A Mazsihisz elnökének válasza a „Temetések és zsinagógák” című cikkünkre

Tudom, nem kell minden nyilvános bírálatra válaszolni, de a Szombat legutóbbi írása ismét olyan kérdéseket vet fel, amelyek fontosak, ezért nem támadásnak, hanem alkalomnak tekintjük a párbeszédre. 

A „Temetések és zsinagógák” című cikk szerint a MAZSIHISZ a múltat, az EMIH a jövőt képviseli. Az állítás félrevezető, a valóságot egyoldalúan leegyszerűsíti: a zsidó közösség tagjainak valójában nem kell és nem is lehet választaniuk a múlt és a jövő, de még az ezekkel korántsem behelyettesíthető MAZSIHISZ és EMIH között sem.

A Margit-híd felújításakor talált csontok eltemetése egy olyan kivételes esemény volt, aminek szervezése során nem azt kellett mérlegelni, hogy a kegyeleti aktus hogyan alakítja imázsunkat, hanem egykor volt embereknek kellett megadni a végső tisztességet. Biszku Béla esetében sem azon gondolkodott a Szeretetkórház, mit szólnak majd a megátalkodottan antiszemita kommentelők, vagy a zsidóságukat valamiféle furcsa szégyenérzeten keresztül megélők. A kórházunk dolgozói egyedül azt tették, amit az esküjük és lelkiismeretük szerint tenniük kellett.  Változatlanul állítom, aki úgy tudja értelmezni egy haldokló ellátását, hogy azzal a zsidó közösség jóváhagyja korábbi politikai bűneit, az saját maga is az antiszemita előítéletek foglya: az antiszemita előítéleteket pedig nem szabad alázatosan és rettegve kiszolgálni.

Súlyos tévedés azt gondolni, hogy a meggyilkolt áldozatok előtt fejet hajtani és emléküket a nemzet közös figyelmébe ajánlani valamiféle múltba révedés volna. Mi a közös jövő építésének tekintjük a kegyeleti aktust. Egy olyan új nemzeti közösségről beszélünk, amelyik visszafogadja és saját veszteségeként tartja számon az elpusztítottak emlékét. Ez alapvető feltétele annak, hogy a zsidó jövő perspektívája megnyílhasson Magyarországon, hogy a zsidóság a magyar társadalom egy belsőleg tagolt és gazdag részközösségévé lehessen.

A Szombat vezércikke emlékeztet arra, hogy a MAZSIHISZ a SOÁ emlékét gyakran más kérdések helyett vagy éppen a belső vagy külső kritika elnémítását célozva állítja fókuszba. A vezércikk állítása a szervezet korábbi működésére igaz. Újabb tévedése azonban a Szombat szerkesztőinek, hogy a korábbi és a jelenlegi korszakot ebben a tekintetben folytonosnak láttatják. Bármi is volt régen, a mi emlékezéseink ma nem szétválasztani, hanem egyesíteni törekszenek, nem a múltat konzerválják, hanem a jövő számára adnak esélyt. Ma már eléggé különbözik a MAZSIHISZ attitűdje a régi beidegződésektől, nyugodtan és büszkén vállalhatjuk saját magunkat – akár hibáinkkal együtt is, és nem kell tartanunk a hamis látszatoktól.

A V4-es közép-európai zsidó vezetők tanácskozása és annak eredménye pedig sikertörténetünk. A nemzetközi zsidó világban a MAZSIHISZ által kezdeményezett és kivitelezett projektnek komoly presztízse van. Örültünk volna, ha a Szombat kérdez és tudósít a kezdeményezés céljairól vagy eredményeiről.  Lehet, hogy kevéssé kommunikáltuk az eseményt, nem csináltunk médiazajt körülötte, elismerem, ez akár a mi hibánknak is tekinthető. Ennek ellenére még így is voltak komoly televíziós interjúink és híranyagaink, mert aki oda akart figyelni a tanácskozásra, az megtehette azt.

A közösség jövője azért mégsem az önreklámozási ügyességen, hanem a közösségépítő munka minőségén múlik. Mi is érzékeljük, hogy az EMIH – zsidó és nem specifikusan zsidó – infrastruktúrája, kapcsolatrendszere, vagyona, médiafelületei szépen gyarapodnak, ugyanakkor azt is látjuk, hogy közösségei és valódi közösségi élete kevésbé. Látunk persze tiszteletreméltó fejlődést, de nem látjuk a CHABAD hászidizmust életformájukul választó vallásos fiatalok vagy akár idősebbek tömegeit. A kommunikációs technikáit tekintve nyitott, világképe számos más komponensét tekintve pedig mereven zárt irányzat nem ismeri el a modern Magyarország történetéhez ezer szállal kötődő neológ vallásosságot autentikusnak,  s eközben a CHABAD fundamentalizmusa nem tűnik élhető alternatívának a magyar zsidóság döntő többsége számára. Ha lesz jövője a magyar zsidóságnak, akkor abban fontos, de parciális része lesz az EMIH-nek, de a kor kihívásaira reagálni képes neológia, vagy szekuláris-kulturális identitásajánlatok nélkül nem lesz magyar zsidóság. Nem lesz meg az a sokszínűség, amire éppen az 1%-os kampányunk is fel kívánja hívni a figyelmet, s amelyet az EMIH – természetéből adódóan – soha nem tud hitelesen képviselni, míg a megújuló MAZSIHISZ képes lehet erre.

