A kormány 2,1 milliárd forint hozzájárulást nyújt

Írta: Mika Klára - Rovat: Belpolitika, Politika, Sport

Vasárnap az Európai Maccabi Konföderáció (European Maccabi Confederation – EMC) Magyarországnak ítélte az 2019-es Maccabi Európa Játékok megrendezésének a jogát. A hír kapcsán Jusztin Ádámmal, a Maccabi Vívó és Atlétikai Club elnökével és Carlos Alberto Tapieroval, a Maccabi Világszövetség főigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Jusztin Ádám

Élvonalbeli kosárlabda játékos voltál. Hogyan kerültél a Maccabi VAC közelébe majd élére?

Jusztin Ádám: 1992-ben csatlakoztam a Maccabi VAC-hoz és 1993-ban már részt vettem a Maccabi játékokon. Ugyan nem a Maccabi VAC-nál játszottam napi szinten, hanem más csapatban, mivel abban az időben profi kosárlabda játékos voltam, de a Maccabi Világ Játékok és az Maccabi Európa Játékok idején mindig csatlakoztam a csapathoz. Az hogy a Maccabiba kerültem, az korábbi edzőmnek Mezei Katalinnak köszönhetem. Később, elődöm, Horvát József, aki 12 évig volt az elnök kért fel, hogy legyek az utódja.
2010-ben Bécsben tartották a Maccabi európai kongresszusát, amin akkor vettem részt először, s az óta vagyok az elnök.

Mennyire volt borítékolható, hogy Budapest nyeri el a következő Maccabi Európa Játékok rendezési jogát? Az Európai Maccabi Konföderáció Budapesten tartotta kongresszusát és a FLF (Future Leaders Forum) a Vezetői Utánpótlás Fóruma szintén itt értekezett, aminek a megszervezését a Maccabi VAC bonyolította le. Furcsa lett volna, ha itt jelentik be, hogy a rendezés jogát Bázel kapja, nem?

JÁ: Valóban, de azért nem lehettünk biztosak a sikerben. Ha mi ezt az eseményt rosszul csináljuk, ha nem jó a prezentációnk, akkor egyáltalán nem biztos, hogy nyerünk. Volt egy jól felépített koncepciónk, amit még 2010-ben találtuk ki. Már akkor szervezői szemmel is figyeltük a rákövetkező évben szervezett Bécsi Maccabi Európa Játékokat.Ott Bécsben már jeleztük, hogy vannak rendezési terveink, de 2015 túl korainak tűnt, nem volt reális addigra felkészülni.
Így a Maccabi VAC szervezetének a megerősítését tűztük ki elsőként célul, s azt, hogy részt veszünk a játékokon 2013-ban és 2015-ben, és utána pályázunk a 2019-es játékok rendezési jogára. Az EMC kongresszus megszervezése adott volt mindenkinek, bárki jelentkezhetett. Nyilvánvaló volt, hogy az EMC kongresszus megszervezésével erősíteni tudjuk a saját pályázatunkat, ez is a felépített stratégia része volt.

Maccabi group

Minek tulajdonítod, hogy Magyarország nyerte meg a rendezés jogát? 

JÁ: Van egy kiváló csapatunk, nagyon erős a támogatottságunk, amit a kormány oldaláról is sikerült megszerezni; ez nyílván anyagi és erkölcsi támogatás is. Támogat a zsidó hitközség is, valamint számos zsidó és nem zsidó szervezet.

Hogy zajlott a nevezés? A kormánynak kellett megpályázni a rendezés jogát?

JÁ: Nem, ezt a magyar Maccabi VAC pályázta meg. A kormány 2,1 milliárd forint hozzájárulást nyújt. Márpedig ha nincs a pályázatunk mögött megfelelő forrás, nyilván nem indultunk volna. Sokkal korábban, még a tárgyalások elején kijelentettük, hogy csak akkor pályázunk, ha már megvan a kormányhatározat a pénzügyi garanciáról. Ha nem így lett volna, akkor a levegőbe beszélünk.

Van személyes kapcsolatotok a kormány részéről, aki a program terveket onnan menedzselni? 

