„A magányos terrorista csak a piramis csúcsa”

Robert C. Castel biztonsági szakértő az Izraelt sújtó terrorhullámról, az Iszlám Államról, és a felfegyverzett polgárokról

Látsz párhuzamot az orosz-ukrán konfliktus és a mostani izraeli terrortámadások között?

Kétségtelenül van egy összekötő kapocs. Amikor kialakult az amerikai hegemónia, és ők diktálták a világ legtöbb államának a biztonságpolitikáját, akkor egyúttal ez befagyasztott számtalan konfliktust is. De amikor ez a hegemónia fellazult, akkor ezek a konfliktusok elkezdtek kiolvadni. Ilyen konfliktus például, hogy hol legyenek Oroszország határai. A másik pedig itt a Közel-Keleten van, és arról szól, hogy legyen-e a zsidóknak állama. Egy másik következménye az amerikai hegemónia fellazulásának a növekvő bizonytalanság az erőviszonyokkal kapcsolatban. A háború egy eszköz az olló összezárására a vélt és a valós erőviszonyok között. Ez az összekötő kapocs szerintem a két kiújult konfliktus között.

Igaz, hogy Naftali Bennett kérte az izraelieket, hogy hordjanak maguknál fegyvereket? Ilyen komoly a helyzet?

Ennek a kérdésnek két fő vonatkozása van, gyakorlati és a szimbolikus.

A zsidó önvédelem és a szabad fegyverviselés mindig is jelen voltak Izraelben, a cionista mozgalom hajnala óta. A zsidók a cserkeszektől tanulták meg, hogy egy kis nemzet is képes a túlélésre a Közel-Keleten, ha maga gondoskodik a saját védelméről és képes elrettenteni a nála nagyobb ellenfeleket is. A zsidó férfiak és nők kénytelenek voltak fegyvert hordani a mindennapokban is. Ez a szükséglet az állam megalakulása után sem tűnt el, legfeljebb váltakozó intenzitással van jelen a tér és az idő függvényében. Ahhoz, hogy Tel Avivban zsebre dugott kézzel fütyörészhessünk, az kell, hogy valaki más Jeruzsálemben fegyvert hordjon. Egyetlen állam sem képes minden utcasarokra rendőrt állítani, aki megvédi a polgárait. Izrael állam annyiban őszintébb a legtöbb európai államnál, hogy ezt beismeri es megadja a polgárnak az önvédelem lehetőséget. Statisztikai tény, hogy a legtöbb merénylőt (legutoljára a Beer Seva-i késes terroristát) fegyveres civilek teszik ártalmatlanná. Ahogy héberül mondják, azért hordok fegyvert, mert kényelmetlen lenne egy rendőrt cipelni az övemre akasztva.

A dolog szimbolikus értéke az, hogy kifejezi az egyén és a hatalom viszonyát. Ha a hatalom annyira megbízik bennem, hogy háborúba küldjön, akkor bízzon meg bennem akkor is, amikor fegyverviselési engedélyt kérek – ez az általános gondolkodás. Vagyis Izraelben sokan a demokrácia eszközeként tekintenek a szabad fegyverviselése kérdésére.

Mit éreznek most az Izraeliek? Érzik, hogy megváltozott a helyzet?

Egy sebességgel feljebb kapcsolt most a biztonságpolitika Izraelben. Nem kritikus a helyzet, de jobban oda kell figyelni. Éltünk már itt át nehezebb időket, de fontos megállítani ezt a trendet, ami lehet, hogy elkezdett kialakulni. Ebben a polgári lakosságnak is fontos szerepe van, nem csak a biztonsági erőknek. Eddig, ha jól tudom 11 ember halt meg a merényletekben, de nem minden áldozat volt zsidó.

Hogyan látod az izraeli biztonsági kérdésekben a Hezbollah és az Iszlám Állam kapcsolatát?

Itt fontos tisztázni, hogy a Hezbollah egy szélsőséges síita szervezet, az Iszlám Állam egy még ennél is szélsőségesebb szunnita szervezet. A két szervezet élet-halál harcot vívott es vív mind a mai napig egymás ellen a polgárháború sújtotta Szíriában.

Ami a három legutolsó izraeli merényletet illeti, a három terrorakcióból kettőért az Iszlám Állam vállalt a felelősséget, ezen el kell gondolkodni. Az Iszlám Állam egy szervezet és egy eszme is egyben. Korábban kvázi állam és ország volt, amit mára sikerült felszámolni, de az eszme megmaradt, ami értelemszerűen lokálisan nem definiálható.

