A moszlim közösséget támadta, lemondatták a brit zsidó vezetőt

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Gary Mond, a brit zsidó közösség legfőbb szervezete, a Board of Deputies of British Jews alelnöke és a Zsidó Nemzeti Alap szigetországi fiókjának (JNF UK) kincstárnoka ezt megelőzően Facebook bejegyzésben írt arról, hogy „az összes civilizáció harcban áll az iszlámmal”. Ugyanő korábban is hangoztatott hasonló nézeteket a közösségi médiában.

Gary Mond

 

„A Board vezetői világossá tették, hogy nem kívánnak velem dolgozni, ezért döntöttem így” írta Mond. A Jewish Chronicle of London csütörtökön tette közzé a hírt. A lap előző napi számában cikk jelent meg arról, hogy Mond 2017-ben két alkalommal lájkolta Pamela Geller, amerikai zsidó iszlám-ellenes aktivista posztjait a Facebookon. Az egyikben a szerző sajnálatát fejezte ki Marine Le Pen veresége miatt a francia elnökválasztáson, a másik egy meg nem nevezett „moszlim gyűlöletcsoportot” bírált.

Mond még 2014-ben írt a Facebookon arról, hogy a moszlimok egyre erősebben tiltakoznak katonai beavatkozás ellen bármely moszlim többségű ország esetében. „Amennyiben ez megvalósul – és nagy az esély, hogy így lesz – az általunk ismert Nagy Britannia már nem lesz a régi” – írta. 2016-ban ezt kommentelte: „csak abban reménykedhetünk, hogy vezetőink rájönnek, hogy az összes civilizáció – keleten és nyugaton, az amerikai, orosz, kínai, izraeli, akármelyik – fölveszi a harcot a gonosz gazemberekkel, az iszlámmal. És – mint a történelem során eddig minden alkalommal – az iszlám ismételten veszíteni fog.”

A Board mostani közleményében ez áll: „Mély sajnálatunkat fejezzük ki a körülmények miatt, amelyek Gary lemondásához vezettek. Szervezetünk elkötelezte magát amellett, hogy minden vallási és kisebbségi közösséggel erős és pozitív kapcsolatokat ápol.”

Mond a következőket írta: „Bocsánatot kérek bármilyen sértésért, amit a korábbi bejegyzéseim okoztak a Facebookon. Ám ez még nem ok arra, hogy az ellenvéleményt elhallgattassák… Nagyon pozitív véleménnyel vagyok az ország moszlim közösségeiről, szívesen működöm velük együtt, és csakis azokat ítélem el, akik kárt okoznak a zsidó és más kisebbségi közösségeknek.”

Mond azzal vádolta a Board vezetőit, hogy baloldali politikát folytatnak, ami nincs összhangban a legtöbb brit zsidó nézeteivel. „A Board legitimitási válsággal küzd, és a velem kapcsolatos álláspontjuk is ezt tükrözi” – írta.

Mond lemondásától függetlenül Samuel Hayek, a JNF UK vezetője ugyancsak vitába keveredett egy múlt havi iszlámmal kapcsolatos kijelentése miatt. A Jewish News-nak azt nyilatkozta, könnyen lehet, hogy a brit zsidóságnak „nem lesz jövője” az egyre növekvő moszlim bevándorlás miatt.

„Ez oda vezethet 10 év alatt, de akár még előbb is, hogy a zsidók képtelenek lesznek az Egyesült Királyságban élni. A folyamatot aligha lehet megállítani… A brit társadalom demográfiai változásban van. Történelmi eseményeket túlságosan későn szoktak fölismerni… Ha Franciaországot tekintjük, húsz éve senki sem mondta volna meg, hogy a zsidóság olyan helyzetbe kerül, amiben most van.”

Amikor azt kérdezték Hayektől, hogy a moszlim bevándorlásra céloz-e, azt válaszolta: „Ráhibáztak”.

JTA – Bassa László

Címkék:bírálat, Brit zsidók, Iszlám

[popup][/popup]