A lengyelek és a Polocaust

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

A Polocaust szó 2012-ben jelent meg a lengyel twitter világában, amikor a lengyelek megsokallták, hogy a zsidók szenvedése mindig übereli az övéket. A szó jelentése és üzenete világos: a lengyelek is elszenvedték a maguk holocaustját, tehát a zsidók ne próbáljanak meg velük szemben az erkölcsi fölény álláspontjára helyezkedni.

Jaroslaw Sellin

A szó azonban nemrég olyan magas szinten hangzott el, ahol korábban még soha: Jaroslaw Sellin, helyettes kulturális miniszter hozta szóba egy interjúban. A kiváltó ok a nemrég elfogadott lengyel törvény, amely bünteti a lengyel bűnrészesség említését a Holokausztban. A felelősségáthárító rendelkezés felkavarta az indulatokat és a zsidó szervezetek, valamint az izraeli kormány élesen elítélték a törvényt. Ez viszontag felkeltette a lengyel indulatokat és a két ország magas rangú képviselői (helyenként éppen a miniszterelnökök) éles hangú szóváltásba bonyolódtak. A lengyelek, akik között gyakori az a vélekedés, hogy országuk a „népek krisztusa”, nagyon nehezen viselik, ha őket nem áldozatnak, hanem tettesnek próbálják feltüntetni.

Jaroslaw Sellin a lengyel állami rádiónak adott interjújában úgy vélekedett, hogy hazája sorsát nem ismeri a világ. Lengyelország szovjet és náci megszállásának, majd a háborúban elpusztult kétmillió lengyelnek a történetét helyes lenne egy múzeum formájában megismertetni a világgal – vélekedett Sellin.

A múzeum talán azért jutott eszébe, mert néhány éve csupán, hogy a lengyel zsidóság történetét bemutató Polin múzeumot megnyitották. A Polin sikere nemzetközi méretekben is hatalmas volt. Van azonban a varsói felkelést bemutató múzeum is Varsóban, a lengyel történelem és a múzeumi kultúra erősen összeszövődik tehát.

A „Polocaust múzeum” egyébként Marek Kochan író és történész ötlete volt, aki a Rzeczpospolita című jobboldali lapban rukkolt elő ezzel az ötlettel.

Sellin interjúja után egy nappal azonban visszatáncolt: közölte, hogy nem építenek Polocaust múzeumot, mert az tovább fokozná a zsidók körében amúgy is érezhető feszültségeket és indulatokat. „A Polocaust, abban az értelemben, ahogy én értem, sértené a zsidó érzékenységet és fölöslegesen fokozná a feszültséget a két nemzet között. Ezért Polocaust múzeum nem épül” – visszakozott Sellin, ugyancsak a Rzeczpospolita hasábjain.

A JTA cikke nyomán jég.

 

Címkék:Polocaust

[popup][/popup]