Történelmi perspektívából vizsgálva a dolgot kijelenthetjük, hogy se Izrael, se az Iszlám Állam nem tekintette a másikat a legfontosabb ellenségének. Izrael inkább Iránra, a Hezbollahra és a palesztin terrorszervezetekre koncentrált, az Iszlám Állam pedig az általa eretneknek tekintett muszlim hatalmakat, szervezeteket jelölt meg célpontként. További különbséget kell tenni az Izrael – ISIS ellentét terén a szír, illetve az egyiptomi határ mentén. Északon nem voltak fegyveres összetűzések, de délen a helyzet sokszor kiéleződött. Az Iszlám Állam többször támadta Eilatot és környékét és rakétákkal próbált áttörni a határzáron. Válaszul Izrael, Egyiptommal egyeztetve rendszeresen intéz légicsapásokat az Iszlám Állam helyi szervezete, az Ancar Beit el-Makdisz ellen.

Most azt látjuk, hogy az Iszlám Állam fenyegetése visszatért Izraelbe. Egy radikális arab identitásnak több szintje is lehet. Elképzelhető, hogy egy személy egyszerre a palesztin állam tisztviselője, a családja miatt Hamasz szimpatizáns is, de ő az Iszlám Államhoz kötődik. Ez nem egy szurkolói klub, hogy csak egy csapatnak szurkolhatunk.

Mit jelent az Iszlám Állam a biztonságpolitika szempontjából? Miért most érezték úgy, hogy itt az idő?

Én azt hiszem, három motiváció volt. Először is összejött itt Izraelben egy sor arab állam külügyminisztere, de a palesztin tisztviselőket nem hívták meg. Erre ők azt mondták: „oké, akkor mi hallatjuk a hangunkat”. A második ok szerintem az, hogy elkezdődött a Ramadán. A harmadik a „Föld napja”, amikor a palesztinok arra emlékeznek, hogy 1976-ban Izrael Állam – szerintük –kisajátított többezer dunam földet, ami az arabok tiltakozása kísért.

De a politikának is megvan a szerepe, hiszen ha az Iszlám Állam „vállalta a felelősséget” a terrorakciókért, az nagyon kényelmes mindenki számára. Kényelmes a palesztinoknak, mert azt tudják mondani, hogy ők nem tartoznak az Iszlám Államhoz. A Hamasz szintén ezt mondja, és az Izraeli biztonsági apparátusnak is komfortos a helyzet. Mert azt tudják mondani, hogy ez nem egy szervezet, amit le kellett volna fedni hírszerzési szempontból – ez egy radikális személy, akire szinte lehetetlen készülni. Tehát ennél jobb kifogás nem létezik senkinek, az Iszlám Állam a felelős és kész. Majd ki fog derülni a nyomozás során, hogy mi is áll valójában a támadások hátterében. De, ha az Iszlám Állam volt az elkövető, akkor senki sem felelős.

Hogyan képzeljünk el egy radikális iszlám hívőt? Hogyan lehet kideríteni, hogy ha valaki robbant egyet akkor kihez is tartozott?

Ez nagyon fontos kérdés. Két módon lehet csatlakozni az Iszlám Államhoz: egyik, hogy valaki átlép Szíriába és fizikálisan csatlakozik az Iszlám Állam egy meg aktív alakulatához, és már mehet is harcolni. A másik mód hírszerzésileg érdekesebb. Az illető ül otthon, egy pincében és elkezd radikális tartalmú médiát fogyasztani. Majd más radikálisokkal is találkozik, a muszlim vallásról tanulnak, majd ez lassan örvénnyé válik: a „jelölt” önmagát radikalizálja. Ha nem kapcsolják le, akkor előbb-utóbb annyira radikális lesz, hogy úgy érzi, tennie kell valamit. 100 millió emberből elég, ha csak egy ilyen van, akkor már van egy halom terrorista, akiket már nem kell kiképeznem, ők maguk intéznek mindent.

Honnan tudjuk, hogy az Iszlám Állam nevében csinálja?

Elfogadott dolog, hogy aki csatlakozik az Iszlám Államhoz, az hűség nyilatkozatot tesz. Ez az a bizonyos sokat emlegetett bay’ah. A terrorista támadások után általában előkerül egy videofelvétel, ahol elhangzik, hogy miért csinálja ezt – de ez persze igaz a Hezbollahra vagy a Hamaszra is.

Mi történik akkor, ha valaki elkövet egy ilyen borzalmas támadást, és utána a Hamasznak politikai okokból jobban megéri ezt magára vállalni, miközben az illetőt az Iszlám Állam képezte ki? Ilyenkor mi a helyzet?

Van egy furcsa, kettős kapcsolat a két társaság között. Általában a Közel-Keleten a szövetségek es a viszályok sohasem totálisak. Két szervezet a halálos ellensége lehet egymásnak, de ugyanakkor együtt is működhetnek bizonyos kontextusokban. Jó példa erre a síita iráni rezsim es a szunnita Al-Kaida kapcsolata. Sokszor várnak egy pár órát a merénylet után – ami olyan, mint a terror színháza. Ha a közönség nem úgy reagál egy ilyen akcióra, ahogy szeretnék, akkor senki nem vállalja felelősséget. Ha meghalnak arabok vagy kiskorúak – tehát kedvezőtlen a konstelláció –, akkor senki nem vállalja fel mert rossz lenne az üzenet. Az, hogy ki csinálta, és ki vállalja a felelősséget az két különböző dolog – egy ilyen merénylet egy akció, aminek komoly politikai céljai vannak.

