“A Holokauszt után virágzó antiszemitizmus”

Bernhard-Henri Lévy francia filozófus és író beszéde az ENSZ Közgyűlésen

Bernard-Henri Lévy francia író és filozófus azon kevés entellektüelek közé tartozik, akik felszólalhattak az ENSZ Közgyűlése előtt – ezúttal január 22-én, az antiszemitizmus újbóli feléledése kapcsán rendezett tanácskozáson.

Visszautalva a közelmúlt nyugat-európai terrorcselekményeire, valamint az ENSZ alapvető küldetésére, kiemelte: „Az Egyesült Nemzetek Szervezete többek között azért jött létre, […] hogy ennek a rémnek az újjáéledését megakadályozza, de ez mégsem sikerült – és ezért vagyunk itt. Ahhoz azonban, hogy szembe tudjunk nézni vele, megértsük a jelenség okait és a vele szembeni ellenállás módját, le kell számolnunk néhány manapság divatos elmélettel.”

Az egyik ilyen – mint mondta – az, hogy az „antiszemitizmus csupán a rasszizmus egy formája. Természetesen mindkettő ellen teljes elszántsággal kell harcolnunk! De nem harcolhat az ember az ellen, amit nem ért. Meg kell értenünk, hogy míg a rasszisták a látható, kézzel fogható másságuk miatt gyűlölnek másokat, az antiszemiták a nem látható és nem meghatározható különbségek miatt gyűlölik a zsidókat. Ennek megértése segíthet megtalálni azokat a stratégiákat, amelyeket az antiszemitizmussal szemben alkalmaznunk kell.”

A másik hamis teória – „melyet különösen itt, az Egyesült Államokban állandóan hallunk – az, hogy az új antiszemitizmus gyökerei az arab-iszlám világban erednek. Ezzel szemben az én hazámban például két forrása van az antiszemitizmusnak […]: az egyik kétségtelenül a volt gyarmatainkat mérgező ópiumként átható radikális iszlám, mely úrrá lesz az elveszett lelkeken; de ott van a másik, régi francia rém is, amely Dreyfus és Vichy óta csupán félálomba szenderült – és egyáltalán nem összeférhetetlen a dzsihádizmus szörnyetegével.”

„Végül pedig az sem állja meg a helyét, hogy egy állam politikája – s természetesen Izrael államára utalok – idézi elő az antiszemita megnyilvánulásokat […]. Én láttam olyan európai fővárosokat, ahol szinte teljesen kiirtották a zsidókat, az antiszemitizmus mégis virágzik, és olyan távoli helyeket is, ahol soha nem éltek zsidók, a nevük mégis egyet jelent magával az ördöggel. Azt kell tehát mondanom, hogy ha Izrael magatartása példás lenne, sőt ha olyanok lennének, mint az angyalok, és a palesztinok megkapnák az államiságukat – amelyhez joguk van – ez az ősi és rejtélyes gyűlölet akkor sem hagyna alább egy jottányit sem.”

„Az antiszemitizmus valós és pontos működésének megértéséhez el kell hagynunk ezeket a kliséket, és azt kell megnéznünk, mit állítanak maguk a követői. Végtére is az antiszemiták soha nem érték be azzal, hogy azt mondják: Bizony, ilyen gonoszok vagyunk, utáljuk ezeket a szerencsétlen zsidókat!’ Nem.”

Ehelyett, magyarázta a filozófus, a történelmi kereszténység számára létezett a „Krisztus-gyilkosság” vádja; a minden vallást eltörölni akaró felvilágosodás számára „Krisztus ’kitalálásának’” botránya; a rasszisták számára a fajvédelmi alapú gyűlölet; a szocialisták számára pedig a kapitalizmussal azonosított zsidók világuralma, a hülyék szocializmusa.

„Ma, 2015-ben – folytatta – ezek a vádak már nemigen működnek”, hiszen a 20. század történelme sokakat megtanított ezek borzalmas kimenetelére. „Ahhoz, hogy a mai kor széles tömegeit a régi vírus újra megfertőzhesse, és férfiak, nők sokasága újra gyűlölni kezdjen – miközben azt hiszik, valami jó dolgot cselekszenek, vagy legitim okuk van a zsidók elleni gyűlöletre –, új érvek kellenek, amelyeket még nem leplezett le a történelem.”

