„A neológia abban a csapdában van, amibe saját magát taszította”

Interjú az új országos főrabbival, Frölich Róberttel.

Nyugalmazott dandártábornok, volt vezető tábori rabbi, vallástanár, egyetemi adjunktus, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, s múlt hét hétfőtől Magyarország új országos főrabbija. Frölich Róberttel (49) terveiről, a neológia és a zsidóság mai helyzetéről, kihívásairól, antiszemitizmusról és közösségteremtésről beszélgettünk.

Gratulálok az Országos Főrabbi kinevezéshez. Innen, legalábbis tisztségben, nem nagyon lehet feljebb jutni.

Én igazából mindig előre, és nem feljebb akartam jutni. A Magyarországon tán századok óta szokásos cím és rangkórság engem sohasem fertőzött meg. Annak idején, amikor a honvédségnél aktív tábornokként szolgáltam, akkor sem szerettem, hogy tábornok úrnak szólítanak. Nem a cím az érdekes, hanem az ügy, hogy mindig előrébb tudjunk menni.

Abban az időben, amikor ön elkezdte a pályafutását, nem nagyon volt divatos, hogy valaki a rabbihivatást választja. Mi inspirálta arra, hogy rabbinövendék legyen?

Egyetlen névvel tudok válaszolni: Scheiber Sándor. Én nála voltam bár-micvó a Rabbiképzőben. Már nem emlékszem arra nagyon sok tíz év távlatából, hogy mit mondott, de a mai napig átélem azt, ahogy álltam és hallgattam. Ez volt az igazi mérföldkő. Aztán amikor leérettségiztem, nem volt kérdés, hogy Scheibertől tanulni akarok. S megadatott még nekem, hogy az utolsó félévet, amikor ő aktívan  tanított, még végig tanulhattam.

Az Országos Főrabbi tisztséget Schweitzer József személye iránti tiszteletből hozták létre és ez – talán a kora miatt is, hiszen 70 évesen kapta meg a kinevezést – inkább szimbolikus és protokolláris tisztség volt. Most, hogy Ön elég fiatalon került a posztra, ennek lesz gyakorlati jelentősége is? 

Nagyon szeretném, ha lenne. Volt országos főrabbi Schweitzer Józsefet megelőzően is. Én sem tudtam. A 18. században egy Wertheimer Sámson nevű rabbi volt Magyarország és Morvaország Országos Főrabbija, ezt Toronyi Zsuzsi gratuláló e-mailjében tudatta velem, mint kuriózumot. De kétségtelen, hogy országos főrabbi címmel, a második világháborút követő korszakban először Schweitzer József Professzor urat ruházták fel. Ő valóban az utolsó 20-25 év nagy idolja volt és meghonosított egyfajta Országos Főrabbi stílust, tudásban, kultúrában, műveltségben, habitusban követendő példa.

Kap-e Ön ezek megvalósításához pénzt, paripát, fegyvert, beosztottakat, irodát?

Én múlt hét vasárnap Dohány utcai rabbi voltam. Országos Főrabbiként is Dohány utcai rabbi vagyok. Ha az országos főrabbi megbízatásom meg fog szűnni, I.ten segítségével akkor is Dohány utcai rabbi maradok. Épp ezért nincs szükségem új hivatalra, nagyszerűen megfelel az eddigi irodám. De ehhez az új munkához nyilván kellenek segítők. Aki a körzet munkáját végzi, arra már nem lehet több terhet tenni. Nyilván egy titkárságvezetőre szükség lesz, kell egy ember, aki fejben tartja azt, ami én elfelejtek. Sok minden másra nincs szükségem.

Ha jól tudom ennek a posztnak nincsenek lefektetve a jogkörei. Mennyiben különböznek ezek a rabbitestület elnökének jogkörétől?

