A holokauszt manipulálása

Írta: Szombat szerkesztősége - Rovat: Belpolitika, Politika

A holokausztnak a civilizált világban kötött a jelentése: a második világháborús, zsidók elleni népirtásra alkalmazzák: amikor a nácik és cinkosaik csecsemőtől aggastyánig halálra ítéltek egy népet, és az ítéletet, lehetőségeikhez képest végre is hajtották. Kínos, hogy erre egyetemi embert kell figyelmeztetni.

„Meg kell ismerni, hogy ezekre az emberekre milyen világ szakadt itt az orosz foglalással, a kommunizmussal, Rákosi aberrált személyiségével. Aki ezt megteszi, az megtudja majd, hogy mi a zsidó holokauszt, és mi a magyar holokauszt, mert a kettő között csak annyi különbség van, hogy az egyiket Rákosi és Sztálin csinálta, a másikat pedig Hitler és a nyilasok” – fogalmazott dr. Takács Péter nyugalmazott egyetemi tanár a Jósa András Múzeumban, a Rákosi-diktatúra börtöneit bemutató kiállításon. Súlyos szavak, annyi szent.” – írja a Szabolcs Online.

Takács Péter nyugalmazott egyetemi tanár

Takács Péter nyugalmazott egyetemi tanár

Súlyos és kínos szavak, pláne a cikk címével együtt: Ez a magyar holokauszt! Ami azt is implikája: ez az, a másik nem az.

Kínos ezt hallani egy nyugalmazott egyetemi tanártól – ha a tudósítás pontosan foglalta össze szavait. Kínos hallani zsidó holokauszt és magyar holokauszt szembeállítását, hiszen minden jóérzésű magyarnak és magyar zsidónak fáj a törvénytelenség, fáj az emberellenes rezsimek áldozatainak jogfosztása és meggyilkolása – bárki kövesse is el azt, és a józan gondolkodásúak tudják: a vészkorszak vesztesége a magyar társadalom egészének vesztesége, ahogy a kommunista diktatúra vesztesége is.

A holokausztnak azonban a civilizált világban kötött a jelentése: a második világháborús, zsidók elleni népirtásra alkalmazzák, amikor a nácik és cinkosaik csecsemőtől aggastyánig halálra ítéltek egy népet, és az ítéletet, lehetőségeikhez képest, végre is hajtották. Kínos, hogy erre egyetemi embert kell figyelmeztetni.

Lehet totalitárius diktatúrákról beszélni, lehet emberellenes rezsimekről beszélni, egy kategóriába helyezve a náci és kommunista típusú diktatúrákat, s ha indokolt, lehet más népirtásokról is beszélni, amennyiben egy népcsoport megsemmisítése volt a cél – de a fogalmakat manipulálni nem helyénvaló, különösen nem egy olyan ember részéről, aki diákokat oktatott, netán tankönyveket is írt. Akkor sem, ha fájdalmát és a szenvedést kívánja érzékeltetni.

Az a relativizálás pedig, mely Horthyt és a korabeli felelős magyar kormányokat, a közigazgatást kivonja a zsidók diszkriminációja, deportálása és meggyilkolása  – a magyar holokauszt – felelőssége alól, és csak a nyilasokat kárhoztatja, szemben áll még a jelenlegi magyar kormány álláspontjával is. Mert utóbbi legalább azt nem vitatja, hogy Horthy – a német megszállás tudomásul vételével, Magyarország függetlenségének feladásával – a magyar zsidóság elpusztításáért is felelőssé vált.

[popup][/popup]