Zsinagógákat építeni és felújítani – akár impozáns alapterülettel – nem könnyű, de megtölteni őket emberekkel, élettel, még nehezebb. Sajnos nem az a problémája sem az EMIH-nek, sem nekünk, hogy nincs elég hely a zsidó hívek számára – az új zsinagógaterek létesítése az alapgondjainkon nem segít. A magyar zsidóság jövőjének garanciái nem az épületek, hanem az egyének és a zsidó családok lehetnek: elméletileg akár több tízezren is.

Egy újabb beruházásról szóló sajtóközlemény nem képes a szolid, de azért szabad szemmel is jól látható sikereinket elhomályosítani. A fiatal rabbik, Darvas István, Radnóti Zoltán, Verő Tamás közösségépítő tevékenysége, vagy az a stabilitás, amelyet Frőlich Róbert munkássága során a Dohány utcai közösségben kialakított, komoly érték.  A Bálint Háznak a magyar civil szféra egyik centrumává, zsidó és nem zsidó társadalmi kezdeményezések összekapcsolódásának fontos színhelyévé válása – éppen Fritz Zsuzsa irányítása alatt – a jövőnek szól. A Zsidó Múzeum nemzetközileg is elismert munkája, az ORZSE szabadegyetemének országos kiterjesztése fontos értékünk – miközben el kell ismerni, számos eleme a velünk szemben megfogalmazott kritikáknak jogos. Nem tartom bajnak, hogy az EMIH és a MAZSHIISZ között létezik egyfajta rivalizálás mindaddig, amíg az érvek nem csúsztatásokon, vagy hazugságokon nyugszanak. A tisztességes verseny jobb teljesítményre ösztönöz, a tisztességtelen a közösséget rombolja. A Szombat vezércikkének állítása viszont veszélyes tévedés. A múlt és a jövő ugyanis nem egymástól idegen világok. Nem csak az egyikben lehetünk otthon. A magyar zsidóság jövője korábbi tradícióin nyugszik és e jövő felé nem a „tematizációs harcok”, vagy a  „rivális sajtóközlemények” vezetnek. A magyar zsidóság sokszínű, és ebbe – egy árnyalatként a sok közül – az EMIH is beletartozik.  De a magyar zsidóság sokszínűsége pontosan a megújuló MAZSIHISZ legnagyobb esélye.

Kívánom, legyen a Szombat Szerkesztőségének kóser Pészach-ja!

Heisler András                                                                                 Budapest, 2016. április 19.

a MAZSIHISZ elnöke

*

Egyetlen érdekképviseleti szervezet vezetőjétől se várhatjuk, hogy elfogulatlanul ítélje meg saját szervezete működését és az azt érő kritikát, különösen olyan kérdésekben nem, melyek a szervezet alapvető gondjait érintik. A fent vitatott cikkben jelzett problémák terén és néhány más ügyben (pl. felsőoktatás, saját médiával kapcsolatos gondok, a szervezeten belüli hatalmi többség megtartása miatt érintetlenül hagyott érdekhálózatok szembenállása a modernizálási törekvésekkel), sajnos, kontinuitást érzékelünk a Mazsihisz működésében. A Mazsihisszal kapcsolatos pozitív változásokról és a továbbra is megoldásra váró gondokról márciusi számunk vezércikkében írtunk, melyben az EMIH tevékenységét is elemezzük.

A modern világ a közéleti folyamatokkal, jelenségekkel kapcsolatos híradásra, elemzésre és értékelésre teremtette meg a sajtót, mely – ha jól működik – mindig némi távolságtartással, objektivitásra törekedve tudósít, értékel, akkor is, ha közös ügyet szolgál – például a zsidó közösség ügyét.

Néha azonban nehéz végezni munkánkat. Például olyan esetben, amikor nagy zsidó szervezetek nem teszik nyilvánossá fontos rendezvényeiket, melyek árnyalhatnák a róluk kialakult képet, meg se hívják e sikeres rendezvényeikre a zsidó sajtó képviselőit, ám utólag szóvá teszik, miért nem kérdeztünk vagy tudósítottunk. Örültünk volna, ha kérdezhetünk a résztvevőktől, és tudósíthatunk. Cikkünkben, többek között épp arra hívtuk fel a figyelmet, milyen fontos lett volna, hogy e nagyszabású esemény – mely a jelenről és a jövőről üzenhetett volna az olvasóknak, másként, mint a komoly publicitással megszervezett rendezvények – megfelelő nyilvánosságot kapjon.

Hag kaser v’szameah – kóser és örömteli Pészahot kívánunk magunk is a Mazsihisznak.

(A szerk.)