozott, de budapesti lapokat is tudósított Izraelről.

Ám egy négygyerekes pesti filosznak Izraelben megkapaszkodni nagyon nehéz. Tíz év próbálkozás után visszatértek a pesti zsidó közegbe, ahol Izraelben szerezett tudásukat hasznosítva kezdhettek új életet – vagy inkább folytathatták a régit.

Laci igazi terepe és munkásságának legmaradandóbb része a Közel-Kelet politikai korrektségtől mentes szemlélete volt. Cikkeiben, megszólalásaiban ennek mindenféle szemérmeteskedés nélkül hangot adott. Nem volt izraeli soviniszta, csak nem volt hajlandó a kortárs nyugati kultúrában kötelező, torzító, baloldali szemüvegen át nézni Izraelt. Ezzel a világképpel a fősodrú médián kívül landolt, csak az Izrael iránt elkötelezett (hon)lapok voltak vevők a mondandójára. Érzelmileg nyilván elkötelezett volt (ezt szabad!) de szelleme realista maradt.

„2006-tól az újjáalakult EMIH vezetőjének, Köves Slomó rabbinak a tanácsadójaként működött és publikált a zsido.com internetes portálon, valamint a Gut Sábesz és az Egység magazinokban. 2010-től a Főpolgármesteri Hivatal főtanácsadója” – írja róla a zsido.com.

Ez már egyértelmű politikai értékválasztás volt. Laci megvált a politikai korrektséget zászlójára tűző baloldali tábortól és anyilvánosságnak azt a szeletét választotta (Hetek, ATV, zsido.com) amely osztotta az ő Izraellel kapcsolatos álláspontját. Liberális világnézetével nem szakított, de a liberális táborral, amelyhez 1989-ben olya magától értetődően csatlakozott, szép csöndben igen.

Ezekkel a kényszerű választásokkal mi is egyre inkább szembesülni fogunk. Laci volt az elsők egyike, aki levonta a konzekvenciákat.

Nagyon szeretnék, de sajnos már nem tudok vele vitatkozni arról, hogy vajon jól tette-e.

*