A lévai zsidóság fénykora és emléke

A felvidéki járási székhelyen, Léván, egykor jól szervezett, virágzó zsidó közösség működött. Ma a leszármazottak közül csak néhány ember él a városban, a zsidó hitközség 1968 után megszűnt.

Novák Margaréta történész-régész a Barsi Múzeum nyugalmazott munkatársa kalauzolásával megtudhatjuk, milyen értékmentő munkák zajlottak Léván, és mit tudtak tenni annak érdekében, hogy a jövő generáció se felejtse a város zsidó múltját.

A Nyitrai Állami Levéltár Lévai Fióklevéltárában fellelhető dokumentumokból kiderül, hogy már 1807-ben adtak ki zsidó kereskedőnek vásárlátogatási engedélyt, de a vásár után azonnal el kellett hagynia Léva városát. A zsidók betelepülése csak 1836-ban vált lehetségessé, addig ugyanis tilos volt a bányavárosok körzetében ingatlant vásárolniuk. Lévára az első hullám Nyitráról, Ógyalláról és Nagysurányból érkezett.

Novák Margaréta elbeszéléséből megismerhetjük a zsidó közösség múltját. A cirka 150 főből álló hitközség 1840-ben alakult, Heilbrunn Jehuda rabbi vezetésével, aki aztán vezetője lett a Bars megyei rabbinátusnak, miután 1851-ben a megye összes települését a lévai zsidó hitközséghez csatolták. 1867-ben az egyenjogúsítási törvénykezésnek köszönhetően a betelepülők újabb hulláma érkezett, zömében Vágsellyéről és Érsekújvárból. A zsidó kereskedők tevékenysége nagy gazdasági fellendülést hozott a városnak, sorra nyíltak az üzletek, bővültek a szolgáltatások.

Az 1868-as Magyarországi Zsidóság Kongresszusa után a lévai zsidóságot sem kerülte el a neológ és ortodox részre szakadás. A két hitközség nehezen volt fenntartható, ezért 1885-ben újra egyesültek. Mivel a szakadás előtti állapotra törekedtek, így Status Quo Ante hitközségként funkcionáltak tovább. Ennek a korszaknak meghatározó személyisége volt Liebermann Jakab rabbi, aki sikeresen fogta össze az egyre gyarapodó közösséget.

Mint minden lévai lakost, a zsidó közösséget is érintették a történelem viszontagságai. Tagjaik harcoltak az 1848-49-es forradalomban, és az I. világháborúból is kivették részüket. A hősi halottaknak a még 1851-ben alapított Chevra Kadisa egyesület állított emlékművet a zsidó temetőben.

A két világháború között a Csehszlovák Köztársaságban a lévai zsidóság zavartalanul élhetett. Tevékenyen részt vettek a város kulturális életében, magas funkciókat töltöttek be az ipari kamarában, bankszektorban. Tagjaik közül többen ügyvédek, orvosok, patikusok lettek. Ezekben az időkben a város 163 üzlete és 39 műhelye volt zsidó tulajdonban.

Az 1938-as visszacsatolás magával hozta a korlátozásokat. Magyarország részeként Léva lakosaira is érvényesek lettek a zsidóellenes törvények. Itt is a már ismert forgatókönyv szerint zajlottak az események. Kényszermunka, gettósítás, deportálás… Bár 1944 májusának első napjaiban a Lévai járás zsidó lakosainak képviseletére, létre jött a Zsidó Tanács, a hivatalokkal kapcsolatot tartó Dr. Fischer István sem tudta pozitív irányba befolyásolni a történéseket. A lévai gettóból 1944. június 13-án 2678 zsidó származású embert vittek el.

Novák Margaréta felmenői nem zsidó származásúak, de nagymamája testvére zsidó lányt vett feleségül. A családban sosem beszéltek arról, hogy esetleg létezik „másság“, vagy hogy valakit a hite, illetve a bőre színe miatt kellene egy alacsonyabb „kasztba” sorolni. Csak jó vagy galád ember volt – a nagyi szerint. Béla öccse a harmincas évek közepén vette el szerelmét, akit aztán a zselízi plébános gyorsan meg is keresztelt, ettől remélve védelmet a zsidótörvényekkel szemben. Sajnos a rosszakaratú emberek, a besúgók nem tétlenkedtek. 1944 tavaszán Béla bácsi feleségét a szoptatós babája mellől hurcolták el. Férje hiába mutatta be a nemrég kiállított keresztlevelet, a lévai gettó kapujában álló katona széttépte és a porba taposta az okmányt. A két kislány édesapjával Magyarországra települt, ahol férjhez mentek, családot alapítottak. Soha nem adták fel, hogy egyszer talán megtudják, mi lett az édesanyjukkal. Ma is járják a levéltárakat, és ebben nagy segítségükre van Margaréta tapasztalata is.

