A női ortodox rabbik kérdéséhez

A hír, miszerint Nagy Britanniában ortodox rabbinak avatták fel Dina Brawert, viszonylag nagy figyelmet kapott a magyarországi zsidó közösségben is, holott nők ortodox rabbivá avatására már 2010 óta van példa (sokszor tartalmában azonos, de formájában más címet használnak: rábbá, rábbánit vagy máhárát), és sávuot ünnepe előtt Izraelben is újabb három nő rabbivá avatására került sor.

Három olyan állítást szeretnék röviden kifejteni, amelyek talán segítenek azoknak, akik nem járatosak a zsidó vallásjog (háláchá) világában, de felkeltette az érdeklődésüket a hír

1. A zsidó vallásjog nem deduktív módszereket alkalmazó matematikai rendszer,

ahol az alapelvekből kiindulva minden kérdés egyértelműen megválaszolható. Számos kérdésben nem értenek egyet egymás ortodox mivoltát elismerő rabbik sem. Egy nagyon egyszerű példán keresztül könnyen bemutatható ezen állítás igazsága.

A Tóra a szárnyas állatok kóserságát nem általános kritériumok alapján, hanem az állatok megnevezése által határozta meg. A pulyka csak Amerika felfedezése után vált ismertté a zsidó közösségek számára, és mivel így a Tórában sem a tiltott, sem a megengedett madarak felsorolásában nem szerepelhetett, ezért sokáig megoszlottak a vélemények, hogy kósernek számít-e. (Napjainkban már csak nagyon kevesen vannak, akik tiltják a pulyka fogyasztását, de vannak.) Mindenesetre a pulyka kóserségének meghatározása nem „objektív és vitathatatlanul egyértelmű módszerekkel” történt.

Számos olyan kérdés adódott és adódik a modern technológia korában, melyekre azért nem lehet „objektív” választ adni, mert a válaszadás folyamata során a premodern jogi precedensek legfeljebb indikáció alapját képezhetik. Nehéz például elképzelni, hogy valaki komolyan azt gondolja, hogy a „objektíven” eldönthető lesz a „Tóra egyértelmű alapelvei” alapján, hogy a laboratóriumokban létrehozott szintetikus hús kóser-e, és húsnak számít-e egyáltalán, vagy hogy egy klónozással létrehozott állat kósernek számít-e.

Ennél jelentősen egyszerűbb kérdés volt, hogy szabad-e – legalábbis bizonyos körülmények között – elektromosságot használni sábátkor és ünnepnapon. Mégis, a 20. század elején még két vitathatatlan tekintélyű ultraortodox rabbi is (Rabbi Jisájáhu Kárelic, azaz a Cházon Is, és Rabbi Slomo Zálmán Auerbach) eltérő álláspontot vallott erről. Azóta az elektromosság használatának tiltása az ortodox közösségekben egyértelművé vált, de a tilalom indoklásában máig jelentős különbségek vannak, tehát az elméleti konklúzió akkor sem egyértelmű, ha a gyakorlat az.

Érthető módon nem remélhetjük, hogy létezik objektív és mindenki által elfogadható válasz arra a kérdésre, hogy a 21. században, amikor a korábbi korokhoz képest alapvetően megváltozott a nők társadalmi, politikai, gazdasági és intellektuális helyzete, akkor vajon az ortodox közösségekben betöltött szerepüknek is változnia kell-e.

2. Az ortodoxia gyűjtőnév,

és számos olyan irányzatot foglal magába, amelyek egészen más teológiai, háláchikus, társadalmi és politikai nézeteket vallanak. Ha csak annyit tudunk, valakiről, hogy ortodoxnak vallja magát, akkor legfeljebb azt vehetjük biztosnak, hogy a háláchikus előírások jelentős részét betartja, és legalábbis formálisan elismeri bizonyos alapvető hittételek igazságát. Könnyen lehet azonban, hogy az illető a hittételeknek saját értelmezését adja, ami jelentősen különbözik más magukat szintén ortodoxnak valló zsidók értelmezésétől.

