A messiási maskarádé

A magyarországi Chabadról és a Chabad/EMIH maskarádéról lesz szó az alábbiakban.

Sokszor elhangzik, mi is többször elmondtuk: a Chabad fontos és színvonalas szolgáltatásokat nyújt a zsidóságnak világszerte. Éspedig nem csak ingyenebédeket és ingyenvacsorákat – Magyarországon se. Ez a szolgáltató hozzáállás és szolgáló attitűd, tegyük hozzá, a misszionáriusok mindenkori kelléktárának a része. Ahogyan a mimikri, az álcázás is. Hogy a zsidóság komoly árat is fizet a Chabad-szolgálatokért? Bizony, ahogy mondják, „nincsenek ingyenebédek”, there is no free lunch. Mi az ár, mi van a nyájas vendégszeretet mögött – legalábbis Magyarországon?

Eljutott hozzánk Smuel Oirechmannak, a MAOIH jelenlegi, törvénytelenül megválasztott és teljhatalommal felruházott főtitkárának egy néhány perces videója, amelyet a saját Vörösmarty utcai gyülekezete tagjainak küldött el idestova egy hónapja, és amelyben a MAOIH körüli konfliktust és a kialakult helyzetet magyarázza-kommentálja, héberül. Fő célja a videoüzenetben láthatóan az volt, hogy csitítsa a saját gyülekezetében is némiképp felszított kedélyeket: „az erőszakoskodás, uralomvágy távol áll tőlünk”; „nem vagyunk maffiózók”, „engem csak a zsidóság szeretete (ahavat Jiszraél)” motivál; „a Chabad és a nem-haszid orthodoxia közötti vita ősrégi”, stb. Nincs semmi probléma tehát. Békésen dolgozunk a Rebbe küldöttjeiként.

Tanulságos expozé, ami hetek múltán sem vesztette el az aktualitását, és többet elárul a sok problémától sújtott, kis magyarországi orthodox zsidó hitközséget megszálló, sokarcú Chabad/EMIH-szektának a világképéről és működési elveiről, mint megannyi sajtóközlemény róluk vagy általuk. Sőt, mint azt az alábbi 1. pont olvasói látni fogják, külön aktualitást adnak neki a MAOIH jelenlegi – illegitim – elnökének a hitközség csődhelyzetére vonatkozó, drámainak szánt minapi kommünikéi.

Figyelemmel hallgattuk és okultunk. Az Oirechman által említett témák, a mögöttük megbúvó küldetéses – és enyhén mámoros – hevület a pészachi, széder-esti rituálé 4+1 pohár borát és az ezekhez kapcsolódó megszabadítási-megváltási kifejezéseket – „kihozlak”, „megmentelek”, „megváltalak”, „átveszlek”, „elhozlak” (Smot/Exodus 6.6-8) – idézik föl.

1. A puccs kezdetei

Oirechman úr szerint a konfliktus megközelítőleg két évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor is a Chabad/EMIH „felelősséget vállalt” azokért a súlyos pénzügyi hiányokért-anomáliákért, amelyek a MAOIH budai szeretetotthonának rekonstrukciójára adott állami pénzekben keletkeztek. „Milliók tűntek el”; „a hitközséget a csőd fenyegette” – de „mi ezt megállítottuk” és „felelősséget vállaltunk”, magyarázta Oirechman, mert enélkül „mindannyian, az egész [magyar] zsidó közösség” szenvedett volna kárt.

Az említett „felelősségvállalás” a jelek szerint annyit jelentett, hogy a Chabad/EMIH latba vetette a befolyását az államnál, hogy ne piszkálják egyelőre az említett anomáliát. (Vagy legalábbis elhitették Deutsch elnökkel azt, hogy latba vetik a befolyásukat.) Persze ezt a „felelősségvállalást” se adják ingyen. Köves Slomó maga nyilatkozta (pl. itt), hogy amikor Deutsch segítséget kért a MAOIH pénzügyi problémáival kapcsolatban, akkor erre azt válaszolta, hogy erre csak abban az esetben lesz mód, ha az EMIH befolyásra tesz szert a MAOIH-ban, és konkrét lépések történnek a két hitközség egyesítése irányában. Ebben az irányban hathatós lépések történtek is, szinte folyamatosan; hogy a hitközség pénzügyi helyzetét ez befolyásolta-e valamilyen közvetett módon, az kérdéses; pénzbeli segítség mindenesetre nem érkezett a hitközséghez az EMIH-től.

