A kiállítás fantomja

Írta: Gadó János - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika, Történelem

A koncepció még nem készült el, de abban a formában már nem is időszerű. Így lehetne jellemezni a Mazsihisz nagyszabású projektjét, az Együttélés Háza nevű kiállítás-tervezetet.

4-a-rumbach-utcai-zsinagoga-ahol-az-egyutteles-haza-kapna-helyet

A Rumbach utcai zsinagóga, ahol az Együttélés háza kapna helyet

Az Együttélés Háza már a sokadik kísérlet a magyar–zsidó együttélés nagy drámájának bemutatására országnak-világnak.

Az első a Páva utcai Holokauszt emlékközpont (HDKE) volt.

Az intézményre egy jobboldali kormány (az első Orbán-kormány) szavazta meg a pénzt, amelynek mindig is fontos volt, hogy az antiszemitizmus vádját elhárítsa magától. A kivitelezés viszont túlnyomórészt egy baloldali kormány idején zajlott, amely – jogelődje, az egykori állampárt örökségét maga mögött hagyva – nem rendelkezett történelemképpel, így ambíciója sem volt, hogy ezt a történészekre, muzeológusokra ráerőltesse.

Az akkori Mazsihisz-vezetés holokauszt-tudatosságánál csak kisstílűsége volt nagyobb, s a kiállítás céljaira a Páva utcai zsinagógát jelölte ki. Így a zsinagóga hasznosítása és felújítása is megoldódott. A szakmabeliek kénytelenek voltak alkalmazkodni. A nagy felkészültségű Karsai László és csapata politikailag „keményvonalas”, a magyar állam felelősségét hangsúlyozó forgatókönyvét a kiállítást tervező szakemberek zsúfolták be az épület alatti mélygarázsba.

Így impozáns küllemű, történetileg kétségkívül hiteles, politikailag baloldali szellemű, pedagógiailag nem túl érzékeny kiállítás jött létre – a város egy kedvezőtlen pontján, egy teljesen alkalmatlan mélygarázsban.

Mindez együtt elegendő volt ahhoz, hogy az intézmény – hosszú távon – ne tudja betölteni a küldetését – noha az első években egy lelkes csapat komoly pedagógiai munkát végzett. Ám a magyar társadalom többsége a kiállítás üzenetét nem kívánta meghallani. A HDKE létrejöttét és működését övező számos visszásság miatt – úgy tűnik – sem a pesti liberális értelmiség, sem a Mazsihisz nem érzi igazán magáénak az intézményt.

A 2010 után hatalomra kerülő második Orbán-kormány így könnyedén gleichsaltolta az emlékközpontot, feltöltve a vezetést saját, szuverén működésre alkalmatlan kádereivel. A magyarság Holokausztért viselt felelősségét bemutató intézmény így csöndben elhalt: formálisan működik ugyan, de érezhető hatása nincs – s ez ellen nem tiltakozik senki.

4-az-egykori-pava-utcai-zsinagoga-ma-holokauszt-dokumentacios-kozpont-es-emlekhely

Az egykori páva utcai zsinagóga – ma Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely

Ezen közben a HDKE-vel egy időben megnyitott Terror Háza, mely, önreflexiót nem ismerve, a magyarok áldozati mivoltát hangsúlyozza a 20. században, óriási sikernek bizonyult, évente százezerével látogatják az intézményt, komoly befolyást gyakorolva ezzel a köztudatra.

Ezek után nem meglepő, hogy 2010 után a kormány – amely nem győzi hangsúlyozni elkötelezettségét a zsidóság és Holokauszt emlékezete iránt – elérkezettnek látta az időt, hogy

az ügyet, a maga felfogása szerint kezébe vegye.

A lebonyolítást Schmidt Máriára bízták, aki a Terror Háza igazgatójaként már bizonyította rátermettségét a nagyvonalú történelmi projektek megálmodásában és kivitelezésében.

Nagyvonalúságban most sem volt hiány: Schmidt Mária Józsefvárosi pályaudvar tágas tereiben akarta berendezni nagyszabású kiállítását, a Sorsok Házát, melynek fókuszában, mint hírlik, a magyar embermentők álltak volna. (Valódi forgatókönyv sosem készült, vagy legalábbis nem vált ismertté.) A Holokauszt azonban nem a magyar zsidók megmentéséről, hanem elpusztításáról szólt, így a projekt ellen, nemcsak zsidó részről, óriási tiltakozás robbant ki. A kormánynak be kellett látnia, hogy – noha hatalma sok mindenre kiterjed

– a Holokauszt elbeszélését nem tudja uralni.