A tényből tehát, hogy egyes ortodox közösségek elfogadnak női rabbikat, nem következik, hogy ugyanez igaz minden, vagy akár csak sok ortodox közösségre. Ez a magyarázata annak, hogy egyes ortodox közösségek szerint, amelyik közösség női rabbit fogad el, az már nem is lehet ortodox közösség. Ugyanakkor ahhoz, hogy teljes joggal vallják magukat ortodoxnak a női rabbikat elfogadó közösségek, nincs szükségük a női rabbikat ellenző közösségek elismerésére.

Ortodoxnak lenni egyéni és közösségi önmeghatározás kérdése, és nincsenek olyan általánosan elfogadott kritériumok, amelyek alapján „objektív szempontok alapján” eldönthető lenne, hogy ki használja jogosan önmagára az ortodox jelzőt. Éppolyan természetes, hogy eltérés van abban, hogy ki kit tart ortodoxnak, mint az, hogy abban sincs egyetértés, hogy ki tekinthető a 21. században például liberálisnak, feministának vagy fasisztának.

3. A rabbi szó jelentése jelentősen megváltozott

körülbelül a 4.-5. században, már a Babilóniában élt késői talmudi bölcsek sem voltak ugyanabban az értelemben rabbivá avatva, ahogy a 2.-3. században Izraelben élt bölcsek. Napjainkban bárki joggal nevezheti magát rabbinak, akit a saját irányzatának egy, vagy sokszor több rabbija felavat. A rabbi cím kiérdemléséhez általában járatosnak kell lenni a zsidó hagyományban és különösképpen a háláchában, a rabbi napjainkban általában elsősorban vallásjogi szakértő, tanár és spirituális közösségi vezető. Természetesen ritka, hogy egy személy mindhárom területen egyformán kiemelkedő legyen, és az egyes irányzatok egy rabbival szemben támasztott elvárásai lényegesen különbözhetnek. Mivel napjainkban sok zsidó közösség számára nem a klasszikus zsidó tudás és a háláchikus életforma a meghatározó a saját zsidóságuk megélésében, azért sok közösségben az a releváns szempont, hogy a rabbijuk az ő igényeiknek megfeleljen, és ezért a közösségszervező vagy spirituális képességek nagyobb súllyal esnek latba, mint a klasszikus értelemben vett zsidó tárgyi tudás.

A kérdésre, hogy valakit ortodox, vagy akár csak „igazi” rabbinak lehet-e tekinteni, vannak, akik elismerten csak szubjektív szempontok alapján próbálnak választ adni. Például azt mérlegelik, hogy az illető rendelkezik-e az elvárható tudással (többek között ezek lehetnek: végig tanult-e több teljes talmudi traktátust a hagyományos kommentárokkal, képes-e héber nyelvű, klasszikus háláchikus források meggyőző elemzése után megválaszolni zsidó jogi kérdéseket), és a zsidó joggal teljes összhangban él-e (például: ő és a családja szigorúan a háláchikus előírásoknak megfelelően tartja a szombatot, a kóserságot, és a rituális tisztaság előírásait).

Mások szerint a szubjektív szempontokat meg kell előzni objektív kritériumok mérlegelésének. Ezek lehetnek intézményiek (például: aki nem ortodox intézménytől kapta a címét, az nem „igazi” rabbi), vagy akár biológiaiak (például: csak az lehet „igazi” rabbi, akinek heréi vannak és nincs méhe). Kinek-kinek a személyes döntése, hogy eldöntse milyen szempontok alapján hajlandó vagy nem hajlandó valakit rabbinak tekinteni, erre sincs egyértelmű, minden zsidó által elfogadott szabály.

A női rabbikat avató Daniel Sperber (ortodox rabbi, az izraeli vallásos Bar Ilan Egyetem professzora, a zsidó jog nemzetközileg elismert szakembere) és Slomo Riskin (Tóratudásáról méltán híres ortodox rabbi és jesiva vezető), úgy gondolják, hogy

ahhoz, hogy valaki spirituális és vallásjogi vezető legyen, a tudás és a személyes rátermettség a legfontosabb szempontok,

de ezt természetesen bárkinek jogában áll másként gondolni.