Történészként is kapcsolatba került a zsidóság történetével. Több értékes publikáción is dolgozott, többek között Tolnai Csaba alpolgármester „Shalom“ című munkáján és a lévai  Reviczky társulat által kiadott „Hol sírjaink domborulnak“ című könyvecskén, amelyben feltérképezték a  híres lévai zsidók nyughelyét a helyi temetőkben. A zsidó származású Braun család az elsők között telepedett le Léván, lovaik szilajsága fennmaradt egy ma is használatos helyi mondásban: „Erős vagy, mint Braunék lova!” Novák Margaréta tollából származik egy Léváról szóló útikalauz is, ebben kedves ismerőseként szólítja meg a család leszármazottját Braun Pétert, aki ma is a városban él.

A háború után visszatért, körülbelül 300 túlélő a hitközség újraélesztésén dolgozott. Renoválták a zsinagógát, felújították a közösségi házat, és a kitisztított, rendbe hozott zsidó temetőben holokauszt emlékművet emeltek. Az új közösség 1948-ban 304 főt számlált, de számuk lényegesen lecsökkent, amikor 1949-ben lehetőség nyílt az Izraelbe való kivándorlása. Sokan aztán más felé vették az irányt, legtöbbjük Amerikában találta meg új hazáját. Az 1968-as augusztusi események újabb kivándorlásra adtak lehetőséget, és a Léván maradt maroknyi zsidó már nem tudta fenntartani a gyülekezetet.

A zsinagóga épülete még 1967-ben állami tulajdonba került, ezután bútorraktárnak használták. A város 1991-ben vette meg az épületet, de a felújításra 20 évet kellett várni. A zsinagóga életútját a megszületéstől az újjászületésig, szintén Novák Margarétától ismerjük meg.

Az 1839-es feljegyzések már említenek Léván zsidó imaházat, de az első zsinagógát csak 1853-ban építik fel. Az egyházközség gyarapodott, így nagyobb épületre volt szükség. Az 1883-ban épült, 400 főt befogadó új zsinagóga a romantikus-klasszicista stílust képviselte. Gazdagon díszített homlokzatának része volt egy márványtábla a héber nyelven írt parancsolatokkal, valamint két hagymakupolás tornyocska és két kis obeliszk, amelyeket később eltávolítottak. Az ereklyetartót a Jeruzsálem felé tájolt keleti falon helyezték el. Mennyezete boltíves, belső terét körben a női karzat övezte, amit öntöttvas oszlopok támasztottak alá. Két pódiuma is volt, az egyik középen, a másik a Tóraszekrénynél. Az épületet 1902-ben fel kellett újítani, a munkálatokat Czibulka Rudolf lévai építész végezte. 1944-ben a zsinagóga elcsendesedett, és várta a visszatérő híveket. A visszatérők kis közössége elvégezte a karbantartó munkálatokat, de 1967-re olyan kevesen maradtak, hogy az épület fenntartása már lehetetlen feladat volt. Ekkor került az állam, majd a rendszerváltás után a város tulajdonába.

A zsinagóga renoválása többször is felmerült, de csak 2011-ben sikerült az Építési és Vidékfejlesztési Minisztérium jóvoltából anyagi forráshoz jutni. Léva a felújítási munkálatokra 1,5 millió euró támogatást kapott az Európai Uniótól. Az épület azzal hálálta meg a javító munkálatokat, hogy felfedte féltve őrzött titkát. Az északi és keleti fal találkozásánál egy befalazott gyógyszeres üvegcsére találtak a munkások, fontos és értékes relikviákkal. Az ezüst 10 garasos mellett az avatatlan szemnek elsőre csak az a Körmöcbányán vert huszonkét karátos aranyérme tűnhet értékesnek, amit I. Ferenc József trónra lépésének 35. évfordulója alkalmából készítettek, Éder György munkafelügyelő azonban rögtön meglátta a kincset az üvegbe tekert, töredezett pergamenben. Sietve vitte a közelben lévő Barsi Múzeumba, ahol Novák Margaréta megállapította, hogy az 1883-ban íródott alapítólevél került elő.

A restaurálásra Kocka Istvánt kérték fel, akinek komoly feladatot adott a darabjaira esett, átnedvesedett, penészes és kifakult dokumentum felújítása. Munkájának eredménye, hogy ma már a magyar nyelvű, kézzel írt szöveg jól olvasható, illetve az akkori főrabbi, Léva város polgármestere, az iskolaigazgatók és az egyházak képviselőinek aláírása is szépen kivehető. Az alapítólevélből tudjuk azt is, hogy a Sisák Gusztáv által tervezett és kivitelezett zsinagóga alapkövét Kohn Ambróz rabbi rakta le 1883. április 24-én. A dokumentum egy másolatát visszahelyezték oda, ahol az eredetit megtalálták, és a mára már felújított eredeti alapítólevelet visszajuttatták a lévaiaknak. A pergament egy speciális kazettában tárolják, ami megvédi a környezeti hatásoktól, így biztosan megőrződik az utókornak.