Megválasztásom másnapján leültem a hitközség világi vezetésével: Heisler elnök úrral és Kunos igazgató úrral. Viszonylag rövid idő alatt megbeszéltük azt, hogy kinek hol húzódik a hatásköre. A zsidóságban igen nagy hangsúlyt kap az illetékességi kör át nem lépésének elve. Ezt Heisler elnök úrral tárgyaltuk meg. Kunos igazgató úrral pedig megbeszéltem, hogy vannak bizonyos terveim, ezeket eléjük fogom tárni, de ez nem megy pénz nélkül. Hangsúlyoztam nekik is, s hangsúlyozom most is, amit csinálni szeretnék, azt lösém somájim, I.ten dicsőségére, és a magyarországi zsidóság jövőjéért szeretném csinálni, nem saját dicsőségért. Én enélkül nagyon jól elvoltam addig a bizonyos hétfő délig is.

A Dohány utcai körzetben virágzó életet sikerült varázsolnunk Nádel elnök úrral, ugyanígy ezt nagyobb volumenben is, hasonló segítséggel  – remélem – meg fogjuk tudni csinálni. Nyilvánvaló: más területeken vannak tapasztalatai Heisler elnök úrnak, Kunos igazgató úrnak, s más területeken vannak tapasztalataim nekem. Ezeket a tapasztalatokat kell szintetizálni. Én tényleg hiszem azt, hogy egy jó együttműködéssel lehet jó dolgokat elérni.

A közösség jövője kapcsán említette, hogy nagy probléma az utánpótlás. Hiány van rabbikból, rabbihelyettesekből, kántorokból. Konkrétan miként akar új embereket vonzani erre a területre?

Nagyon konkrétan még sehogy. Egyelőre irányvonalaim vannak. Azt látom, hogy az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem minden erejét megfeszítve próbál ezen az áldatlan helyzeten változtatni. Ahhoz, hogy az OR-ZSÉ-ról kijöjjenek az emberek, oda először be kell menniük. Ez pedig már nem az Egyetemen múlik. Az első és talán a legfontosabb terv valóban ez: kinyitni a kapukat. Eddig az utánpótlást, hogy ezt a csúf szót használjuk, a két zsidó iskolában kerestük. Mondván, teljesen logikus, hogy a Wesselényi, illetőleg a Scheiber Sándor iskola lesz az egyetem elsődleges forrása. Nem lett az. Erről lehetne beszélgetni a két igazgatóval, hogy ezen esetleg hogyan lehetne változtatni. Ehhez is vannak ötleteim, de nem ismerem a körülményeket, először tájékozódnom kellene. De ki kell nyitni a kaput. Számtalan középiskola, főiskola, egyetem van és biztos vagyok benne, hogy ezekben a tanintézetekben vannak zsidó fiatalok – valahol lenniük kell.

Tud arról, hogy hányan választották a zsidó hittant az iskolákban és hogyan zajlik az ő oktatásuk? 

Arról van fogalmam, hogy hogyan zajlik az oktatásuk. A számukról is nagyságrendekben van fogalmam: nagyon kevesen. Ennek egészen más okai is vannak. 2015-ben Magyarországon nem biztos, hogy pozitív dolog kiállni az iskolában, mondván: zsidó hittanra szeretnék járni.

A vallásosság, úgy tűnik, háttérbe szorul és inkább az anyagi javak felé fordul az ifjúság, az új technológiáknak is ‘köszönhetően’.  

A cinikus énem azt mondja, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Az értékrenddel akkor van baj, ha a fő célom az, hogy minél több pénzt keressek, magáért a pénzért. A technológiáról: nekem is okostelefonom van, én is az Internetet böngészem, errefelé megy a világ, ezzel lépést kell tartani. Egyébként ez jó dolog. Azelőtt, ha bármi gondom, bajom, kérdésem volt, a nálam sokkal okosabb külföldi kollégáktól 2-3 hét alatt kaptam választ, most 2-3 óra alatt. A technológia előretörése szerintem jó dolog, megkönnyíti az életet. Hihetetlen, hogy az internet milyen mennyiségű információt tartalmaz, de ezt az információtömeget okosan kell tudni használni.