A projekt leállt, az ügyben patthelyzet alakult ki: a HDKE-t a kormány gyakorlatilag lenullázta, a Sorsok Házát viszont a széleskörű ellenállás kontrázta meg.

4-a-terror-haza

A Terror háza

Ilyen körülmények között az időközben hatalomra került új hitközségi vezetés (gyakorlatilag Heisler András) józan kompromisszumot javasolt: ha a magyar zsidóság pusztulásának elbeszélésben nem tudnak egyezségre jutni, legyen egy kiállítás tárgya a magyar–zsidó együttélés.

A zsidók számára ez a tematika azért elfogadható, mert megmutatja hatalmas hozzájárulásukat a magyar társadalom gyarapodásához, a kormány és ideológusai számára pedig azért, mert a magyarok befogadó voltát hangsúlyozza.

E kölcsönös érdekek jegyében fogant meg az Együttélés Háza gondolata.

Az új koncepciónak azonban új helyszínt kellett találni, s a Mazsihisz köreiben, ahol a nagyszabású tervek, merész víziók nem jellemzőek, kezdettől fogva kézenfekvő volt, hogy az – üresen álló – Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz a helyszín. A zsinagógák múzeumként való hasznosítása világosan mutatja a közösség múltba fordulását.

A zsinagógát a 80-as évek közepén az akkori hitközség, a rosszemlékű MIOK vezetői eladták (az eladásról semmiféle dokumentáció nem került nyilvánosságra), s az húsz év és sok hányattatás után került ismét a Mazsihisz tulajdonába egy ingatlancsere révén. Miután ez megtörtént, s elmúlt a veszély, hogy a konkurens EMIH megszerzi az épületet, a Mazsihisz vezetői már nem tartották sürgősnek a további lépéseket. A milliárdos felújítási költségeket amúgy sem tudták volna maguk finanszírozni, hiszen a Mazsihisznek – az EMIH-től eltérően – nincs komoly tapasztalata a nemzetközi fundraising terén, a külső támogatás túlnyomórészt a magyar költségvetésből jön.

A felújításra azért forma szerint pályázatot hirdettek, s ebben a multifunkcionális felhasználásra – vallás, kultúra, emlékezet – helyezték a hangsúlyt. A pályázatot a König és Wagner építész iroda nyerte meg, amely, az instrukciónak megfelelően, az eredeti zsinagógatér helyreállítását és a többi helyiség – eredetileg rabbilakás, iroda, stb. – sokirányú felhasználását irányozta elő. A modern technika segítségével a tér közepén helyreállítandó bimát (Tóra-olvasó emelvényt) süllyeszthetőre tervezték, hogy a tér kulturális programokra is alkalmas legyen. Az ülések, a tervek szerint, szintén minden irányban elfordíthatóak. Ettől eltekintve az eredeti belsőt, így az impozáns Tóraszekrényt, teljes hűséggel tervezték újra.

Miután a tervek illően elkészültek, a Zoltai-féle vezetés nem ambicionálta tovább az épület felújítását, s „a Rumbach” parkoló pályára került. König Tamás, az iroda vezetője csak 2015-ben kapott jelzést, hogy a terveket frissítse, mert a kivitelezés, immár „Együttélés Háza” néven, hamarosan elindulhat.

4-a-sorsok-haza-amelynek-csak-a-heja-keszult-el

A Sorsok háza, melnek csak a héja készült el

Úgy tűnik azonban, a megvalósítás a bizonytalanság ködébe vész. Mint Heisler András, a Mazsihisz elnöke lapunknak elmondta,

egyelőre csak elképzelések vannak

arról, hogy mi kapna helyet az épületben, forgatókönyv még nincs. Még az épület funkciójáról is viták folynak: milyen arányban legyen turisztikai látványosság, zsinagóga, közösségi centrum, kiállítótér és emlékhely. Az eszmecserékből, mondja Heisler András, azt szűrik le, hogy leginkább a közösségi térre van igény, imádkozni viszont kevesen akarnak. (Meglepően belenyugvó kijelentés ez, egy hitközségi vezető részéről.) Szavaiból kiderül, hogy amikor az együttélésről szól, nem a múltat bemutató kiállításra, hanem inkább a jelenkori társadalmi életre gondol.

