A Jobbik és Irán

Bár a Jobbik politikusai előszeretettel neveznek más pártokat „idegen érdekek” képviselőnek, ez a gyanú az utóbbi időben épp a szélsőjobboldali párttal szemben fogalmazódott meg a legerősebben, különösen, ami a párt Iránhoz, valamint Oroszországhoz fűződő viszonyát illeti. Az alábbiakban a Jobbik és perzsa állam kapcsolatát vizsgáljuk.

„Az iszlám az emberiség utolsó reménysége a globalizáció és a liberalizmus sötétségében” – fogalmazott 2013. novemberében – nagy sajtóvisszhangot kiváltva – Vona Gábor törökországi látogatásakor. A mondat csak azokat lephette meg, akik az elmúlt években nem kísérték figyelemmel a magyar szélsőjobboldali párt külpolitikáját. Abban ugyanis kezdettől fogva kiemelt szerepet kap az iszlám országok irányába történő kapcsolatépítés.

A párt világnézetben nem pusztán a magyarok „keleti eredete”, valamint a kulturális és pragmatikus gazdasági érvek támasztják alá a „keleti nyitás” politikáját, hanem egy ennél mélyebb, komplex összeesküvés-elméletre, valamint a Nyugat összeomlásával kapcsolatos várakozásokra épülő ideológia is. Csak a Nyugat hanyatlásának és „gyarmatosítási szándékának” megfogalmazásával válik megmagyarázhatóvá, hogy miért is nemzeti érdeke Magyarországnak a Nyugattól való elszakadás és a keleti hatalmakkal való szövetségkötés. Ahogy Vona egy a Barikádban megjelent 2007-es cikkében megfogalmazta: „(…) Az Egyesült Államok monopolizálta világ remélhetőleg a végóráit éli. Képtelen lesz többfrontos harcra Kínával, Oroszországgal, az Irán vezette muszlim világgal és Latin-Amerikával. Ez utóbbival sokat nem tudunk kezdeni, de az első három felé igen is találnunk kell utat.”

Az Irán iránti fokozódó nyílt elköteleződést mutatta Vona Gábor 2008. október 23-i beszéde is, melyben a pártelnök a 2009-es EP-választásokra Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnöktől kért választási megfigyelőket, és az Iráni Forradalmi Gárda segítségét. Egy 2008-as interjúban Vona a javaslatát Simon Peresz izraeli államfő kijelentésére hivatkozva indokolta: „Magyarország jelen pillanatban olyan ország, amelyet Izrael meg akar szállni vagy már megszállt. Simon Peresz kijelentésére gondolok, és ha a választások tisztaságára felügyelni kell, akkor azt Nyugat-Európától, az Európai Uniótól nem várhatjuk”. Az Irán-barátság és az Izrael-ellenesség (illetve az antiszemitizmus) szorosan összefügg a Jobbik ideológiájában. Ez pedig Irán számára is nyilvánvalóan fontos kapcsolódási pont, hiszen az Európai Unió államaiban kevés (és egyre kevesebb) olyan jelentősebbnek mondható pártot találhat, amely partner lenne az Izrael-ellenességben és antiszemitizmusban, mivel a nyugati muszlimellenes szélsőjobboldali pártok jelentős része egyben Izrael-barát is.

A Jobbik parlamenti párttá válásával az Iránnal kapcsolatos politika is új szintre emelkedett. A korábbi elszórtabb nyilatkozatokon és személyes kapcsolatépítésen túllépve az Iránnal kapcsolatos nézetek immár a párt külpolitikai tevékenységének szerves részévé váltak: elkezdődött az intézményes kapcsolatrendszer kiépítése a parlamenti és önkormányzati szinten egyaránt.

A Jobbik 2010 után több gesztussal és megnyilatkozással is védte Irán geopolitikai érdekeit, elutasítva az országot ért nemzetközi szankciókat. 2012 januárjában Hegedűs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese tiltakozott az EU és az Egyesült Államok új szankciói ellen, azt egyszerre reális háborús veszélyként és „háborús hisztériakeltésként” minősítve a békés Irán ellen, „aki eddig nem támadott meg senkit”. A frakcióvezető-helyettes emlékeztetett arra is, hogy míg Irán nukleáris katonai potenciáljára nincs bizonyíték, „Izraelnek ezzel szemben közel 200 atomfegyvere van”. A Jobbik hangos támogatója az Irán által sok féle módon segített szíriai rezsimnek is. A nyílt állásfoglalások közé tartozik az alább említett tüntetéseken és találkozókon kívül még például az iráni külügyminisztere repülőgépének Magyarország légteréből való kitiltása elleni tiltakozás 2011 végén . Legutóbb pedig a Jobbik üdvözölte az iráni atomdúsítás korlátozásáról szóló, a nemzetközi szankciókat enyhítő genfi megállapodást.

Mindezzel kapcsolatban látni kell, hogy a Jobbik Iránnal – és általában a keleti nyitással –kapcsolatos külpolitikája és agendája a szavazóközönsége számára érthetetlen, vagy egyenesen kevéssé tolerálható, hiszen nehezen egyeztethető össze a Jobbik által deklarált keresztény identitással is, valamint a párt és a szavazótábora általános idegenellenességével. Következésképpen a párt külpolitikáját mozgató érdekek nem igazán a hazai pártpolitikai versenyhez köthetők.A Jobbik ezért operál rendre a közönsége által leginkább érthető antiszemita érvekkel, amikor demonstratíve is kiáll Irán mellett, így például 2011. december 2-án „háborúellenes béketüntetés” keretében tiltakozott az Iránt sújtó szankciók és a nyugati „cionista” érdekek érvényesítése ellen. Így válnak a zsidó világ-összeesküvés, valamint magyar őstörténeti mítoszok mentén indokolttá a keleti kapcsolatok.

Nemzetközi politikai szempontból Jobbik és Irán kapcsolata láthatólag mindkét fél számára alkalmas a politikai tőke növelésére. Irán esetében egyértelmű, hogy bármely európai parlamenti párttal kialakított kapcsolatrendszer segíti a nemzetközi elszigeteltség enyhítését, valamint az európai politika befolyásolását. A Jobbik számára pedig az Irán-barátság alkalmas nem csupán az Nyugat- és az Izrael-ellenesség kifejezésére, hanem arra is, hogy tényleges politikai súlyánál jóval hangsúlyosabb nemzetközi „szereplőként” tűnhessen fel a geopolitikailag meghatározó Irán szövetségeseként. Mindez a részben szintén Irán-barát politikát folytató Oroszországgal kialakított kapcsolatot is tekintve komoly nemzetközi hátszelet jelent a magyar szélsőjobboldali párt számára, amely ilyen „barátokkal” a háta mögött belpolitikai szinten sem lesz könnyen félreállítható.

Irán szempontjából azonban nem feltétlenül a Jobbik, még talán nem is annak antiszemitizmusa és Izrael-ellenessége az elsődleges, hanem a kapcsolatból származó információk és az európai politikába való belépés lehetősége.

(Az írás alapjául szolgáló előadás a Kidma konferenciáján hangzott el. A szerk.)