Új tisztsége birtokában bele kíván e szólni a közéleti kérdésekbe is, mint az antiszemitizmus, a Jobbik térnyerése, a magyar-zsidó együttélés kérdése?

Ez ingoványos terep. Abban egyeztünk meg Elnök úrral , hogy a közélet és a politika az ő feladata, az ő szakmája, ha úgy tetszik, az ő hivatala, s azt ő jól csinálja. Az enyém a vallási vezetés, szeretném hinni, hogy azt meg én csinálom jól. A kettőnek együtt kell működnie. Az antiszemitizmus ügyében az elnök úr eddig is nagyszerűen vitte a fáklyát, legfeljebb odaállok mellé és segítem vinni.  Mózes mondja, amikor búcsúzik a néptől: hogyan tudnám egyedül vinni a terheteket? Elnök úr sem tudja egyedül vinni és én sem tudnám egyedül vinni. Ketten tudjuk vinni. A világi vezetés – és  abszolút személyfüggetlen, amit mondok – önmagában csak féloldalas teherhordás. Amikor ez párosul egy rangban és lehetőségekben azonos szinten lévő vallási vezetéssel, akkor tudják vinni a terheket. Most olyan országos főrabbit válaszozott a rabbiság, aki nem passzív szerepre kárhoztatott személy. Miután jelenleg az Országos Főrabbiságnak valóban nincs körülhatárolt jogköre, írtam egy javaslatot, egy amolyan másfél oldalas munkaköri leírást, jogi és hatáskört. Ezt átadtam a hitközség jogi osztályának, első körben miután a rabbiknak megmutattam.

Tehát konzultál velük.

Nem fölöttük állok, I.ten őrizzen! Én nagyon-nagyon számítok a kollégáimra. Nyilván lesznek olyan mindennapos dolgok, amiben hirtelen tenni vagy mondani kell valamit, s nem fogok minden kollégával minden nap egyeztetni. De, ami olyan súlyú ügy, amit én már egyedül nem tudok és nem is akarok felvállalni, abban nagyon számítok rájuk.

A világi vezetésnek az a dolga, hogy megadja ennek a szükséges politikai és anyagi támogatást. A szellemi támogatást, ha úgy tetszik a lábmunkát emellé a kollégáknak kell megadni. Nagyobb szabású terveket egyedül nem fogok tudni véghezvinni, azt csak a rabbikkal együtt tudom.

Konkrétan, a neológia  hogyan különbözteti meg magát a reformzsidóságtól vagy a Chabadtól?

Ez az első olyan kérdés, amit én nem fogok egyedül megválaszolni. Ezt a kérdést fel fogom tenni a kollégáimnak. Erről beszéltem is velük a rabbisági ülésen, amikor vázoltam, hogy mit  és hogy szeretnék. Az én olvasatomban a neológia üzenete nem biztos, hogy ugyanaz, mint például Darvas István kollégám olvasatában, vagy Verő Tamás kollégám olvasatában vagy Deutsch László és Radnóti Zoltán kollégáim olvasatában.

Ha mindenki elmondja, hogy az ő meglátása szerint mi a neológia üzenete, abból lehet szintetizálni egy közös nevezőn nyugvó, mindenkihez eljutó üzenetet. Az már valódi hívószó lesz, s akkor azt is minden részletre kiterjedően meg tudjuk mondani, mi a különbség köztünk és a reform vagy a Chabad-Lubavics között.

Az aranykorban az izraelita vagy Mózes-hitű magyarság volt a neológia hitvallása. Mennyire állja meg ez a helyét a mai világban?

A neológia tulajdonképpen abban a csapdában van, amibe saját magát taszította. Az asszimiláns, integráns, külsőségeiben, mindenben megfelelni kívánó, a modernizációt el nem utasító, azt magába olvasztó mozgalomként indult és az is lett, főleg Auschwitz után. Azt se felejtsük el mielőtt a neológia nyakába varrnánk, hogy föladta a zsidó identitását, azért, hogy magyar legyen, volt itt 40 olyan esztendő, ahol nem volt jó vallásosnak lenni. Nem csak zsidóknak, a nem zsidóknak sem.