A Hámász és az Iszlám Állam között milyen kapcsolat van? A vezetői személyesen ismerik egymást?

A Hámász halálosan fél az Iszlám Államtól, mert utóbbiak szerint a Hamasz eretnek. Ez náluk élet-halál harc. Az egyik legsúlyosabb összecsapás a Muszlim Testvérekhez tartozó Hámász és a szalafisták között 2009-ben történt, ami Rafa városában egy szalafista mecset ostromával végződött. Ha a Hámász uralma a Gázai övezetben összeomlana, akkor feltehetően az Iszlám Állam venné át a pozícióit. De ez nem jelenti azt, hogy a Hámászon belül nincs olyan ember, aki ideológiailag nem csatlakozott volna már az Iszlám Államhoz. A Hámász és az Iszlám Állam globális iszlám uralmat akar, de a Hámász legfontosabb ellensége a zsidó állam, mert nacionalista alapon, éppen Izrael helyén akarnak egy nemzetállamot mindenekelőtt. Az Iszlám Állam más, nekik mindenki ellenségük, akik nem ők. De a legnagyobb ellenségük az eretnek arabok. Az Iszlám Állam egyértelműen inkább harcol a Hámász ellen, mint Izrael ellen. Nem akarnak elvérezni a zsidók ellen, főleg nem akarják erejüket szétzilálni.

Mi változott meg akkor, hogy most merényleteket követnek el?

Volt olyan Iszlám Állam harcos, akit én fogtam el, de kikerült a börtönből 5-6 év után, és utána egy második, ezúttal két halálos áldozatot követelő merényletet követett el. Ez 2016-ban volt, volt még egy eset 2017-ben – de ennyi volt, azóta nem vállaltak fel terrortámadást. Mert sem a Palesztin Autonómia, sem a Hamasz nem nézi őket jó szemmel – a korábban említett dolgok miatt.

De a fent említett konstelláció elég volt arra, hogy itt-ott a radikális hangulat felerősödjön. Hallgatják otthon a zsidók elleni uszításokat, amit például a Palesztin Autonómia médiája hirdet, nézik az Iszlám Állam videoit a neten, és fokozatosan átlépik a határt, és az Iszlám Állam ideológiája magába szippantja őket, a terrorista az Iszlám Államhoz tartozik, már kész is a baj. Ezek a terrorcselekmények nem egy vákuumban keletkeznek: ha nem lenne ilyen a közhangulat, ha nem folyna uszítás a zsidók ellen, ha nem férhetnének hozzá fegyverekhez, akkor nem lennének ilyen merényletek. A terrorista „csak” a piramis csúcsa.

Mennyire beágyazott az Iszlám Állam ott a környéken?

Egyáltalán nem az. Vannak sejtek, de mély beágyazottságról nem beszélhetünk.

Hogy látod, mi lesz a későbbiekben?

Én nem az Iszlám Államban látom a fő veszélyt. Az igazi probléma az uszítás, ami a Palesztin Autonómiától, a Hámásztól meg a társaiktól jön. Ráfogni az egészet az Iszlám Államra egyszerűen olcsó és kényelmes kibúvó, de nem igaz. És nem látok ebben stratégiai fenyegetést. A hírszerzési kudarc azonban tagadhatatlan. Túlságosan el voltunk foglalva a hagyományos fenyegetésekkel, ezeknek az árnyékában nem vettük észre az Iszlám Állam fenyegetéseit. Az talán most kimondható, hogy a hírszerzés elaludt egy picit. Bár számtalan fenyegetés van mostanában. A legveszélyesebbek számunkra azok a terroristák, akik az izraeli arab társadalomból érkeznek, és ott radikalizálódnak. Ellenük nehezebben tudunk fellépni, nehezen tudunk mit tenni, hiszen jogállam vagyunk. Vannak bizonyos fékek és ellensúlyok, amiket nekünk be kell tartanunk, nekik viszont nem. Sokkal könnyebb fellépni egy olyan terrorista ellen, aki nem izraeli állampolgár.

Ha most valaki Izraelbe megy, hogy készüljön? Valami mást fog tapasztalni, mint mondjuk féléve?

Egy-két biztonsági protokoll megváltozott, de érdemben minden ugyanaz maradt. Az emberek mostanában nem figyelnek az utcán, mindenki megy össze-vissza és a telefonját nyomkodja. Nem veszik észre, mi történik egy méterrel odébb. Izrael továbbra is biztonságos, Tel Aviv például sokkal biztonságosabb, mint a legtöbb nyugat-európai nagyváros. Legyünk körültekintőbbek, figyeljünk egymásra és kész.