Az EMIH tehát visszaélt a MAOIH eléggé súlyos pénzügyi helyzetével és problémáival – akár valamelyes állami segédlettel jegyeztetett be kvázi zálogjogot a MAOIH-ra, akár anélkül. Ami történt, az felvetheti a (finom) zsarolás, illetve a befolyással való üzérkedés valamely enyhébb formájának a gyanúját. Oirechman úr viszont szinte hálátlansággal vádolja a MAOIH régi tagságát: „kihozlak” – kihozunk titeket a szégyenből, kihúzunk titeket a slamasztikából – ti meg áskálódtok és ágáltok ellenünk.

Fontos dolgot tanultunk a MAOIH EMIH általi megszállásának kezdeteiről.

 

2. A jogcím

Oirechman nem győzi hangsúlyozni a videóban, hogy a MAOIH orthodox közönsége hét családot jelent, ezek „uralkodnak” a hitközségen, amely pedig „mindannyiunké”, „mindannyiótoké”. Ez a hét család – illetve a családfőik – pedig olyan furcsa emberek, és dirigálhatnékjukban odáig is elmennek, hogy például nem engednek a Tórához fölhívni vagy a minjanba beszámítani olyat, aki nem szombattartó.

A jelek szerint Oirechman úr szemében ez a gyakorlat egy páratlan és felháborító vallási perverzió. Mert hát kié voltaképp a hitközség? Kié a MAOIH? „Mindannyiunké”, „mindannyiótoké” – mondja a beszélő: szombattartóké, nem-szombattartóké, jámboroké és vallástalanoké, tagoké és nem-tagoké. Mindenkié, minden zsidóé – és mindenkinek (felnőtt férfiaknak legalábbis) joga van ahhoz, hogy felhívják a Tórához. Birtokba kell vennünk tehát, ami minket illet, ami jog szerint a miénk!

Vagyis mindent. Ha ez a cél megvan, akkor innentől kezdve már csak az évtizedek alatt kifejlesztett és szentesített Chabad-eszköztárat kell alkalmazni; a politikai- illetve média-módszereiken túl: felderítés, profilozás, beszervezés, rátelepedés, rászervezés, párhuzamos intézményrendszer építése és így tovább. Intézmény-építéseik sikerének egyik titka a kamuflázs: a világszerte igen problematikus Chabad-cégért és -tartalmat sok helyen rejteni kell, terepszínbe kell öltöztetni. (Az EMIH alapítása is egy ilyen álcázásra-átverésre épült: a „status quo”-nak nevezett, a második világháborúig létezett magyarországi zsidó irányzat halotti maszkját öltötték magukra.)

Tanulságos az okfejtés; a Chabad-féle inkluzív „ekkleziológiát” tükrözi. „Megmentelek” – megmentjük a hitközséget a „csődtől”, és persze megmentjük a hitközséget hét orthodox család arisztokratikus rémuralmától. A „megmentéssel” persze van egy kis probléma: ha leváltjuk is a hét családot, a hitközséget még mindig „orthodox” hitközségnek nevezik; és bár a nevet is ki lehet cserélni, a Nevet nem lehet, továbbá a Hely szellemét is nehéz kiseprűzni. A helyi orthodoxia, ami van és ami lesz, megmarad a Hatam Szofer és tanítványai halakhikus normái mellett.

 

3. A messiás

Nagy hangsúlyt kap Oirechman kedélyes üzenetében az is, hogy – mindenféle vádaskodásokkal szemben – ők nem akarnak semmiféle hatalmat átvenni a hitközség fölött; ők csak „felébreszteni” akarják a zsidókat: megsürgetni kissé a Messiás eljövetelét.

Ez a megjegyzés is megvilágító erejű: rámutat arra, miért áll hadilábon az orthodoxiával ez a Chabad/EMIH konglomeráció, miért botláskő a számukra. Mert az orthodoxokat nem kell felébreszteni. Ők már felébredtek – vagy mindig is éberek voltak. Csak zavaró tényezők a Chabad-féle messianisztikus álarcosbálon: a Chabad/EMIH tisztelettel fordul „mindannyiunkhoz” és „mindannyiótokhoz” – „megváltalak”: megváltunk, azaz megváltásra ébresztünk mindenkit – kivéve az orthodoxokat. Őket nehéz levenni a lábukról a Chabad/EMIH-szemfényvesztéssel és látvány-zsidósággal. Fontos célközönség a számukra viszont azok a zsidók, akiket felébreszteniük ugyan nekik se sikerül, de a pénztárcájukat kinyitni igen. Sikeresen szólít meg a Chabad sok ilyet világszerte, köztük számosat, akik a szovjet utódállamokban élnek vagy onnan menekültek el. Nekik a Chabad-zsinagóga az, ahol otthonosan éreznék magukat, ha járnának oda – vagyis ahova otthonosan nem járnak.