JÁ: Van, nagyon szoros a kapcsolatunk az MTK Budapesttel. Ennek a csapatnak van egy erős zsidó kötödése. Deutsch Tamás elnökkel már 2010-ben elkezdtem beszélni a pályázatról, tehát ő volt ebben az első partner. S mivel neki jó kormányzati kapcsolatai voltak, ő volt az, aki a támogatási igényeinket próbálta menedzselni és igyekezett segíteni nekünk. Így volt ez akkor és így van a mai napig.
Még valamit el szeretnék mondani a pályázattal kapcsolatban: elkezdtünk dolgozni egy kisebb csapattal, de van egy tágabb csapat is. Ők azok, akik kifejezetten a kongresszuson és a prezentáción dolgoztak. A pályázat minden részének megvolt a saját felelőse, a munka nagyon összehangoltan zajlott. Azt gondolom a győzelem záloga az volt, hogy a döntéshozók látták, hogy szívből csináljuk, nagyon akarjuk, van jövőnk, van egy zsidó közösségünk, amit más aspektusból is meg lehet erősíteni. Nagyon fontos nekünk a vallási élet, a hagyomány, a kultúra és a visszaemlékezés a Holokausztra.
De a legfontosabb a magyarországi zsidó sport hagyománya, kimagasló elődeink, akik számos magyar sportsikerhez járultak hozzá. Maga a sport, amin keresztül nyújtani tudunk valamit a zsidó és nem zsidó közösség számára, ami szerintem egy kikezdhetetlen szempont és mindenki jól jár vele.

Jobboldali körökben finoman fogalmazva nem egyértelműen pozitív a rendezvény fogadtatása.

JÁ: Természetesen, de reméljük, javul a hozzáállásuk. A zsidó közösségen belül is vannak olyanok, akik szkeptikusak. Nyilván nincs olyan program, aminek ne lennének ellenzői, én ezt megértem. Mégis azt gondolom, hogy Magyarországon a zsidó és nem zsidó közösségek többsége támogatja ezt a munkát. Mi ezt felmértük, mert nem akartunk olyan vállalkozásba fogni, aminek nincs támogatottsága. A Maccabi Európa Játékok megrendezésének nagyon erős támogatottsága van a közösségen belül, legyen az egy kis civil szervezet, vagy a MAZSIHISZ: szerintem mindenki a közös sikert látja benne.

A Maccabi VAC jelenleg sport szervezetként funkcionál, de nincs saját infrastruktúrája. A támogatásból ezt is lehetne fejleszteni, állandó létesítmények kiépítésébe fektetni. 

JÁ: Így van, s bennünket éppen ez motivált. Úgy gondoltuk, a játékok megrendezése a legjobb alkalom arra, hogy felépítsünk egy olyan kulturális és sportközpontot, ami a játékok után itt marad: tehát nekünk ez a „hab a tortán”.
A játékok tíz napig tartanak, majd a résztvevők távoznak. Köszönjünk, mi ezért nem akarjuk feltétlenül megcsinálni. Azért akarjuk megrendezni a játékokat, hogy utána elinduljon valami, ami hatalmas változást hoz a zsidó közösség életében.

A versenyeken kizárólag zsidók indulhatnak, ezért sokan támadják.

JÁ: Ez igaz, ez egy zsidó közösségi esemény, ez kétségtelen, de azért előtte van egy három és fél éves időszak, ami alatt számos különböző kulturális programot lehet szervezni, számos lehetőség van a nem zsidó közösség bevonására is.

Lehet arról tudni valamit, hogy mely helyszínek, létesítmények adnak majd otthont a versenyeknek? 

JÁ: Erről még nagyon korai beszélni. Ami biztos, hogy egy sport és kulturális központot szeretnénk létrehozni a zsidó közösség számára, ami még sohasem adatott meg a zsidó közösségnek korábban. Hogy ez hol lesz, milyen lesz, mekkora lesz erről még korai nyilatkozni, de biztos vagyok benne, hogy már jóval a játékok előtt elkészül, be tudjuk járatni és úgy fogunk nekimenni a játékoknak 2019-ben, hogy már működik.

A Carlos Alberto Tapieroval készült interjút holnap olvashatják.

támogatás
Pop up banner

Címkék:2015-12

[popup][/popup]