A zsinagóga felújítása terv szerint haladt: az épületet megerősítették, szigetelték, felújították a tető réz lapjait, restaurálták a freskókat, az ajtókat és ablakokat az eredetiek hű másolatával pótolták. A munkálatok előrehaladásával még egy 1939-es magyar-héber zsebnaptár is előkerült. A renoválás olyan jól sikerült, hogy a teljes pompájában tündöklő zsinagóga fotója felkerült a Szlovák Posta bélyegére is. Az 1944-ben deportált lévai zsidók emlékét egy kőtábla őrzi a főbejárat mellett. A felújítás részeként építettek egy belépő csarnokot, ami majd összeköti a zsinagógát a mögötte álló, volt zsidó iskola épületével. Novák Margaréta örömmel újságolta, hogy az iskola renoválása folyamatban van, és a jövőben komoly szerepet szánnak neki a lévai kulturális életben.

Érdemes megismerni az iskola történetét is!

Az első zsidó iskolát 1840-ben alapították, de eleinte csak magántanulók látogatták. Később egyházi iskola lett, majd 1854-től nyilvános tanintézmény. A diákok száma fokozatosan növekedett, 1898-ban már 5 osztályt nyitottak, összesen 179 tanulóval. Az 1930-as évek elején a diákok létszáma már indokolta, hogy az iskola egy tágasabb, modernebb épületbe költözzön. Az építkezést 1934-ben kezdték meg Jacques Oblatt tervei alapján. A funkcionalista stílusban épült iskolát 1936-ban adták át, de a zsidó diákság csak 8 évig használhatta.1944-ben ez az objektum is a lévai gettó része lett, falai között több száz zsidó ember várt a sorsára. A háború után ismét diákoktól volt hangos az épület, itt kapott helyet a  tanonciskola, majd 1967-ben a Közgazdasági Középiskola. A rendszerváltás után üresen állt, állaga rohamosan romlott.

Miután a  városnak sikerült az iskola épületét felvetetni a nemzeti kulturális műemlékek listájára, megnyílt a lehetőség, hogy az épület felújítása érdekében a Norvég Alaphoz forduljanak. A fáradozás nem volt hiábavaló, az elnyert támogatás összege eléri a 900 ezer eurót. A tervek alapján a felújított épületet egy üveg folyosó köti majd össze a szomszédos zsinagógával, így képezve egy kulturális központot, ami galériát, színháztermet, kávéházat is magába foglalna, teret adva kiállításoknak, koncerteknek, konferenciáknak. A lévai zsidóság előtt fejet hajtva egy állandó kiállítás is készül, aminek témája a régió zsidó történelme. A legújabb technológiák segítségével egy digitális teret is létre hoznak, ennek segítségével virtuálisan körbejárhatjuk a Szeredi Holokauszt Múzeum által rekonstruált koncentrációs tábort. Ennek a szándékosan realista bemutatónak nem titkolt célja az elfogadásra, toleranciára való nevelés és az előítéletek megszüntetése, ami kiemelten fontos a napjainkban is fel-felbukkanó rasszizmus visszaszorításának érdekében.

A lévai zsidó temető a szokásokhoz híven a város határában létesült, az első percellákat az Eszterházyak ajándékozták a zsidó közösségnek. Később földterületek vásárlásával bővítették a temetőt. 1888-ban magas kőfalat húztak a terület védelmére, és felépítették a ma is látható ravatalozót, amelynek a közelében találjuk a legrégebbi sírokat. A kopott homokkövek a maguk egyszerűségével elütnek az újabb, távolabb álló impozánsabb sírkövektől. A kerítés része volt egy kohaniták által használt kapu, ami ritkaságnak számít. Újabb bővítésre 1927-ben került sor, ekkor megszámozták a sírokat. Sajnos az erről szóló dokumentumok és a temetői nyilvántartás megsemmisült. A halottas házat 1931-ben felújították. A két méteres kerítés 2012-ig állta a sarat, ekkor azonban egy része fokozatosan megdőlt, majd összeomlott, megrongálva ezzel több síremléket. 2002-től a zsidótemető a Hatikva Polgári Társulás gondnoksága alá került. A közel 1000 sírhelyet a hozzátartozók ma is látogatják.

Nem állíthatjuk, hogy az egykor Bars megyéhez tartozó Léva mentes az antiszemitizmustól, sajnos itt is előfordult már sírrongálás és fajgyűlöletről tanúskodó felirattal is találkozhatunk, de biztosan elmondhatjuk, hogy a város mindent megtesz azért, hogy a valaha volt zsidó közösség emlékét megőrizze, és a jövő nemzedékét elfogadásra nevelje. Ezen munkálkodott, és munkálkodik Novák Margaréta is, akinek reméljük, még sok új publikációját olvashatjuk a jövőben.