A Jexodus kudarca

Írta: Lázár György - Rovat: Politika, Vélemény

Trump elnök dühös az amerikai zsidókra, vagyis az amerikai zsidók többségére, akik nem akarnak rá szavazni. Az amerikai elnök mindenben támogatja Netanjahu kormányát, Izrael legjobb barátjának tartja magát, kedvenc lánya, Ivanka, zsidó hitre tért, Jared veje a közel-keleti béketerven dolgozik. És ez a hála? Az amerikai zsidók döntő többsége nem támogatja Trumpot és pártját, a republikánusokat.

Fotó: Christian Hartmann Reuters

És ez még nem minden. Trump egész életét New York-ban élte le, minden Manhattanhez köti, ahol barátai, bizalmasai és üzlettársai javarészt zsidó származásúak. Ennek ellenére Manhattanben a szavazatok alig több mint 10%-át kapta a 2016-os elnökválasztáson. Még az általa imádott „normálisabb” floridai Palm Beach-ben is Hillary aratott elsöprő győzelmet. Országosan a zsidó szavazók 71%-a szavazott Hillaryra.

Nem meglepően mozgalom indult az amerikai zsidó szavazók republikánus oldalra csalogatására. Jexodus a projekt neve, a zsidók (Jews) demokrata pártból történő exodusára célozva. Ennek során arra ösztökélték a zsidó szavazókat, főleg a fiatalabbakat, hogy hagyják ott az „antiszemita” demokratákat. (A zsidó szavazók “elcsábítása” a republikánusok felé persze nem a mozgalom 2019-es alapításától datálható.)

A Jexodus mozgalom szóvivője, Elizabeth Pipko (a kép jobboldalán) Trump elnökkel

Ebben nyilván ösztönözte őket az a tény, hogy a zsidó választópolgárok 79 %-a nem a republikánusokra szavazott, majd 10 százalékkal nagyobb volt ez az arány, mint 2 évvel korábban Trump ellen.

Ráadásul Netanjahu sem népszerű a demokraták között. A Gallup közvélemény kutató intézet szerint Bibit a republikánusok 64%-a kedveli, míg a demokrata pártiak között mindössze 17%-os a támogatottsága. A közvélemény kutatások szerint az amerikai zsidók többségének sem szimpatikus az izraeli miniszterelnök, különösen rossz a viszonya a fiatalabb korosztályokkal.

Ilhan Omar és Rashida Tlaib amerikai kongresszusi képviselők

Most pedig az Omar – Tlaib affér valóságos válságot idézett elő. Rashida Tlaib és Ilhan Omar demokrata képviselőnők belépését az izraeli hatóságok először elutasították és a jelentéktelen ügyből politikai hólabda lett. Két újonc, fajsúlytalan demokrata képviselőről van szó, hiszen a 37 éves Ilhan Omar és a 43 éves Rashida Tlaib országos politikai befolyása zéró. Körzetükön kívül eddig ismeretlenek voltak, jelentős törvényhozási munkát nem végeztek, a 235 tagú demokrata kongresszusi csoport tagjai.

A jobboldali média támadásai után azonban befolyásuk megnőtt, és ma már “jelentős politikusként” nyilatkoznak. Izrael és néhány jobboldali amerikai szervezet támadásai túllőttek a célon, annyira túllőttek, hogy ma már egyes jelentős zsidó lobbiszervezetek is a képviselőnők védelmükre kelnek.

A vita hevében Trump azt találta mondani, hogy azok a zsidó vallású/származású amerikaiak, akik a demokratákra szavaznak a jövő évi választásokon, vagy tudatlanok, vagy „rendkívüli illojálisak”. Az elnök nem fejtette ki hogy mit ért a “lojalitás hiányán”. Szerencséjére.

Kijelentését szinte minden zsidó (és nem zsidó) szervezet elítélte, és most már az sem lenne meglepő ha a 2020-as elnökválasztáson a zsidó szavazók akár 90%-a is ellene szavazna.

A jobboldali Newsmax TV csatorna egyik népszerű kommentátora, Wayne Allyn Root, pedig kijelentette hogy Trump „a zsidók királya” akit imádnak Izraelben. Valóban, a Pew közvélemény kutató 2018-as felmérése szerint Trump támogatottsága 69 százalékos volt Izraelben. A zsidó államban kétharmados többsége lenne, de saját szűkebb háza táján a zsidó szavazatok alig több mint tíz százalékát kapja meg.

Hát csoda hogy dühös Trump elnök?

 

Címkék:Izrael, Netanjahu, Trump, zsidó szavazók

[popup][/popup]