Kérdésünkre, hogy akkor az Együttélés Háza, ez a nagyszabású múzeum hol kapna helyet, Heisler pontosan megjelöli, hogy az épület második és harmadik szintjén. Ez azonban a jövő zenéje, hiszen, mint kiderült, a felújításhoz beígért mintegy 3.5 milliárd forintból csupán 450 millió áll rendelkezésre, márpedig állami garancia nélkül nem vágnak bele az építkezésbe. A magyar–zsidó viszonyt bemutató nagy múzeum projektje így ismét elhomályosul, és nem is érezni az átütő akaratot ennek megvalósítására – a magyar zsidóság egyetlen szegmenséből sem.

Úgy tűnik, a Zsidó Múzeumhoz közel álló forrásunk látja reálisan a helyzetet:

az Együttélés Háza csak addig volt fontos, amíg a Schmidt Mária-féle Sorsok Házát kellett megkontrázni.

Most, hogy ez gyakorlatilag megtörtént, a projekt igazából senkit nem érdekel különösebben. Amikor legutóbb a Rumbach zsinagóga jövőjéről vitatkoztak egy fórumon, az Együttélés Háza nevet emlegették ugyan, de ezt magára az épületre értették, nem az itt megálmodott kiállításra. Ez utóbbi a vita során föl sem merült.

Toronyi Zsuzsa a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár vezetője szerint „az Együttélés Háza munkacímű kiállítás csakis és kizárólag gyűjteményekben megőrzött, autentikus tárgyak kiállításával valósulhat meg. Ilyen gyűjtemény jelenleg a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár.”

Ami feltehetőleg a nagyszabású elképzelések végét jelenti, hiszen így a „2016-2020 közötti időszakban megvalósuló” projekt a Zsidó Múzeum égisze alatt és annak gyűjteményére alapozva jönne létre. Ami nem biztos, hogy rossz, de távoli, bizonytalan tartalmú és messze van egy olyanféle nagyszabású víziótól, ami a Schmidt Mária féle koncepció méltó ellentettje lehetett volna.

Hanukia

Hanukia – a Zsidó múzeum 100 év 100 tárgy című kiállításán

A lassú, szerves építkezés jegyében Toronyi háromlépcsős tervet vázol. Első menetben a Zsidó Múzeum hagyományos kiállítását újítják fel. A vallási tárgykultúra terén a múzeumnak európai méretekben is figyelemre méltóan régi és gazdag, több mint tízezer tárgyból álló gyűjteménye van, amit még a háború sem pusztított el. Ezt kell a 21. század korszerű szemléletével és technikáival bemutatni. Az e célra kijelölt épületszint nem nagy, így pontosan 365 tárgyat választottak ki, hogy ezekkel illusztrálják a vallásos zsidó élet ciklusát – úgy, mint a régi kiállítás, de 21. századi komplex szemlélettel, technikával, felvéve a hagyományos vallási ünnepek közé az izraeli ünnepeket és emléknapokat is. A kiállításnak ez a része már pontos forgatókönyv szerint készül, s a megnyitót Toronyi 2017. március 28-ra tervezi. Hogy kik alkották meg a kiállítás koncepcióját?  Toronyi Zsuzsa, Darvas István, az ORZSE zsinagógájának rabbija és Kádár Gábor, a magyar holokauszt ismert történésze. (És még sokan mások, akiknek a nevét nem lehet mind felsorolni, teszi hozzá Toronyi Zsuzsa.)

A múzeum második szintjén, ahol eddig többnyire időszaki kiállítások voltak láthatók, a magyar zsidó közösség történetét mutatják majd be – úgyszintén tárgyak segítségével, s megtartva a jelenlegi időszaki kiállítás (Száz év, száz tárgy) technikai kereteit. Helyükön maradnak tehát a tárgyak felerősítésére szolgáló furnérlemezek, s ezekre rakják fel az – egyelőre még csak részben kiválasztott – tárgyakat, melyek a hagyományos közösségek történetét illusztrálják. Portrék, oklevelek, berendezési tárgyak, festmények, hatósági iratok, újságok és mindenféle más – javarészt nem vallási – tárgyak és dokumentumok kerülnek majd ide, ha elkészül a kiállítás forgatókönyve. A kiállítás pedig „okos padokkal” egészül ki, melyek a digitális technika segítségével nagy mennyiségű információt tesznek majd hozzáférhetővé.