Ehhez jön az, hogy a zsidókban megmaradt a félelem, az üldözöttség tudat, bujkálás a Holokauszt után. 

Hogyne. Nem egy és nem két olyan ismerősöm volt vagy van, akár általános iskolában vagy gimnáziumban, aki nincs körülmetélve, mert azt mondta az apja, anyja, hogy én nem fogom azt megengedni, hogy a fiammal letolassák a nadrágját. Ezt tökéletesen meg tudom érteni. De hát azóta már 70 év eltelt, egy kicsit máshogy megy a világ, betyársereggel együtt. Ma már ezek a félelmek, bízom benne, irrelevánsak. Ma már a holokauszt 3. sőt 4. generációjáról kell, hogy beszéljünk, Holokauszt-unokákról és dédunokákról.

A radikális iszlám terror fenyegetettség különösen érinti  a zsidókat, gondoljunk a franciaországi, dániai merényletekre, ahol kifejezetten zsidók voltak a célpontok.

A terrorveszély, azt gondolom, reálisabb, mint az, hogy Magyarországon újra egy náci vagy fasiszta jellegű kormányzat kerüljön hatalomra. A terrorveszély itt van. Itt volt ezelőtt 5-10 évvel is, csak nem volt ilyen széleskörű, ilyent nyílt.

Ezzel mi nem tudunk mit kezdeni. A terror ellen a zsidó közösség egyedül nem tud mit tenni. A franciák sem tudtak, a dánok sem tudtak, az angolok sem tudnak.

Ebben igen komoly felelőssége van minden államnak, hogy megvédje az állampolgárait. A zsidó közösségnek pedig kell, hogy legyen hangja, ereje és szava, hogy azt mondja az államnak: itt vagyok, a te polgárod vagyok, védj meg. 70 évvel ezelőtt nem védtél meg, de most itt az idő.

A kormány az antiszemitizmus kérdésében meghirdette a zéró tolerancia elvét, mégis azt tapasztaljuk, hogy továbbra is működik például a sok indulatot gerjesztő kurucinfó. 

Nem is a kurucinfó a legnagyobb baj. Az csak a zászlóshajó, számtalan blog, Facebook hozzászólás van az interneten, nem lehet mindet kilőni. A baj ott van, amikor látványosan nem lövik ki a kurucinfót sem, holott minden eszköz adott. Ha Kína meg tudja oldani, hogy bizonyos oldalak elérhetetlenek a területéről, akkor nyilván mi is meg tudnánk oldani itt Magyarországon, hogy bizonyos oldalakat ne lehessen elérni. Hogy a kurucinfó amerikai szerveren van, az csak takaródzás.

Amit áldott emlékű elődöm, Schweitzer professzor csinált, az lehet egy út: kimegyek és megmutatom, hogy ki vagyok, miről szól a zsidóság. Az, hogy Schweitzer József és Erdő Péter együtt mutatkozott, annak óriási üzenete volt, ezt folytatni kell. De ehhez kell egy partner. Kellenek a keresztény egyházak és mondok egy nagyon csúnyát. Nem Schweitzernek és Erdőnek kell feltétlenül együtt mutatkoznia, hanem az isaszegi plébánosnak és a karakószörcsöki presbiternek kell a rabbival együtt mutatkoznia. Mert legfölül bármit mondanak, a hívekhez nem az jut el. A hívekhez az jut el, amit helyi szinten látnak. Ha a helyi szinten azt látják, hogy a papjuk, a vallási és világi elöljáróik  együtt mutatkoznak a rabbival, a hitközségi elnökkel, leülnek, barátkoznak, beszélgetnek, akkor az emberek ezt, mint hosszútávon követendő példát fogják tekinteni.

