A miniszterelnök vonakodik keményen fellépni a „dombtetői ifjak” ellen
A hadsereg egyik korábbi parancsnoka szerint a politikusok cinkosságot vállalnak a nyugati-parti Yitzhar településen és a környező szórvány településen élőkkel. A térség az utóbbi tíz évben a telepesek és az izraeli biztonsági erők, ill. palesztinok közötti erőszakos cselekmények színtere volt.
A Haaretz csütörtöki cikke szerint a mostani helyzet kísértetiesen emlékeztet a 2010-ben és 2014-ben kialakult feszültségre. A szélsőséges lakóiról és radikális nézeteket hirdető Od Josef Chai jesivájáról elhíresült Yitzharban öt éve akkor törtek ki zavargások, amikor a katonaság öt illegális telepet dózerolt el a közelben. A lakók válaszul támadást intéztek a helyi katonai támaszpont ellen, és gyakorlatilag mindent tönkretettek; a nyolc fős, tartalékosokból álló helyőrség tétlen maradt. Az akkori akcióban tizen- és huszonéves telepesek vettek részt. A jesivát akkor bezárták.
A hadsereg most a központtól három kilométerrel délnyugatra található Kumi Ori előörs lakókocsiját igyekszik eltávolítani, ahol mintegy tucatnyi egyedülálló fiú él, a „dombtetői ifjak” (Hilltop Youth). Az akcióhoz a védelmi miniszter – a múlt év végétől Netanjahu – beleegyezésére lenne szükség. A miniszterelnökségi iroda nem kommentálta a cikket.
Avi Mizrahi, aki 2009 és 2012 között szolgált a véderő főparancsnokságán, a Kan közszolgálati tévének nyilatkozott, amiben elmarasztalta a kormányt. „Ha a Yitzhar körüli előörsöket nem kezelik idejében, akkor a szélsőségeseké lesz a terep”. Őt Naftali Bennett akkori oktatási miniszter nevezte ki a Kneszet bizottságába, amely a radikális fiatalok átnevelését szervezné.
Egy biztonsági szakértő a The Times of Israel c. lapnak elmondta, hogy a legszélsőségesebb dombtetői ifjakhoz mintegy 200 fiatal sorolható. Egynegyedük a palesztinok zaklatásával foglakozik, és csupán tucatnyi jelenthet veszélyt az izraeli biztonsági erőkre nézve. Mind a kétszáz bátorítást kap az olyan radikális települési vezetőségektől, mint Yitzhar, ahol a lakók többsége kerülné az erőszakot, de semmit sem tesznek annak megfékezésére.
Csütörtökön a biztonsági erők felszámoltak két ideiglenes lakóhelyet Kumi Ori közelében; tizenéves lakói a múlt héten csaptak össze a katonákkal. Yitzhar település titkársága bírálta az intézkedést, mint „erőszakos cselekményt, amely ellehetetlenítheti a nyugalom visszaállítására irányuló erőfeszítéseiket”. Egy biztonsági ember szerint ezzel a nyilatkozattal „a tüzet szítják.”
A felszámolást a Védelmi Minisztériumban működő Polgári Közigazgatás ügyosztály rendelheti el, amely nyugati-parti telepekre kiadott építési engedélyekért a felelős. Az elmúlt hetekben egy sor végrehajtási intézkedést hozott az illegális építkezések visszafogására.
A feszültség gócpontjában lévő Kumi Ori előörs egyik lakóját, a 21 Neri Zoreget kitiltották a Nyugat-partról, mivel a hónap elején több, a katonák és palesztinok elleni támadásban vett részt. Yitzhar vezetősége felháborodása jeléül megszakította a kapcsolatot a legfelsőbb katonai vezetéssel. Múlt szerdán egy tizenévest vettek őrizetbe azzal, hogy megkísérelte fölgyújtani egy palesztin szántóföldjét. Két nappal később egy kiképzést irányító tisztre támadt egy fiatal; két órával később a tiszt visszatért és letartóztatta. Vasárnap kora reggel fiatalok 30 fős csoportja támadta meg a Golani brigád járőreit Kumi Orban, köveket dobáltak, és kiszurkálták a harci járművek kerekeit. Politikusok elítélték az erőszakos cselekményeket, és Yitzhar vezetősége ígéretet tett a renitenskedők eltávolítására.
Egy magas rangú katonai vezető a Haaretznek azt nyilatkozta, hogy a polgármesterek határozottabbak, amikor az izraeli katonák elleni akciókról van szó, de kevésbe azok, amikor a palesztinokat célzó támadásokat kell elítélni. Azt is említette, hogy a telepes vezetők erős nyomást gyakorolnak a kormányra, hogy az ne lépjen föl keményen a dombtetői ifjak ellen, és „ezzel a hadsereg helyzetét nehezítik és bátorítják a biztonsági erők elleni erőszakos cselekményeket.”
Kedden a katonaság további egy hónappal meghosszabbította a Kumi Ori területére vonatkozó zárt katonai övezetet, ami azt jelenti, hogy csak az ott lakók léphetne be és ki. A Kan arról adott hírt, hogy a Golani elleni támadás gyanúsítottait azonosították, és a közeli napokban feltehetően őrizetbe veszik.
Címkék:Dombtetői ifjak, Yitzhar