A harmadik lépcső lenne – mint fentebb láttuk – az Együttélés Házának valamiféle redukált változata, a Rumbach zsinagóga 2-3. szintjén, kétszer 200 négyzetméteres alapterületen. A Sorsok Házának megálmodott Józsefvárosi pályaudvar területeihez képest ez igen szerény tér, de csaknem ugyanannyi, mint a Zsidó Múzeum jelenlegi kiállítási tere.

Ez az – egyelőre még víziókban sem élő – kiállítás lenne hivatott bemutatni mindazt, ami a modern magyar-zsidó történelemben valóban drámai: a hagyományos közösségtől többnyire elszakadt zsidók hatalmas arányú részvételét a magyar gazdaság, kultúra és politika modernizációjában.

A két tisztes polgári lakás területén talán majd létrejövő kiállítás legjobb esetben érdekes lesz, de aligha lesz alkalmas ama súlyos konfliktusok feloldására, katarzis kiváltására, amelyek jegyében az Együttélés Házának eszméje megfogant.

Minderről azonban nagyon feltételes módban kell beszélni, a kérdezettek – finoman szólva – óvatosan nyilatkoztak az Együttélés Házáról. Heisler András szerint az állam pénzügyi garanciáira várnak, s csak ez után kezdik írni a forgatókönyvet, ami 2017-ben készülhet majd el. A kiállítás, a felújított épülettel együtt szerinte 2018-19 táján nyílhat meg a közönség előtt.

Ha egyáltalán.

Mindez azonban a távol(abb)i jövő. Heisler András szerint az állam pénzügyi garanciáira várnak, s csak ez után kezdik írni a forgatókönyvet, ami 2017-ben készülhet majd el. A kiállítás, a felújított épülettel együtt 2018-19 táján nyílhat meg a közönség előtt. Toronyi Zsuzsa is úgy nyilatkozik, hogy egyelőre az első lépcső kivitelezésével van elfoglalva, s a harmadik lépcsőnek jelenleg semmi sürgőssége nincsen.

Van egy súlyos kérdés a honi köztudatban:

hogyan, mi módon lehet ábrázolni ország-világ előtt a magyar–zsidó együttélés drámai történetét?

Több reprezentatív intézmény és még több terv született e kérdés megválaszolására, de egyiket sem kísérte konszenzus, így egyiket sem követte megbékélés. A legutóbbi próbálkozás, az Együttélés Háza valószínűleg el sem jut a megvalósításig – olyan emblematikus, katartikus intézményként legalábbis biztos nem, mint amilyen a varsói Polin vagy a berlini Zsidó Múzeum.

Van egy üres és felújításra szoruló zsinagóga a belváros közepén, amely több mint harminc éve vár sorsa jobbra fordultára. Tíz évvel ezelőtt eldőlt, hogy az épület a Mazsihiszé lesz, de hogy a tulajdonos mihez kezd vele, az továbbra is kérdéses: a mai napig nincsenek konkrét és részletes tervek a hasznosításra. Bizonytalan sorsa a közösség bizonytalanságát tükrözi.

Van egy Magyar Zsidó Múzeum Budapesten, amelynek – érdekes és izgalmas időszaki kiállítások mellett – egy állandó kiállítása van: a vallásos tárgyakon keresztül mutatja be a vallásos zsidóság hagyományait és életét. Magyarországi tárgyakról van szó, ennyiben kötődik a kiállítás a magyar zsidósághoz. A megújuló kiállítás hasonló lesz az előzőhöz, noha tartalmában és technikájában korszerűbb. Egyelőre ennyi biztos. A vallástól elszakadó, a modern világba belépő zsidók útjának bemutatása olyan kihívás, aminek bemutatását a múzeum a bizonytalan jövőbe tolja ki.

*

A magyar zsidóság hivatalos képviselőinek és szellemi elitjének van ereje, hogy a magyar–zsidó drámáról szóló, számukra elfogadhatatlan reprezentációkat elutasítsák és az ilyen tervek kivitelezését meggátolják, ahhoz azonban nincs kapacitásuk, hogy – a világnak bemutatandó – saját történelemképüket megálmodják és múzeumként kivitelezzék. Ez alól csak a Holokauszt története a kivétel.

támogatás

Címkék:HDKE, Heisler András, Mazsihisz, Schmidt Mária, Sorosok háza, Terror háza, Zsidó múzeum