A filozófus kifejtette, hogy a mai antiszemitizmus legalább három olyan dolgot állít, amely széles tömegeket képes feltüzelni. Az egyik, hogy »a zsidók bűnös, illegitim államot tartanak fenn«. Ez valójában a zsidók helyreállított történelmi otthonát támadó, könyörtelen anticionista szólam. A második az, hogy »a zsidók képzelt (vagy legalábbis felháborítóan eltúlzott) szenvedésekre alapozzák ennek létjogosultságát« – ez a holokauszt szégyenteljes tagadása. A harmadik pedig az, hogy »halottaik emlékével teljesen elhomályosítják más mártírok – különösen a palesztinok – emlékét. « Ez a három gondolat Lévy szerint úgy hat, mint egy erkölcsi atombomba, amelynek a világ bármely táján élő zsidók válogatás nélkül a célpontjai.

[…]

„Az antiszemitizmus csak akkor fog újra világméreteket ölteni – hangsúlyozta –, ha sikerül elterjesztenie a mai zsidóságról ezt az őrült, gonosz képet, éppen ezért szükségszerűen anticionistának, holokauszttagadónak és a fájdalomban versengőnek kell lennie. […] A logika könyörtelen, aljas és elborzasztó, de választ követel – ezért nagyon világosan meg kell értenünk, hogyan szállhatunk szembe megfelelő módon ezzel a veszedelemmel.”

„Képzeljük most el az ENSZ Közgyűlését úgy, hogy annak Izrael a teljes jogú – a többieknél semmivel sem jobb vagy rosszabb –, ugyanazon felelősségeket hordozó, de ugyanazon jogokat is élvező tagja; s hogy mindenki egyhangúlag elfogadja annak, ami: egy valódi, szilárd és voltaképpen ritka demokráciának. Képzeljük el azt, hogy az ENSZ – alapító okiratának megfelelően – a világtörténelem legnagyobb népirtása emlékének éber őreként idén teljes méltósággal, a világ legképzettebb tudósainak részvételével átfogó, mélyre ható és perdöntő konferenciát rendez a zsidók elpusztítására tett kísérletről.”

„Azután képzeljük el azt is, hogy egy második konferenciára is sor kerül, […] amely az elfeledett háborúk áldozatainak állít emléket. Ezek is tragikus árnyékot vetnek a világra, de mivel nem férnek a szervezet különféle frakcióinak és érdekcsoportjainak skatulyáiba, nem sok szó esik róluk. […] Ha félretesszük azt az ostoba és groteszk gondolatot, hogy az emberi szívben csupán egyetlen tárgya lehet az együttérzésnek, empátiának és fájdalomnak, ráeszmélhetünk az elmúlt évtizedek igazi valóságára: hogy például a boszniai etnikai tisztogatások borzalmát pontosan azok fogták fel legelsőként, akik ismerték a holokauszt szörnyűségét. A ruandai vagy darfuri események azonnali és kétség nélküli megértését az tette lehetővé, hogy tisztában voltunk a holokauszt embertelenségével. A példákat sajnos hosszan sorolhatnám, de az a lényeg, hogy mindig a zsidó nép szenvedése emlékének teljes megőrzésére való készség az, amely nemhogy elhomályosítja más népek nyomorúságait, hanem éppen ellenkezőleg: nyilvánvalóvá, felfoghatóvá teszi a burundiak, angolaiak, zaire-iak és sok más nép – köztük a palesztinok – szenvedését.”

„Ilyen programmal szállhatna szembe az ENSZ a mai kor valódi antiszemitizmusával. Ha 1) rehabilitálná azt az Izraelt, melynek születésénél, 70 évvel ezelőtt a Közgyűlés bábáskodott; 2) ha felhasználná rendkívüli tekintélyét az otromba holokauszt-tagadás egyszer s mindenkorra történő elhallgattatására, és 3) ha világosan kiállna azok mellett[…], akik – mint például Durbanben – az anticionista hisztéria célpontjává váltak. Így képes lenne módszeresen, lépésről lépésre lebontani [az antiszemitizmus] építőköveit, s egyben – ismétlem – ténylegesen kiállni az emberiség közös érdekei mellett!”

[…]

Bernard-Henri Lévy a következőkkel zárta gondolatait: „Egy olyan világban, amelyben a zsidók újra mások félelmeinek és frusztrációinak bűnbakjává válnak, a szabad emberek nem lélegezhetnének többé szabadon, és az elnyomottak még inkább elnyomottá válnának. Most Önökön a sor, hogy felkeljenek és cselekedjenek. Önök a világ arcai, akik olyan otthont építhetnek, melyben a gyűlölet ősanyja számára egyre kevesebb a hely.”

„Kívánom, hogy jövőre és azután, majd minden évben újra és újra összegyűlhessenek megemlékezni, és mostani erőfeszítéseik, a szörnyeteg féken tartására, ne váljanak hiábavalóvá!”