A németek egyharmada szerint Izrael náci módra bánik a palesztinokkal

Írta: Szombat - Rovat: Politika

További 25 százalék ugyanerről az állításról nem tudja eldönteni, hogy igaz vagy sem. A felmérés szerint a németek egyharmada rossz véleménnyel van Izraelről, és nem érzi úgy, hogy országuknak különleges felelőssége lenne a zsidókkal szemben.

1988: Günther Schaefer német művész a német és az izraeli zászlót festi a berlini falra (Forrás: Flickr)

Egy független német alapítvány felmérése szerint a németek több mint egyharmada úgy véli, hogy Izrael lényegében ugyanúgy bánik a palesztinokkal, mint a nácik a zsidókkal a holokauszt idején.

A Bertelsmann Stiftung több ezer izraeli és német megkérdezésével végzett széles körű felmérése elsősorban a két ország közötti kapcsolatokat vizsgálta, de a német lakosság antiszemita és Izrael-ellenes előítéleteit is vizsgálta.

A felmérés egyik állítása így hangzott: “Amit Izrael Állam ma a palesztinokkal tesz, az lényegében nem különbözik attól, amit a nácik a Harmadik Birodalomban tettek a zsidókkal”. Erre a válaszadók 36 százaléka mondta, hogy egyetért vagy határozottan egyetért, míg további 25 százalék azt, hogy nem tudja. Mindössze 40 százalékuk nem értett ezzel egyet.

Továbbá a német válaszadók 24%-a szerint a zsidóknak túl nagy befolyásuk van a világban, 62%-uk viszont ezzel nem ért egyet, a többi pedig nem tudja.

A tanulmány összefüggést talált az alacsonyabb iskolai végzettség illetve az Izraellel és a zsidókkal szembeni előítéletek között.

“Tekintettel az oktatás és az antiszemita előítéletek közötti kimutatható összefüggésre, sürgősen növelni kell a befektetéseket az oktatási munkába és a felvilágosításba” – mondta Joachim Rother, a tanulmány vezető kutatója.

Viszont a felmérés szerint a németek nagy többsége, 82% egyetértett azzal az állítással, hogy “a zsidóknak természetes módon Németországban a helyük”, és csupán 13% nem értett egyet, 5% pedig nem tudta eldöntetni.

A Bertelsmann Stiftung pénteken közzétett, 2021-ben végzett kutatásában 1270 németet és 1370 izraelit kérdeztek. AZ előítéleteken túl rákérdeztek az egymás országairól alkotott véleményükre, valamint a holokausztnak a kapcsolatokban betöltött szerepére is.

A felmérés szerint az izraeliek pozitívabban vélekednek Németországról, mint a németek Izraelről.

Arra a kérdésre, hogy hogyan vélekednek a másik országról, az izraeliek 63%-a mondta, hogy pozitívan vélekedik Németországról, míg a németeknek csak 46%-a mondta ugyanezt Izraelről. Eközben a németek 34%-ának rossz véleménye volt Izraelről, míg az izraelieknek csak 19%-a látta ugyanilyen fényben Németországot.

Ami a másik ország kormányáról alkotott véleményt illeti, az izraeliek 55%-a mondta, hogy pozitívan ítéli meg Németország kormányát, míg a németeknek csak 24%-a mondta ugyanezt Izraelről. A 18-29 éves válaszadók körében a németeknek csak 15%-a mondta, hogy pozitív színben látja az izraeli kormányt.

Külön vizsgálták a holokausztnak a kapcsolatokban betöltött szerepét. Itt az izraeliek 58%-a értett egyet azzal az állítással, hogy „Németországnak különleges felelőssége van a zsidó néppel szemben”, míg a németeknek csak 35%-a gondolkodott így. Az izraeliek 25%-a, a németeknek pedig 33%-a mondta, hogy “részben egyetért” ezzel az állítással. A németek 31%-a és az izraeliek 11%-a nem értett egyet.

Németországnak “különös felelőssége van-e Izrael iránt” – ezzel az izraeliek 57%-a értett egyet, 25%-uk részben, 12%-uk pedig egyáltalán nem értett egyet. A németek körében csak 27% értett egyet, 37% részben, míg 35% nem értett egyet.

A felmérésből kiderült, hogy a németek sokkal inkább hajlamosak a múlton túllépni, a holokausztot teljesen elfelejteni. “Közel 80 évvel a második világháború vége után már nem kellene annyit beszélnünk a zsidók üldöztetéséről, hanem végre magunk mögött kellene hagynunk a múltat”.

A németek 49 százaléka értett egyet a kijelentéssel, míg az izraelieknek csak 14 százaléka.

Times of Israel

Címkék:antiszemitizmus, holokauszt, Izrael, közvélemény kutatás, Németország

[popup][/popup]