A kosaras sztár ragaszkodik az antiszemita kijelentéseihez, aztán megbánja őket

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

Olyan fimet népszerűsített, amely szerint a zsidók tehetnek a rabszolga kereskedelemről. 

Kyrie Irving (Forrás: Wikimedia Commons)

 

I. fejezet: a kosaras sztár ragaszkodik az antiszemita kijelentéseihez

Kyrie Irving, a Brooklyn Nets kosárlabda csapat védőjátékosa a Twitteren linkelte a „Hebrews to Negroes: Wake Up Black America!” című 2018-ban készült filmet.

A film alapjául a hasonló című könyv szolgált, amelynek sokat vitatott állítása szerint a rabszolga-kereskedelmet túlnyomórészt a zsidók bonyolították. A többek között Louis Farrakhan, a Nation of Islam vezetője és David Duke korábbi Ku Klux Klan főnök által hirdetett elméletet tudósok és emberjogi szervezetek cáfolták és szélsőségesen antiszemitának minősítették. A film és könyv végső következtetése továbbá az, hogy a fekete amerikaiak az „igazi zsidók”. Ez utóbbi tétel a Black Hebrew Israelites nevű fekete vallási közösség alapvető doktrínája: eszerint azok, akik ma zsidónak nevezik magukat, valójában imposztorok, és az afromaerikaiak az igazi zsidók, akiktől ellopták identitásukat.

Joe Tsai, a csapat tulajdonosa bírálta Irving álláspontját: „Csalódott vagyok, hogy Kyrie támogatja a hamis antiszemita információn alapuló filmet” – hangzott üzenetében.

Irving nevéhez egyéb összeesküvés-elméletek terjesztése is fűződik, többek között a COVID-19 pandémiával kapcsolatban.

Szombat esti nyilatkozatában Irving azt mondta: “Semmi olyat nem vagyok hajlandó megtagadni, amiben hiszek. Megerősít hitemben az, hogy nem vagyok egyedül. Egy egész hadsereg áll mellettem.”

Korábbi nyilatkozatából: „Senkit sem vagyok hajlandó megvetni vallási meggyőződése miatt. Az ’antiszemita’ jelzőt úgy ragasztották rám, teljesen igazságtalan, nem tükrözi a valóságot, amiben élek. Tanulni igyekszem az élet minden területéről és a vallásokból.”

Az Irving által promotált antiszemita film ügye a Kanye West körüli botrányt követi, aminek végső kimenetele a rapper szerződésének fölbontása lett az Adidas sportruházati céggel.

Irvingnek a Nike-val van hasonló szerződése. A média szerint a sportolónak ez csupán 2019-ben 11 milliót hozott a konyhára, de a hétszeres All-Star esetében aligha folytatódik a mostani szezont követően. A Nets ugyanis igyekszik megválni tőle, mert keveset volt a pályán: nem volt hajlandó beoltatni magát COVID-19 ellen.

A Nets nyilatkozatából: „Elítéljük és nem tűrjük a gyűlöletbeszéd semmilyen formáját. Hisszük, hogy ebben a helyzetben a legfőbb lépés a nyílt, becsületes párbeszéd. Köszönet mindenkinek, így az ADL-nek is, akik ebben támogatnak bennünket.”

Jonathan Greenblatt, az Anti-Defamation League (ADL) ügyvezetője üdvözölte, hogy Tsai és a Nets elítélte a promóciót, és pártolta a további véleménycserét.

Irving eredeti üzenete időben egybeesett azzal, hogy Elon Musk megvásárolta a Twittert. Trollok és antiszemiták bátorításként értelmezték bejelentését a közösségi platform moderációs politikájának lazításáról.

Szombat esti üzenete kapcsán Irving meggyőződését fejezte ki, hogy álláspontja elfogadható: „Ez egy nyilvános platform. Törvényellenesen cselekedtem? Megsértettem valakit? Ártottam valakinek?” – tette föl a kérdést egy sajtóértekezleten.

II. fejezet: a kosaras sztár megbánja antiszemita kijelentéseit

Néhány nappal később Irving mégis visszavonta antiszemita kijelentéseit. A Brooklyn Nets és az ADL szerda esti közös nyilatkozatában Kyrie Irving elmondta, hogy vállalja a felelősséget a múlt heti, antiszemita filmet népszerűsítő tweetjéért.

Megbánásuk jeléül ő és a Nets egyaránt 500 000 dollárt adományoz „olyan ügyek és szervezetek javára, amelyek a gyűlölet és az intolerancia felszámolásán dolgoznak közösségeinkben”, és mindketten együtt fognak dolgozni az ADL-lel, “olyan oktatási programokat kidolgozása érdekében, amelyek befogadóak és széles körben küzdenek az antiszemitizmus és a bigottság minden formája ellen”.

“Tisztában vagyok bejegyzésemnek a zsidó közösségre gyakorolt negatív hatásával, és vállalom a felelősséget” – fogalmazott Irving az újabb közleményben. “Nem hiszem, hogy minden, ami a dokumentumfilmben elhangzott, igaz volt, vagy hogy tükrözné erkölcsi elveimet. Emberi lény vagyok, aki az élet minden területéről tanul, és ezt nyitott elmével és a meghallgatásra való hajlandósággal szándékozom tenni. Tehát családom és jómagam sem akartunk ártani egyetlen embercsoportnak, fajnak vagy vallásnak sem, és csak az igazság és a világosság világítótornya kívánunk lenni.”

A Nets kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a szervezet megfogadja az ADL tanácsát. “Oktatnunk kell magunkat, oktatnunk kell az egész csoportot, és irányt kell mutatnunk” – mondta Sean Marks, a Nets általános igazgatója. “Keressük a szakértőket, és az egyik ilyen szakértő minden bizonnyal az ADL”.

JTA – Bassa László

Címkék:kosárlabda, Kyrie Irving, rabszolgaság, zsidó kereskedők

[popup][/popup]