„Salom, salom a távollévőnek és a közellévőnek” (Jesaja 57.19). A Chabad/EMIH-féle ébresztgetéssel Magyarországon legföljebb a – vallási értelemben vett – távollévőkhöz lehet közelebb kerülni. Ez a már jó ideje dúlásba fordult ébresztgetés azonban a zsidóság külső köreiben is csak alig-alig tud eredményeket elkönyvelni. A közellevőkhöz, az orthodox zsidókhoz nincs „salom”.

 

4. A kamuflázs

Oirechmantól megtudhattuk azt is, hogy minden ellenkező híresztelés és jajveszékelés dacára, a MAOIH háza táján business as usual: a vallási élet az eddigi kerékvágásban megy tovább, és a „régi gárdához” tartozó munkatársak is „együttműködnek velünk”, noha szaladgálnak néha ide-oda és kígyót-békát kiabálnak ránk.

Ez persze hazugság és manipuláció. Ennek a hazugságnak a megtámogatására elég volt, ideig-óráig legalábbis, néhány fénykép az EMIH-lakájmédiában, amelyen (EMIH-es főnökei tanácsára vagy utasítására) egy szakállba-kalapba átvedlett „új vezető” látható együtt a „régi gárda” kulcsemberével. A hírbehozás ismert trükkje: a maffiózó szelfizik az őt nem ismerő miniszterrel egy hatalmas kerti partin.

„Átveszlek” – átvesszük és továbbvisszük a hitközséget tehát, mondja Oirechman. És igyekeznek a jeleit is eltüntetni annak, hogy valamiféle hatalomváltás történt volna. A magyar orthodoxia márkanevére szükségük van számos okból – bőven elég, ha a teljhatalmú főtitkár az EMIH-vezető sógora, az egyéb kulisszákat érintetlenül kell hagyni, egyelőre legalábbis.

Kamuflázs és mimikri – a Chabad-maskarádé megszokott szabályai szerint.

 

5. Magyar nyájnak magyar pásztor

Szózatában Oirechman nem mulasztotta el felemlíteni azt sem, hogy a mi – R. Smuel Eliezer Stern vezette – rabbinikus bíróságunk illetéktelen a kérdéses ügyben (a tagbeléptetések és ezek következményei ügyében), minthogy ez a bíróság úgymond nem „helyi”, magyarországi illetőségű, tagjainak a MAOIH-hoz fűződő kapcsolatai miatt „összeférhetetlenség” áll fönn, továbbá nem hallgatták meg az ellenérdekelt felet. Ők még a jeruzsálemi BaDaTz rabbinikus bíróságot (a világ orthodox, különösen harédi zsidóságának a legnagyobb tekintélyű bíróságáról van szó) sem tekintik illetékesnek ebben az ügyben, csak R. Oberlander igazi „helyi” rabbinikus bíróságát. Ez ennek a társaságnak a minden oldalról konzekvensen hangoztatott hivatalos álláspontja.

A fentebb említett kifogások illetve igénybejelentések abszurditását másutt részletesen bemutattuk, nem szükséges itt elismételni az érveinket. Oberlander rabbi emlegetése azonban, aki a magyarországi Chabad/EMIH körnek – és csak annak – vezető tekintélye, koalícióban működik az EMIH-hel, több mint ironikus ebben az összefüggésben, és külön is említést érdemel, minthogy az EMIH hitközség-foglalásának dolgában, amelynek számos mocskos részlete nem maradhatott ismeretlen előtte, következetesen hallgat. Jó okkal kerüli ebben az ügyben az állásfoglalást. Bár a maga-faragta, 15 éve használt titulusa („minden budapesti harédi hitközségek rabbinikus bíróságának feje”) arroganciáról tanúskodik, azzal azért tisztában van, hogy milyen rabbinikus erőkkel helyezkedne nyíltan szembe, ha kiállna elvbarátaiért. Akiktől egyébként amúgy is igyekszik bizonyos távolságot tartani – bár a Chabad/EMIH egyházi impérium bővülése és gazdagodása szemmel láthatóan nincs ellenére.

Okosabbak lettünk: „elhozlak” – elhozzuk, idehozzuk Magyarországra tehát, mondja az Oirechman-féle evangélium, a Kánaánt, a Szentföldet; a bíróságok rendszerét újrarendezzük, a hierarchiájukat a fejük tetejéről a talpára állítjuk. Megalapítottuk és megerősítjük az orthodox zsidóság budapesti székhelyű autokefál és autonóm, helyi, magyar egyházát, a megváltási munka új fókuszát, a lubavicsi haszid R. Baruch Oberlander fősége alatt.