Most, országos főrabbiként, ön mindenkinek a főnöke? A többi irányzat képviselőit is beveszi a közös munkába, vannak e közös projektek?

főrabbiként senkinek nem vagyok a főnöke, ezt tisztázzuk.

Az egyik első kollégám, aki a neológ berkeken kívül  gratulált, Raj Feri volt a Bét Orimtól. Meg lehet nézni a Facebookon, épp erre hívta fel a figyelmemet: hát akkor pajtás, együtt előre. És én minden zsidóval boldogan együttműködöm, akkor is, ha teljesen másként látom a világot, mint a szatmári rebbe látja, vagy mint ahogy azt Raj Ferenc látja.

Egy dolgot viszont egyformán látunk: hogy zsidónak maradni kell. Ez már közös alap. Országos főrabbiként azt hiszem, valóban az a dolgom, hogy mindazokkal a zsidó kisegyházakkal, felekezetekkel, amelyek valamiért és nem valami ellen vannak, a megmaradni zsidónak elv alapján együttműködjek.

Nyilván Raj Ferinek nem fáj az, ha a Dohány utcában egy reggel többen vannak, mint a Bét Orimban. S nekem sem fáj az, hogyha Raj Feri egy sikeres sábeszt csinál a Bét Orimban. Csinálnak egy sábeszt: ez a lényeg! Ez már az a bizonyos közös nevező!

A neológia berkein belül a kollégákkal lefektetendő egy legkisebb közös nevező, ami mindenkinek elfogadható. Lehet ez egy hívó üzenet azoknak a zsidóknak, akik nincsenek egyetlen egy zsidó közösséghez sem közel. És a nem zsidó társadalom felé megjelenítendő közös zsidó minimumot ugyanúgy meg lehet találni.

Van-e konkrét víziója hogyan kezd hozzá a munkához? Vagy még annyira friss a kinevezése, hogy ezt nem gondolta át?

Először körön belül szeretném kezdeni. Nagyon örülök, ha a Szim Salomban vagy a Kazinczyban három minjent szerveznek egy nap, de először azt szeretném, hogy a MAZSIHISZ keretein belül működő hitközségekben lenne minjen minden nap. Értem a hívó szót, értem én. Egy kis türelmet kérek Feritől, de hallom a hívást.

Van-e üzenete a Szombat olvasóinak?

 Igazából azoknak üzennék, akikhez máshogy nem jutok el, csak a Szombaton keresztül. Azt üzenem: indultam egy ortodox családból, egy bizonyos világképpel, egy bizonyos mentalitással, gondolkodással, elfogadással és elutasítással. S ahogy teltek múltak az évek és különböző hatások-behatások értek, változott a gondolkodásom, változott a mentalitásom; ma már nem utasítok el olyan dolgokat, amiket elutasítottam 20 évvel ezelőtt akár.

Tehát azoknak, akik úgy határozzák meg önmagukat, ‘hogy kulturális alapon vagyok zsidó’, azoknak üzenem: lehet hangsúlyokat áthelyezni az embernek az életében, úgy, hogy az arcát megőrizze. S nagyon-nagyon szeretném, ha a templom felé, a vallás felé érzett közömbösségüket, vagy elutasításukat, vagy csak idegenkedésüket egy picit legyőznék, egy picit félretennék és eljönnének akármelyik templomba, akármelyik közösségbe, – kétszer-háromszor –, hogy lássák, ott mi van, milyen az élet és milyen a hangulat. Hátha át tudják helyezni ők is a hangsúlyokat, és hátha ez az elutasítás, közömbösség, idegenkedés, értetlenség, félelem legyőzhető: ezt szeretném üzenni.

Teljesen mindegy, hogy az ember melyik zsidó közösségbe jár, ha ott jól érzi magát, ha ott feltöltődik – akár egy istentiszteleten, akár egy klubdélutánon – az már tiszta haszon, a közösségnek is, s az individuumnak is.