Oberlander és Köves helybeliek, abban nincsen hiba. Viszont a nyáj, amely fölé a pásztorbotjukat kiterjeszteni óhajtják – nem a lubavicsi haszid és nem az EMIH pszeudo-status-quo, hanem a magyar orthodox – nem kér belőlük. Az orthodoxiában általában a nyáj választja a pásztort és nem fordítva. Oberlander és Köves tarka-barka nyájának viszonylag kis hányada helyi illetőségű. A MAOIH-ba besurrantott különítmény esetében még rosszabb a helyzet. Az öttagú vezetőségben van egy elnök, aki – igaz ugyan, hogy megválasztásakor még neológ templomkörzeti elöljáró volt és a cégvezetéstől további három hónapig el volt tiltva –magyar zsidó ember. A másik négy vezető Köves csengelei csirke-vágóhídjának a tartozéka, a talán már gründolás alatt lévő csengelei haszidut állományából: egy tartósan hazánkba szakadt izraeli lubavicsi haszid (Köves úr sógora, a főtitkár), és három időnként talán hazánkban tartózkodó izraeli úr, akik közül kettőnek vannak magyar gyökerei (felmenőik révén), bár magyarul ők sem tudnak.

Van tehát jelenleg két magyar főpásztor magyar orthodox nyáj nélkül, meg egy magyar orthodox nyáj helyi pásztorok nélkül. A két főpásztor az államtól várja, hogy az utóbbi kis, viharvert nyájat is beterelje-bezárja abba a jó Egységes akolba, ami egyben a „minden zsidó” lubavicsi akla is.

Nem fog nekik sikerülni.

*          *          *

Ami a Chabad globalizálódott mozgalmának a vallási alaphangját adja, különféle frakcióik, technikáik és maskaráik lehámozása után, az egyfajta (ál)messianisztikus politikai aktivizmus és vallási misszionálás. Ezen elegy veszélyessége jól ismert a zsidó történelemből; ha jelentős veszteségek árán is, de a zsidóság túlélt, legyűrt már sok hasonló ragályt. Az intenzív messianizmus, amely több formában van jelen a Chabad-ban (mérsékelt, vad és még vadabb szárnyai koalíciót alkotnak), a mozgalom igen jelentős hányadát jellemzi. Ez a jelenség sokrétű és sok szempontból újszerű. A régi álmessiási mozgalmak többsége helyi történelmi kataklizmák nyomán kapott lábra. Ez a jelenlegi viszont egyfajta jóléti és jószolgálati társadalmi háttérben jelenik meg. (Vö. a mozgalom ikonját: a Rebbe mosolygós, integetős képét.) Hogy mennyi teret adnak e messianisztikus nézeteiknek, illetve mennyire rejtik el és szorítják háttérbe ezeket, az erősen függ a helyi körülményektől. A magyarországi Chabad/EMIH körökből messianisztikus hangok csak halkan hallatszanak – Oirechman úr fentebb (a 3. pontban) idézett megnyilvánulása egyike ezeknek. (Egyelőre az ikon és más Rebbe-képek is csak egyes Chabad/EMIH-intézményekben vannak kifüggesztve Magyarországon, ha jól vagyunk értesülve.)

A messianisztikus szekták (a politikaiak is) gyakori jellemzője, hogy magukat, a „részt”, rögeszmésen az „egésszel” azonosítják és annak a nevében lépnek fel. Az össz-zsidóságot szolgálják-e a lubavicsi haszidok? Igen, sok helyen és sok vonatkozásban. Ahol a helyi zsidó közösségek gyengék, a perifériákon, illetve olyan térségekben, ahol az állam bizonyos szolgálataik fejében hajlamos hűbérként – ha tetszik: koncesszióba – adni nekik a helyi zsidó ügyeket, más a helyzet. Egy szektás szellemű politika és a szektás vallásosság nagyszerűen szót értenek adott körülmények között. Oirechman, Köves és Oberlander urak és egész kompániájuk működését testközelből figyelve, okulhattunk és okulunk: hogy egy messianisztikus buzgalom és mozgalom milyen könnyen fordul át izgékony és kódorgó lelkek, félkegyelmes urak és bölcsek, megalomániás macherek kezén a messiási készülődések paródiájába.

 

A Somré Hadasz infomális szerveződés, amely a MAOIH “régi” tagságának zömét (amely magát a “legitim” tagságnak tekinti) és ortodox szimpatizánsait képviseli.